Kata Dóra Kiss

The interest of feminism in ecological issues can be traced back over decades. In the history of the movement, social issues have had priority for a long time. However, the emerging ecological crisis of the recent years has shown that environmental issues cannot be separated from socio-cultural processes. This has made ecofeminist thinking increasingly popular. Yet there are questions about what the connection between femininity and the environment is exactly. The different branches of ecofeminism agree that there is a kinship between the two, which is most evident in the exploitation of their resources. Even though, the underlying roots of this supposed analogy are not self-evident. Is there an essential connection, such as the capacity to give life, or does it lie on historical conventions? What are we supposed to do with this analogy: should we make it visible, or should we deconstruct it? Finally, what benefit do we gain by discussing the ecological crisis within the framework of feminism? The study explores the answers to the above questions in the context of the social imaginary by applying psychoanalytic thinking. It also discusses how ecofeminism reveals the interconnectedness between reproductive, care, ecological, and climate crises through the critique of capitalist production.

Keywords: ecofeminism, ecocriticism, climate crisis, capitalocene, psychoanalysis, queer ecology

The study establishes a parallel between the notion of intersubjectivity applied by phenomenology and the psychoanalytic work of Sándor Ferenczi. For Ferenczi, the relationship was central to therapy. Nothing proves this more than his intersubjective trauma theory, contrary to the Freudian approach on trauma, which is more like a one-person event. Most phenomenological theories assume that imbalance is necessarily part of all interpersonal events, like in Jean-Paul Sart’s approach, where one party always necessarily becomes the object of the other’s gaze. This imbalance results in hardship not only in everyday life; it also inherently sabotages the healing therapy. Therefore, the reflection on this inequality has to be central in every psychological procedure. There are numerous attempts throughout Ferenczi’s work, aimed at solving this problem, as he assumed that imbalance itself is the heart of the trauma. The study makes an attempt to read Ferenczi’s intersubjective trauma theory through a phenomenological approach.
Keywords: Sándor Ferenczi, trauma, intersubjectivity, phenomenology, psychoanalysis, active technique

Intersubjectivity is one of the most important concepts of the phenomenological school of thought. The approach assumes that our being in the world is based on relations with Others. The idea has a central role not only in the philosophy of perception but in psy-sciences as well. Mostly all branches of psychology agree that the self is constituted by its relations. However, there is much less consensus on how decisive these relations are. Therefore, the question of intersubjectivity has become the question of how we perceive human beings: as biological or social entities. Psy-sciences have never had one coherent and consensual paradigm, although nowadays the natural scientific standards are the most prevailing in the field, which prioritizes biological explanations over socio-cultural aspects. The study attempts to connect the phenomenological approach to intersubjectivity to the psychological approach to embodiment. For this, first, it elaborates on an essential problem of psy-sciences, transmitted by classical philosophy, namely the mind-body dualism, which implicitly establishes the current paradigm. Then, it aims to describe how the phenomenological approach, especially the philosophy of Maurice Merleau-Ponty, could dissolve the classical dualism through the assumption of the body-mind-world unity. Merleau-Ponty was one of those thinkers of the 20th century who laid down the foundations of the scientific paradigm of embodiment. Afterward, I illustrate the phenomenological concept above through Ben Rumble’s psychological approach, which applies the embodiment paradigm for the therapeutic process as a professional. The final part of the study attempts to establish a relation between the psychological attitude based on embodiment and the psychoanalytic theory of Sándor Ferenczi, the Hungarian psychoanalyst. Keywords: embodiment, intersubjectivity, psychoteraphy, phenomenology, psychoanalysis, critical psychology, Sándor Ferenczi.

A tanulmány az embodiment-paradigmában rejlő lehetőségeket az anorexia nervosa értelmezése és kezelése szempontjából mutatja be, mivel abban a testnek, még pontosabban a megélt testnek kitüntetett szerep jut. A jelenleg mainstream pszicho-tudományos attitűd a pszichés problémákat elsődlegesen az agyban és az idegrendszerben lokalizálja, míg a megélt test háttérbe szorul. Az embodiment-perspektíva ezzel szemben a kritika eszközéül szolgálhat, amennyiben a test tapasztalatán keresztül közelít a különféle pszichés zavarokhoz. Az anorexia medikális értelmezése a testképzavart individuális problémaként értelmezi, míg a feminista kritika az individualizáló perspektívával szemben a kórkép kialakulása mögött álló társadalmi okokra összpontosít. Ebben többek között hangsúlyosak az ideális nőiséghez kapcsolódó társadalmi reprezentációk, az őket létrehozó kulturális praxisok, a személyes és társadalmi kontroll kérdése és a test szimbolikus jelentése. Ugyanakkor a női test mindkét paradigmában passzív, alárendelt szerephez jut. Az embodiment-attitűd a megélt tapasztalaton keresztül értelmezi az anorexia okait, ezzel nem egy külsődleges testértelmezést erőltet az azzal küzdőkre, hanem segít megerősíteni ágenciájukat. Az írás a különböző attitűdök bemutatásán túl említést tesz olyan lehetséges terápiás eljárásokról, amelyek sikerrel alkalmazzák az embodiment-paradigmát az anorexia kezelésében, ezzel hangsúlyozza, hogy a terápiában a pszicho-tudományok, a kritikai elméletek meglátásai és az embodiment-attitűd együttes és komplex alkalmazása a leghatékonyabb.

