"Adok, hogy adj! Aki nem ad, nem kap!" NAP

1. Akarjuk és követeljük az Ősföld állami, nemzeti, népi, erkölcsi, szellemi, társadalmi, politikai, gazdasági és államvédelmi megújhodását, újjáépítését, átszervezését, szervesen kapcsolódó egységes irányítását.

I. Cikkely.
2. Akarjuk és követeljük a Trianoni parancsszerződés megsemmisítését, az Ősföld ügyének újrarendezését a népek önrendelkezési joga és ama tétel alapján, hogy adják és hagyják meg az Ősföldnek, ami az övé, hogy ő is megadhassa és meghagyhassa a többi földeknek, ami őket illeti meg.
3. Akarjuk és követeljük az Ősföld kérdésének önerőnkből, egyedül a közvetlen érdekelt népekkel karöltve történő alkotmányos megoldását.
4. Akarjuk és követeljük a Hungária Egyesült Földek alkotmányos államtestének, társ és sorsközösségének felépítését, megszervezését, a Magyarföld részéről történő központi állami irányítását; a Magyarföld, Tótföld, Ruténföld, Erdélyföld, Horvát-Szlavónföld és Nyugatgyepű politikai és gazdasági önkormányzatát a Hungária Egyesült Földek államrendszerében az Ősföld múltjából merített történelmi, földrajzi, birtok, gazdasági, alkotmány és társadalomjogi sorsközösség felismerésének alapján; hogy a Földek és a Gyepű az egységes állami irányításban az új alkotmányban lefektetett kiméretben részt vegyenek.
5. Akarjuk és követeljük, hogy a csonka Magyarföld államhatalma egyedül és kizárólag csak az Ősföld népeinek boldogságát, dicsőségét, létérdekét, erkölcsi és anyagi jólétét, gyarapodását, a kitűzött államcél megvalósítását tekintse irányadónak minden lépésénél; hogy elutasítsuk a külföld beavatkozását mindazokban az esetekben, amikor a terv megvalósítását akarja megakadályozni.

II. Cikkely.
6. Akarjuk és követeljük az alkotmány új felépítését, az új alkotmánytörvénynek a nemzet szabad akaratmegnyilvánulása alapján történő elfogadását és szentesítését.
7. Akarjuk és követeljük az állam és alkotmányrendszer politikai, gazdasági és társadalmi berendezésének az Ősföld mezőgazdálkodás őstermelésének örök jellegéhez, ősforrásához, ősadottságához idomított felépítését, rögzítését. Iparral rendelkező, magas fokon álló parasztállamot akarunk, nem paraszttal rendelkező, alacsonyfokú iparállamot.
8. Akarjuk és követeljük az általános, titkos, egyenlő és kötelező, mindkét nemre egyaránt kiterjedő szavazati jogot, a szavazásnak az államhatalomtól való függetlenítését, a szavazás szabadságát az egyén akaratmegnyilvánulásában, a szavazásra jogosultak népszavazás útján való akaratmegnyilvánulását az új alkotmányra, az államformára, az államfőre és a nádorra vonatkozóan.
9. Akarjuk és követeljük az államformának, az államfő kérdésének a csonka Magyarföldre vonatkoztatott, határozott időn belül való ideiglenes, a Hungária Egyesült Földek összeállásakor végleges, félreérthetetlen, alkotmányos megoldását. Az államforma és az államfő kérdéseit államkérdéssé tesszük, nem hagyjuk pártkérdések öncélúságába fulladni.
10. Akarjuk és követeljük az állam sorsának, irányításának, vezetésének, megszervezésének a tíz évre választott nádor kezeibe való tételét, számára a legteljesebb felhatalmazás, rendkívüli és kivételes hatalom jogának megadását, az első tíz esztendőre alkotmányos megkötések nélkül; az államvezérkarnak az állam legfelső és legelső irányító és vezető szerveként való alkotmányos felállítását és beállítását.
11. Akarjuk és követeljük a gazdasági önkormányzattal rendelkező érdekképviselet alkotmányos, határozott időn belül való felépítését, megszervezését, az államhatalomba való szerves bekapcsolását; a csonka Magyarföld jelenlegi öncélú és meddő pártpolitikájának felszámolását.
12. Akarjuk és követeljük az alkotmánybíróság felállítását a szavazások végrehajtásának kizárólagos jogával, alkotmányosan függetlenítve az államhatalomtól, az állami főhatalom tényezőinek legelső, legfelső és végső állami ellenőrző szerveként való megszervezését és beállítását; az igazságszolgáltatás, a bírói hatalom, a bíráskodás korszerű, egyetemes megszervezését és újjáépítését.
13. Akarjuk és követeljük az új alkotmányon épülő állami és önigazgatásoknak a központosított irányítás, megosztott végrehajtás elvén nyugvó egyetemes megszervezését, politikától való megtisztítását, az egyes igazgatásokban a szakvezetés beállítását, ezeknek a kérdéseknek alkotmányos rögzítését; a közalkalmazottak szociális kérdéseinek, szolgálati életlépcsőzésének, fizetés és nyugdíjkérdésének végleges alkotmányos rendezését a közalkalmazottak politikamentességének szigorú elvén.
14. Akarjuk és követeljük az Ősföld rögében gyökerező, új, az állam vezetésére hivatott, tisztult, nemes, nemzet és néptudatos középosztály megteremtését a személyi érdemekért szerzett előjogok utódlásának törvényes korlátozásával. A bevándorlás és kivándorlás megkötését, kivándorolt véreink visszatelepítését követeljük.