A tanulmány középpontjában Emmanuel Lévinas A valóság és árnyéka című tanulmánya áll. A szerző fenomenológiai munkásságát javarészt etikai vonzatú művek teszik ki, a művészettel szembeni érdeklődése nem jelentős és ezen belül is elmarasztaló. A tanulmány érdekessége éppen ebben áll: a 20. században etikai oldalról vizsgálja az alkotásokat, a rá jellemző homályos és kinyilatkoztatásszerű fogalmi apparátussal, ezzel a kép kérdését teljesen átértelmezi, és új megvilágításba helyezi.

Gilles Deleuze és Félix Guattari első közös munkája az 1972-es L’Anti-Oedipe, a Capitalisme et schizophrénie című két kötetes mű első része. A könyv a tudattalan működésének újszerű olvasatán keresztül gyakorol kritikát kora kapitalista berendezkedésével szemben, mindezt a pszichológia intézményének kritikája által. Emellett az analízis alternatívájaként bemutat egy új, skizoanalízisnek nevezett módszert, melynek alapja a vágy fogalmának újraértelmezése és felszabadítása a hiány jelentésköre alól, pozitív tartalmakkal töltve fel azt. A tanulmány a vágyfelszabadító processzust és az új lelektani modellt mutatja be, összevetve azt a freudi analízis pszichés modelljével és annak utóéletével az orvosi gyakorlatban.

A tanulmány Deleuze és Guattari L’Anti-Oedipe-jét alapul véve az anorexiás alakját vonja elemzés alá. Az étkezési rendellenességek, ezeken belül is különösen az anorexia több szempontból is termékeny kritikai perspektívát nyújt a kapitalizmus jelenlegi formájának megértéséhez és az abból kibontakozó szociokulturális és hatalmi viszonyok feltárásához. Amennyiben az orvostudomány a pszichés zavarokat rendellenes működésként tartja számon, úgy azok egyben arról is hírt kell, hogy adjanak, hogy mi a rend. Ugyanez igaz az anorexiára is: az étkezési rendellenességek nem pusztán személyes, hanem társadalmi problémák tünetei is, olyan diszkurzív terek, ahol a hatalom mikro- és makroszintje összeér. Az anorexia, épp úgy, mint a skizofrénia vagy a hisztéria, ebből adódóan nem pusztán medikális, hanem filozófiai kérdés is. A tanulmány az anorexia pszichológiai értelmezésen túli lehetséges dimenziókat mutatja be.

Sigmund Freud munkássága alapjaiban változtatta meg a nyugati gondolkodást, az általa felvázolt személyiségfejlődési modell azonban számos kérdést vet fel. Ennek egyik legkritikusabb pontja az elméletében szereplő nőiségkép. Az eltelt több mint száz év fényében, a kritikai tudományok megszületésével és a feminizmus beépülésével a hétköznapi gondolkodás terébe kérdéses lehet az eredeti analízis relevanciája. A tanulmányban arra keresem a választ, vajon miként menthető meg a pszichoanalízis az orvosi gyakorlat és a kritikai tudományok számára mindamellett, hogy elismerjük, hogy az azt megalapozó pszichoszexuális fejlődési modell a nők ontológiai és társadalmi státuszára nézve igen problematikus. A tanulmány a megoldási kísérletek közül olyan – az analízis, a filozófia és a nyelvészet határterületein mozgó – genderszempontú bírálatokat vesz sorra, melyek nem elvetni, hanem újragondolni és alkalmazni kívánják az analízist az abban impliciten felbukkanó társadalmi problémákra.

A poszthumanitás valójában annak belátása, hogy a társadalmi igazságosság problémája megoldhatatlan a humanista szubjektum kategóriáinak megőrzésével, ezért szükségszerű azon túllépni. A poszthumán feminizmus nemcsak az eurocentrikus emberfogalmon túli, merőben inkluzív etikai gyakorlatot vezet be, hanem abból következően az ontológia és episztemológia klasszikus keretrendszerét is felbomlasztja és rekonfigurálja. A nőiség kizárt nézőpontjából vonja kritika alá a létezés alapkategóriáit és a megismerés feltételeit. A továbbiakban arra szeretnék rámutatni, hogy a feminizmus és poszthumanitás kapcsolata hogyann értelmezi át az ember, a különbség, az élet és az anyag fogalmát.