III. Cikkely.
15. Akarjuk és követeljük az egyes vallások teljes politikamentességét, kimondottan az erkölcsi nemzeti életre való nevelő hatályát, a kötelességteljesítésen nyugvó jogélvezet hitének hirdetését; minden vallás politikai ágának beszüntetését, az állam minden érdekével számoló új konkordátum és hitszerződések megkötését; nem ismerünk felekezetnélküliséget, minden polgár valamelyik bevett vagy elismert vallás tagja legyen.
16. Akarjuk és követeljük a gyermek és családjog lefektetését, törvénybeiktatását, a családi élet erkölcsösségét és tisztaságát, anyagi megalapozásának és a korai családalapításnak lehetőségét, az anya szent ölének dúsabb, egészségesebb gyermekáldását. Követeljük az örökösödés törvényének új felépítését az állam népszaporulatának erőteljes előmozdítása érdekében. Törvénytelen gyermekeket jog és törvény előtt nem ismerünk, az egy apától származó gyermekek egyazon jogokat élvezzék név, örökösödés, nevelés terén. Minden gyermeknek legyen meg a természetes szülői otthona. A fiatalság nagy jövőjének becsületes, gyakorlati harcosai akarunk lenni!
17. Akarjuk és követeljük a köz és népegészségügy szociális, korszerű, az állam egyetemes érdekeinek megfelelő felépítését, az orvosi kar átszervezését, az orvosi oklevelek újraérvényesítésének kötelezettségét, a betegsegélyezés és gyógykezelés szociális újjáépítését, a gyógyszeripar teljes átszervezését, egészséges lakásépítést. Népegészség: államegészség!
18. Akarjuk és követeljük a köz és népoktatás újjáépítését a gyakorlatra építő életre és kötelességteljesítésre beállított nevelési rendszer alapján; az állástalan oklevelesek elhelyezését a gyakorlati pályákon, ennek megfelelő ingyenes átképzésüket, elhelyezésüket az irányított gazdálkodás keretein belül. Akarjuk és követeljük az államirányításban és vezetésben a magyar nyelv, a törvényvégrehajtásban és az egyes igazgatásokban az anyanyelv használatának alkotmányos törvényesítését. Az anyanyelv szabad használata ad az adottság-kényszerített társ és sorsközösségnek tudatos lelket.
19. Akarjuk és követeljük az államközösség nemzeti és népi irodalmának, művészetének és sajtójának felépítését, a szemérmetlen, erkölcscsúfoló, álemberiességbe burkolt, nemzetietlen irodalom, művészet és sajtó kiirtását; Sajtóegyetem felállítását követeljük, a sajtódoktorátushoz kötött laptulajdonosságot, szerkesztői és munkatársi felelősséget; Nemzetközi sajtótörvény elfogadását követeljük, mely lehetetlenné teszi a nemzetek kölcsönös sajtógyalázkodásait és a nemzetközi sajtó kútmérgezéseit.

IV. Cikkely.
20. Akarjuk és követeljük az államérdek elsőbbségének alkotmányos biztosítását, az államérdek irányító, vezető, biztosító és védő alkotóelemeinek felépítését olyképpen, hogy ebből kölcsönhatásképpen a magánérdek fejlesztése, gyarapodása, a népösszesség jóléte váljék lehetővé; az államhatalom közvetlen bíráskodási jogát arra az esetre, ha a magánérdek az állam egyetemes érdekével szembehelyezkedik vagy más szükséges érdekeket veszélyeztet. Az államban csak törvényen nyugvó érdekszabadságot ismerünk. Az érdekszabadosságot, amely a törvény hézagaiból él, kiirtjuk!
21. Akarjuk és követeljük, hogy a magánérdek egyetemessége az Ősföld ősnépeinek alkotmányosan védett köztulajdona legyen; Ezért követeljük az 1900 óta kiadott települési engedélyek, iparengedélyek bevonását, a földbirtok és ingatlanvásárlások felülbírálását, a nemzet egyetemes érdekeivel számoló új szétosztását vagy megerősítő megújítását.
22. Akarjuk és követeljük a zsidókérdésnek az állam érdekeivel egyező, végleges alkotmányos rendezését, a zsidónak mint fajnak alkotmányos meghatározását, az állam életébe és munkájába való számarányos bevonását; a zsidó bevándorlásnak mindenkorra való beszüntetését; azoknak a zsidóknak az állam területéről történő kiutasítását, akik 1914. augusztus 1-e után kaptak települési engedélyt, állampolgársági vagy honossági bizonyítványt, akik a világháborúban harcvonalban nem voltak, akik az állam hozta törvényeket megszegik, kijátsszák, gátolják vagy elgáncsolják, tekintet nélkül arra, hogy mikor települtek meg az Ősföldön; A minden téren megnyilvánuló zsidószellem könyörtelen kiirtását, a megalkuvás nélküli keresztény szellem gyakorlati felépítését követeljük.
23. Akarjuk és követeljük a munkakérdés nemzeti, szociális alapokon nyugvó, a munkaadó és munkás érdekeinek kölcsönös védelmében történő megoldását, a munkásnak az üzem hasznából részhasznot élvező, nyugdíjjogosultsággal rendelkező természetes személyként való kezelését; a szakszervezetek és a sztrájk eltörlését, munkabíróság felállítását az érdekképviseleten belül. Nemzetmunka törvényesen és alkotmányosan védett nemzeti munkával! Akarjuk és követeljük a magántisztviselő-kérdések szociális, egyetemes, a közalkalmazottakkal és a munkakérdéssel kapcsolatos megoldását.