A cyberpunk, a sci-fi műfajának egyik népszerű szubzsánere, kiváló reprezentációul szolgál a foucaulti biohatalom értelmezéséhez. Az abban ábrázolt képzeletbeli jövőn keresztül a cyberpunk alkotások valójában jelenünk társadalomkritikáját nyújtják. Az 1995-ös, mára kultikussá vált anime, a 'Ghost in the Shell' ennek kiváló példája. A tanulmány a hatalom, biohatalom, tudás-hatalom komplex, fegyelmező társadalom, heterotróp tér és poszthumanitás fogalmait kívánja Mamoru Oshii klasszikusán keresztül értelmezni, olyan Foucault tanulmányok alapján mint a 'Naissance de la biopolitique,' 'Il faut défendre la société' vagy a magyarul is olvasható 'Fegyelem és büntetés.'

Amikor életről beszélünk, hajlamosak vagyunk pusztán az emberi létezésre gondolni. Emellett az állati élet vagy a természet mint létező alacsonyabb státuszt foglal el. Az emberi élet felsőbbrendűsége azonban nem magától értetődő, sőt az sem, mit tekintünk e fogalom alá tartozónak. Az antik gondolkodás az életet a biosz és zoé kategóriáira osztja, úgy mint emberi és nem-emberi élet. Az értelmes és boldog élet ez alapján a bioszon belül valósítható csak meg. Ez a gondolat kibillenti a két szféra közti egyensúlyt, az emberi élet felsőbbrendűségét hirdetve. Jelen írás az új materialista filozófia felől vizsgálja az élet fogalmát, kimutatva a létezők közti kölcsönös függést és komplex viszonyokat, szemben a nyugati gondolkodás alárendelő életfogalmával. Célja, hogy a revideált életfogalmon keresztül értelmezzen olyan kortárs jelenségeket, mint a kapitalista logika, a nők helyzete vagy az ökoválság.

The present article lays out the difference between two psychotherapeutic paradigms: one silencing mental patients, the other one intending to give them back their voice. According to Foucault, medicine from the 17th century gradually breaks the dialogue between madness and normality and the language of psychiatry becomes the monologue of the reason. Freudian psychoanalysis was the first attempt to break this silence. Freud's communicative therapy brought back madness to the field of discourse and showed the possibility of dialogue with abnormality. In many case studies, however, Freud authoritatively pushes his own understanding over his patients. Psychoanalysis seems liberative; however, there is a perceptible tension between the Freudian theory and the practice. I used Sándor Ferenczi's oeuvre to propose a synthesis of the original Freudian intention and the analyst's hierarchical position in practice. He also focused on the communicative potential of the therapy, but he experimented more broadly to find the most suitable form of doctor-patient relationship. Hence, Ferenczi's oeuvre opens up alternative therapeutic attitudes and allows a more nuanced implementation of Freud's original thoughts.

A koronavírus okozta válsághelyzet két szempontból is kivételes állapotot eredményez. Egyrészt, ahogyan azt Giorgio Agamben is kiemeli, jelenleg a vírussal szembeni társadalmi védekezés egy sor olyan korlátozással él, mely a schmitti értelemben vett kivételes állapot háborúkra alkalmazott eszköztárából merít. A kivételes állapot, mint válaszreakció a bizonytalanságra, nem pusztán a jelen járványhelyzetének szól, valójában inherens része a jelenünket meghatározó biopolitikai rezsimnek és az azt megalapozó kapitalista termelési módnak. Az, hogy a vírus globális szinten megjelenhetett, és a hétköznapjaink részévé válhatott, szerves összefüggésben áll a fenti tényezőkkel. A gazdaság egyre nagyobb területeket von be a termelésbe, ennek következtében az emberek és állatok élettere egyre közelebb kerül egymáshoz, ami kényszerű és váratlan keveredéseket eredményez a két szféra közt. A koronavírust ugyanakkor egy másik értelemben is tekinthetjük kivételes állapotnak. Az általa keltett bizonytalanság egy olyan élethelyzetet teremt, melyben kénytelenek vagyunk egyéni és társadalmi szinten is reflektálni az eddig normálisnak nevezett állapotra. Ezen keresztül ugyanakkor megláthatjuk azokat a lehetőségeket, melyek nemcsak a járvány okozta krízis megoldását segítik elő, de egyben az azt megalapozó ökológiai válságra is reflektálni tudunk. A tanulmány a világjárványt megalapozó társadalmi és gazdasági ágensek bemutatásán keresztül hangsúlyozza, hogy a koronavírus mint esemény képes átformálni gondolkodásmódunkat, ezen keresztül felmutatva a társadalmi szintű változás lehetőségét.