V. Cikkely.
24. Akarjuk és követeljük a megélhetésnek az állam természeti és érdekviszonyai alapján történő biztosítását; a megélhetés biztosítása után olyan haszonmagasság törvényes megállapítását, amely igazságos kulcs alapján a magán és népvagyon fejlesztését, a termelés fokozását, fenntartását, a közvetítő kereskedelem jogos hasznát és az állam gazdasági életének független biztonságát egyaránt lehetővé teszi.
Ezért akarjuk és követeljük:
a nemzetgazdálkodás és a munka alkotmányának megteremtését és törvényét;
a nemzeti hitel és forgótőkerendszernek mint gazdasági és munkás életünk alappilléreinek a megépítését;
a vagyonszabadságnak az állam területéhez való kötöttségét, ennek a törvénynek 1920-ra történő visszamenő hatálymódosítását;
a békeszerződésekből folyó anyagi vagy pénzügyi szolgáltatások megtagadását, a külföldi kölcsönök utáni kamatszolgáltatások beszüntetését, az állam anyagi és gazdasági helyzetével, valamint egyetemes érdekeivel számoló új, megfelelő rendezését;
az arany és deviza-beszolgáltatást;
az önerőből, egyedül és kizáróan az állam munkásaival, az állam iparával, az állam kereskedelmével végrehajtott közmunkák megindítását;
a mezőgazdálkodás korszerű újjáépítését az államhatalom közvetlen segítségével és irányításával:
a kisipar feltámasztását, háziasítását, a háziipar és belterjes családgazdálkodás szerves egymásba fektetését közvetlenül nyújtott állami hitellel és kölcsönökkel, a konfekcionális árutermelésnek és a nagyipar kisipari részre tartozó termelésének egyidejű megszüntetésével;
az irányított, tervszerű egységbe foglalt magángazdálkodás megszervezését, rendszerbe, érdekszervezetekbe való tömörítését, a gazdasági önkormányzatoknak alárendelt, államilag ellenőrzött Termelő és Értékesítő Szövetkezetek meghatározott időn belül való megszervezését, országos kiépítését, az állam nemzeti kereskedelmi rendszerébe a kereskedelem újjáépítésével kapcsolatos beillesztését;
a mezőgazdasági ipar felépítését az 1920 óta felburjánzott, mesterségesen táplált és fejlesztett iparágak rovására, ezeknek teljes megszüntetésével;
a telepítés hármas párhuzamát:
a.) a középnemesség visszatelepítését;
b.) a paraszttelepítést;
c.) az ipari munkás röghöz kötését telepítéssel;
a földbirtokrendezést, a hitbirtokosítás törvényesítését, a lakáskorszerűsítés és építés végleges, határozott időközökben történő megoldását;
az állam gazdasági életének érdekképviseletekbe való tömörítését, a kartellek, trösztök, érdekközületek feloszlatását, az egészségtelen, túlhajszolt és erkölcstelen, igaztalan cégérezés könyörtelen kiirtását;
az áru útjának megrövidítését a termelőtől a fogyasztóig ama elv alapján, hogy azért termelünk, hogy élhessünk, és nemcsak azért élünk, hogy termeljünk és anyagi javákat halmozzunk;
a közlekedésügy és forgalom leegyszerűsítését, egységesítését és államosítását minden vonatkozásaiban;
a tőzsdének készáruvásárra történő átrendezését, a határidős üzletkötések eltörlését, az elemi életszükségletekkel csak haszonra történő kufárkodás és üzérkedés minden időkre való beszüntetését;
az elemi életszükségletek árainak gyökeres, szociális szabályozását;
hogy az állami és közpénztárakból csak egy fizetés legyen kiutalható; tiszteletdíjakat nem ismerünk!
külkereskedelmünknek kimondottan és kizáróan nemzeti irányítás alá hozását, az állam gazdasági biztonságának függetlenítését a külkereskedelem viszonyaitól, a külkereskedelemből lecsapódó haszonnak igazságos kulcs alapján való megosztását állam és termelő között;
kereskedelmi szerződések kötését azokkal a külállamokkal, akik politikailag és gazdaságilag az Ősföld állami célkitűzéseivel párhuzamosan haladnak;
vagyonelkobzás és súlyos szabadságvesztés kimondását azokra, akik külföldre vitt vagyonukat záros határidőn belül nem bocsátják az állam rendelkezésére, vagy az állam nemzeti gazdálkodásának nagy tervét elgáncsolják, hátráltatják.
A nemzeti és egyéni munka erkölcsös kapcsolását akarjuk az állam és az egyén összehangolt élete érdekében!
25. Akarjuk és követeljük a pénznek és hitelnek egyedül és kizáróan nemzeti alapokra való építését, az öncélra és az egyéni haszonra való elvonatkozásból kiragadásukat és szerves, folyamatos beillesztésüket a nemzet gazdasági vérkeringésébe.
A közvetlen pénzkibocsátás, hitel és kölcsönnyújtás államjogát követeljük.
26. Akarjuk és követeljük a kibocsátandó pénzjegymennyiségnek a nemzetháztartási szükséglet magasságához mért megállapítását. Követeljük, hogy az állam egyetemes gazdasági életét biztosítani hivatott nemzetháztartási költségvetés szükséglete összetevődjék: a tehermentes kislét, az államháztartás és az irányított gazdálkodás beruházási szükségleteiből. A beruházási szükséglethez számítódjék a közvetett beruházási szükséglet is: hadikölcsön, óvadéktőkék fokozatos tőketörlesztéses visszafizetése egy Korona egy Pengő kulcsszám alapján.
27. Akarjuk és követeljük hiteléletünk korszerű újjászervezését, a pénz és hitelintézetek összevonását állami felügyelet alá való helyezés és szigorúan hitelnyújtásra korlátozott gazdasági hatáskör mellett;
Akarjuk és követeljük a mesterségesen lefojtott hitelélet felszabadítását, a kamatszolgáltatás szociális rendezését.
28. Akarjuk és követeljük az adórendszer három alapon nyugvó felépítését:
az állami adókkal az államháztartás szükségleteinek fedezését;
szociális adók teremtését az összes biztosítások kötelezővé tételével és államosításával az állam polgárainak szociális és gazdasági érdekei megvédése érdekében;
az adóknak igazságos, az állam részéről az érdekképviseletekre összegszerűen, az érdekképviseletek részéről az egyes adóalanyokra az állam ellenőrzése mellett történő kivetését.

VI. Cikkely.
29. Akarjuk és követeljük a Részföldek honvédelmének egyetemességéből alkotott, egységes irányítás és vezetés alatt álló államvédelemnek a Hungária Egyesült Földek állam-egészével kapcsolatos szerves felépítését, a hadseregnek ennek megfelelő megszervezését, irányítását, vezetését, kiképzését és alkalmazását. A csonka Magyarföld fegyverkezési egyenjogúságát követeljük. Az egyenjogúság megtagadása vagy fondorlatos elodázása esetén követeljük a felfegyverzésnek a biztonsági foknak és követelményeknek megfelelő megkezdését. A csonka Magyarföldön színmagyar katonai vezetést, a magyar néplélekkel összehangolt katonai szabályzatokat és színmagyar vezetőket követelünk.
30. Akarjuk és követeljük a közbiztonság és közrend korszerű, politikától ment újjáépítését, szerves és szervezetszerű bekapcsolásukat az államvédelem belvédelmi rendszerébe.
31. Akarjuk és követeljük a háborús rokkantság esetére szóló állami biztosítást a fegyverfogható lakosság számára; hogy a hadviselt állását kapja vissza, ha munka és keresetképes marad; a világháború élő áldozatainak szociális és anyagi megsegítését. Aki átérzett kötelességből áldoz a haza oltárán, minden jogra érdemes!
32. Akarjuk és követeljük a NAP -nak a terv végrehajtásával való egyedüli megbízatását, a teljes és rendkívüli hatalommal való felruházását, a tervnek a párt részéről vállalt egyedüli felelősséggel való végrehajtását a

HUNGÁRIA EGYESÜLT FÖLDEK
Részföldei és népei nagyságának, dicsőségének és boldogságának nevében.