Sigmund Freud munkássága alapjaiban változtatta meg a nyugati gondolkodást, az általa felvázolt személyiségfejlődési modell azonban számos kérdést vet fel. Ennek egyik legkritikusabb pontja az elméletében szereplő nőiségkép. Az eltelt több mint száz év fényében, a kritikai tudományok megszületésével és a feminizmus beépülésével a hétköznapi gondolkodás terébe kérdéses lehet az eredeti analízis relevanciája. A tanulmányban arra keresem a választ, vajon miként menthető meg a pszichoanalízis az orvosi gyakorlat és a kritikai tudományok számára mindamellett, hogy elismerjük, hogy az azt megalapozó pszichoszexuális fejlődési modell a nők ontológiai és társadalmi státuszára nézve igen problematikus. A tanulmány a megoldási kísérletek közül olyan – az analízis, a filozófia és a nyelvészet határterületein mozgó – genderszempontú bírálatokat vesz sorra, melyek nem elvetni, hanem újragondolni és alkalmazni kívánják az analízist az abban impliciten felbukkanó társadalmi problémákra.

A koronavírus okozta válsághelyzet két szempontból is kivételes állapotot eredményez. Egyrészt, ahogyan azt Giorgio Agamben is kiemeli, jelenleg a vírussal szembeni társadalmi védekezés egy sor olyan korlátozással él, mely a schmitti értelemben vett kivételes állapot háborúkra alkalmazott eszköztárából merít. A kivételes állapot, mint válaszreakció a bizonytalanságra, nem pusztán a jelen járványhelyzetének szól, valójában inherens része a jelenünket meghatározó biopolitikai rezsimnek és az azt megalapozó kapitalista termelési módnak. Az, hogy a vírus globális szinten megjelenhetett, és a hétköznapjaink részévé válhatott, szerves összefüggésben áll a fenti tényezőkkel. A gazdaság egyre nagyobb területeket von be a termelésbe, ennek következtében az emberek és állatok élettere egyre közelebb kerül egymáshoz, ami kényszerű és váratlan keveredéseket eredményez a két szféra közt. A koronavírust ugyanakkor egy másik értelemben is tekinthetjük kivételes állapotnak. Az általa keltett bizony...

Intersubjectivity is one of the most important concepts of the phenomenological school of thought. The approach assumes that our being in the world is based on relations with Others. The idea has a central role not only in the philosophy of perception but in psy-sciences as well. Mostly all branches of psychology agree that the self is constituted by its relations. However, there is much less consensus on how decisive these relations are. Therefore, the question of intersubjectivity has become the question of how we perceive human beings: as biological or social entities. Psy-sciences have never had one coherent and consensual paradigm, although nowadays the natural scientific standards are the most prevailing in the field, which prioritizes biological explanations over socio-cultural aspects. The study attempts to connect the phenomenological approach to intersubjectivity to the psychological approach to embodiment. For this, first, it elaborates on an essential problem of psy-sciences, transmitted by classical philosophy, namely the mind-body dualism, which implicitly establishes the current paradigm. Then, it aims to describe how the phenomenological approach, especially the philosophy of Maurice Merleau-Ponty, could dissolve the classical dualism through the assumption of the body-mind-world unity. Merleau-Ponty was one of those thinkers of the 20th century who laid down the foundations of the scientific paradigm of embodiment. Afterward, I illustrate the phenomenological concept above through Ben Rumble’s psychological approach, which applies the embodiment paradigm for the therapeutic process as a professional. The final part of the study attempts to establish a relation between the psychological attitude based on embodiment and the psychoanalytic theory of Sándor Ferenczi, the Hungarian psychoanalyst. Keywords: embodiment, intersubjectivity, psychoteraphy, phenomenology, psychoanalysis, critical psychology, Sándor Ferenczi.

A tanulmány az embodiment-paradigmában rejlő lehetőségeket az anorexia nervosa értelmezése és kezelése szempontjából mutatja be, mivel abban a testnek, még pontosabban a megélt testnek kitüntetett szerep jut. A jelenleg mainstream pszicho-tudományos attitűd a pszichés problémákat elsődlegesen az agyban és az idegrendszerben lokalizálja, míg a megélt test háttérbe szorul. Az embodiment-perspektíva ezzel szemben a kritika eszközéül szolgálhat, amennyiben a test tapasztalatán keresztül közelít a különféle pszichés zavarokhoz. Az anorexia medikális értelmezése a testképzavart individuális problémaként értelmezi, míg a feminista kritika az individualizáló perspektívával szemben a kórkép kialakulása mögött álló társadalmi okokra összpontosít. Ebben többek között hangsúlyosak az ideális nőiséghez kapcsolódó társadalmi reprezentációk, az őket létrehozó kulturális praxisok, a személyes és társadalmi kontroll kérdése és a test szimbolikus jelentése. Ugyanakkor a női test mindkét paradigmában ...