VÉGSZÓZAT

"Isten, paraszt, polgár és a katona négyes alappillérén épül a Hungária Egyesült Földek dicsősége, nagysága és boldogsága!" NAP
A világháború a legnemesebb férfigerendákat aprította forgácsra. A forgácsokból új emberek sarjadtak, akiket az új történelmi korszak követel. Emberek jönnek, akik egész hivatásukat az emberiséget új alapokra helyező nagy világeseményekből merítik; akiknek megvan a bátorságuk, kitartásuk és tudásuk, hogy a nagy lépést csüggedés nélkül, bátran, az egyedüli helyes út felismeréséből merített meggyőződéssel megtegyék.
A csonka Magyarföld jelenlegi felépítése és rendszere tagadva a teljesen új emberi és társadalmi rend kialakulásának szükségét nem képes az eseményekkel megküzdeni, mert olyan alapokra épít, amelyek kötelességüket már megtették és egy letűnt fejlődési fokozat megteremtésének eszközei voltak.
Új alapokon történő legteljesebb, leggyökeresebb újjáépítésre van égetően szükség.
A csonka Magyarföld és az Ősföld négy kapuján: északon és délen, keleten és nyugaton döngetnek a világot alakító események. Északon és délen, keleten és nyugaton figyelik az Ősföld népei, hogyan akarja az Ősföldet ezer év előtt államiságba kapcsoló vezérnép az Ősföld következő ezer évre szóló hivatását megkovácsolni, megalapozni.
Az Ősföld hivatását önerejéből, minden tudásának latba vetésével kell betöltse. Nem lehet szolgája egyik nagyhatalom érdekének se. Saját életéről, létéről, történelmi hivatásáról van és legyen mindörökre szó.
A NAP az Ősföld hivatásának szolgálatában áll. Vallja és erős hittel hiszi, hogy az Ősföld csak az általa adott célkitűzéssel kap életértelmet, földi hivatást, egyedül ebben talál örök alapot Európa történéseiben;
vallja és erős hittel hiszi, hogy az Ősföld csak mint Hungária Egyesült Földek tehet eleget történelmi hivatásának, hogy csak így forrhat ismét egybe, hogy csak így állhat ellen azoknak az eseményeknek, amelyek Isten és természet-adta államegységét és népei sorsközösségét el akarják seperni;
vallja és erős hittel hiszi, hogy egyedül az általa kidolgozott új alkotmány és munkaterv megvalósítása, valamint gyors, rendszeres átültetése a gyakorlati államéletbe biztosíthatja az Ősföld népeinek eredményes, összehangolt életét, fennmaradását.
A NAP terve egyedülálló, sziklaszilárd oszlop, melyre mindenki, az Ősföld minden népe félelem, féltés, gyanakvás és irigység nélkül támaszkodhat és építhet.
A terv elfogadásával mindenki szent kötelezettséget vállal az újjáépítő munka végrehajtására. Ebből a szent kötelezettségvállalásból adódik mindenki számára a tiszta kötelességteljesítéshez kötött tiszta joga, mely az újjáteremtés szent munkájában illő helyét törvényesíti, biztosítja és megvédi.
A NAP terve a rendszerbeszedett cselekvés terve! A NAP átfogó és összefogó alaptervét
"Isten, paraszt, polgár és katona!"
nevében új, történelmi mezsgyéket vágó útjára bocsátja. A tervet betartjuk, erre esküszünk:
"Isten, paraszt, polgár és katona minket úgy segéljen!" Ősföld népei! bátran válasszatok, döntsetek és küzdjetek a
HUNGÁRIA EGYESÜLT FÖLDEK nagyságáért, dicsőségéért és boldogságáért!
ÍGY LEGYEN, MERT ÍGY KELL LENNIE!
A történelmi harc jelszava: "Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!"
A NEMZET AKARATÁNAK PÁRTJA
Budapest, 1935. március havában.

ÚT ÉS CÉL
ELŐSZÓ
A mai magyar politikai pártok valamennyien magukon hordják a magyarság háború utáni megaláztatásának, a Csonkaországnak önkéntes bélyegét. Programjuk legfeljebb a revízió áhítozásáig jut el. Nem foglalja azonban szervesen magában azt, hogy mit kíván tenni a tőlünk elszakított területekkel és azok népességével. Röviden: valamennyi program olyan siváran mai, amilyen sivár helyzetünk; mindegyik párt csupán aktuális lelkesedés és nem a jövendő útja. A gyakorlati politika a pillanatnyi érvényesüléssel vált egyenlővé és nem az örök magyar hivatás tennivalóinak eltökélése, férfias fogadalma.
Politikai mozgalom még nem kapott annyi támadást, mint a magyar nemzetiszocializmus Hungarizmusa. Ez nem elkeserítő, hisz arra mutat, hogy a Hungarizmus nemzetiszocializmusa más, mint valamennyi többi párt nacionalizmusa. Nem lehetünk tekintettel a lejárt pártok politikai irigységére és nem változtathatja meg őszinte vallomásunkat az a tény, hogy ez a nacionalista szocializmusunk és szocialista nacionalizmusunk újabb támadásokat fog maga után vonni. Nem törődünk ezzel! Tudjuk, hogy Hungarizmusunk az egyedül helyes, mert nem a megcsonkított magyarsághoz szabtuk, hanem a magyarság történelmi és sérthetetlen hivatását, a méltó jövendő határvonalait építjük. És mert ilyen, kötelességünk a rendületlen helytállás. A mai rémült érdekek és irigy politikai szólamok valamint a barátságos ide-oda térítgető jótanácsok el fognak tűnni a Nemzet újjászületésekor a Kárpát-Duna népcsaládok népi közösségében.
Hungáriáért a Nemzet, a nemzetért a szocializmus, a szocializmusért mindannyian! A Nemzet egysége a szocializmus munkaszerkezete! A liberalizmus az erősek szabadsága, a Hungarizmus mindenki szabadsága!
Munka, erő, béke, birodalom: Hungária! Célunk Hungária, utunk a magyar nemzetiszocializmus! Tettünk a becsület, eszközünk a rend! Akarat egy: a Nemzet, hatalom egy: a mozgalom, uralkodó egy: a Nemzet!
Hivatásunk a rend, harcunk a mozgalom, győzelmünk a Hungarizmus! Nem az a hatalmas, aki üldöz, hanem az, akit üldöznek!
Ezek a szavak világosságot jelentenek. A mi nacionalizmusunk nem az a politikai nacionalizmus, amelyet eddig már annyiszor elkoptattak, a mi nacionalizmusunk a Nemzet mai és holnapi hivatását jelenti. Szocializmusunk nem a marxizmus osztályharca, hanem a Nemzet kebelében lévő társadalmi rétegek munkabékéje. És mert ma mindenki hisz mozgalmunk történelmi hivatásában, és mert mindenki sóvárogva kívánja, hogy a különféle társadalmi rétegek között jöjjön létre a nemzeti megbékélés, azért új és leküzdhetetlen mozgalmunk. Ez a mindenki hite lángol és világít harcosainkban: az új magyar parasztban, az új magyar munkásban, az új magyar nőben, az új magyar ifjúságban és az új magyar értelmiségben, az új magyar katonában és összes testvérnemzeteinkben.
Vörösmarty Mihály adja harcosaink riadóját és felelősségét:

"Szép vagy, ó Hon; bérc, völgy változnak gazdag öledben
Téridet országos négy folyam árja szegi,
Ám természettől mindez lelketlen ajándék:
Naggyá csak fiaid szent akarata tehet!"

Mert "Nem a falvak és városok teszik a nemzetet, hanem a férfiak!" Testvérek, Mozgalmunk győzelméhez három kell:
HIT! HAZASZERETET! FEGYELEM!

HUNGARIZMUS = PAX HUNGARICA

A magyar nemzetiszocializmus lelke, tartalma, szerkezete és valósága: a Hungarizmus. A Hungarizmus a nemzetiszocialista világnézet és korszellem magyar gyakorlata. A Hungarizmus ideológiai rendszer.
Nem Hitlerizmus, nem Fasizmus, nem antiszemitizmus, hanem Hungarizmus.
A Hungarizmus: szabadság szabadosság nélkül; igazság farizeuskodás nélkül; segítség és megsegítés; kölcsönös megbecsülésen alapuló tekintély és totalitás; törvény és rend.
A Hungarizmus istenhívő és krisztushívő; nem türi az istentagadást, krisztusgúnyolást, vallástagadást. Egy az erkölcse és gyakorlata.
Egyesek szabadsága: a liberalizmus, erőszakrendszer Mindenki szabadsága: a Hungarizmus, a Rend rendszere!
A liberalizmus rendszerének alapja: pénz, csók, maszlag. A Hungarizmus rendszerének alapja: népjólét, erkölcs, igazság.
A Hungarizmus a Kárpát-Duna honképes és talajgyökeres népcsaládjainak Hont és Hazát ad, szentesít, biztosít, véd; valamint ezeknek erkölcsi, szellemi, anyagi, politikai, társadalmi és gazdasági egységét jelenti, a Magyar Szent Korona Országainak valóságában.
A Hungarizmus védője a világ minden táján elszórt, kenyérgondok miatt kivándorlásra kényszerített népcsalád tagjainak. Joga és kötelessége visszatelepítésük a Nagy Hazába.
Trianon nincs!
Népszavazás a Magyar Birodalom népi közösségének egyesítésére és egységére! A döntést csak a testvérnemzetek szabad akarat-megnyilvánulása szentesítheti.
A népszavazás szentesíti, biztosítja és védi a Kárpát-Duna területén élő népcsaládok erkölcsi, szellemi és anyagi jólétét a Magyar nemzet fennhatósága alatt: Pax Hungarica!
A Pax Hungarica: erkölcsi, szellemi, anyagi rend a nacionalista szocializmusban és a szocialista nacionalizmusban.
Testvérnemzeteinknek hűségrendszerünkben kulturális autonómia: nyelv, iskola, népművelés; önkormányzati közigazgatás és bíráskodás; az önkormányzatokon belül érdekképviseleti gazdasági önkormányzat.
A Hungarizmus erkölcsi, szellemi, anyagi, politikai, társadalmi, gazdasági tekintélyrendszer az egyén felelősségével.
A Hungarizmus szocialista nemzetet, nacionalista szocializmust jelent. Szocializmusa a szociálnacionálé, nacionalizmusa a vérségi sors és társközösség valósága a Nagy Haza határain belül. A Haza tudatos nacionalista és szocialista szolgálatából fakad az egyén jóléte, a munka kenyere.
Az államhatalom a Haza valóságának és tartalmának, a népközösségnek erkölcsi, szellemi és anyagi szolgálata. Az állam eszköz a Haza és a Nemzet szolgálatában.
A zsidó: felekezetekhez nem kötött és nem kényszerített fajta. Az izraelita: fajtához nem kötött és nem kényszerített felekezet. Az izraelita zsidó: faji vallású fajta.
Konstruktív és destruktív elemet ismerünk. Konstruktív a honképes, talajgyökeres ember. A zsidó csak fajta, nem lehet Nemzet, nem honképes, nem talajgyökeres, destruktív.
A Hungarizmus államépítésének célja: az iparral rendelkező, magas fokon álló magyar nemzetiszocialista parasztállam megépítése.
A parasztállam alapja a faluközösség erkölcsi, szellemi, anyagi rendje.
Sarcot többé nem fizetünk!
A Hungarizmus anyagi rendje a nemzetgazdálkodásból és a munkarendből áll. Ideológiai alapja: a szociálnacionálé. A szociálnacionálé anyagi életünk erkölcsi és szellemi felépítésében megvédi a népközösséget belső és külső imperialisztikus törekvésektől.
A nemzetgazdálkodás a magángazdálkodáson nyugszik. A magángazdálkodás alapja a szocialista szabadgazdálkodás. Szocialista, mert kötelezettséget jelent a népközösséggel szemben; szabadgazdálkodás, mert minden teljes jogú magyar állampolgár a nemzetgazdálkodásban tehetségének megfelelően részt vehet.
A munkarend: munkakötelesség, a munkás és munkaadó közötti viszony, a munkavégrehajtás, munkabíráskodás, munkaegészségügy és munkaetika törvényes rendezése a munkaalkotmány alapján.
A Hungarizmusban értelmiségünk a vezető és irányító, a munkás nemzetépítő, a paraszt nemzettartó, a katona nemzetvédő, a nő, gyermek, ifjú a nemzetélet halhatatlanságának záloga. A hadsereg a fegyveres Nemzet végrehajtó eszköze és védi a népközösséget fegyveres imperialisztikus támadások ellen.
A Hungarizmus a háborút kerüli, de nem riad vissza attól, hogy erkölcsi, szellemi és anyagi értékeit és érdekeit minden eszközzel, minden erejével, minden elszántságával fegyveresen megvédje.
Külpolitikája a nemzetközösség, a konnacionalizmus elvén és gyakorlatán épül. Együtt harcol azokkal a nemzetiszocialista rendszerekben élő államokkal, amelyek erkölcsi, szellemi, anyagi és politikai, társadalmi, gazdasági életét kiegészítik és a magyar népközösség haza és honterületével együtt egyetlen szerves érdekterületet képeznek. A Hungarizmus véd és támad! Védi a népközösséget és a nemzetiszocializmust támadja a népközösség és nemzetiszocializmus ellenségeit. Védelmében erőteljes, támadásában kíméletlen. Kegyelmet nem kér és nem ad.
A Hungarizmus: hit, engedelmesség, harc!
A Hungarizmus: Pax Hungarica! Magyar Béke a Kárpátok ölelte Duna-medence hinni, engedelmeskedni és harcolni képes népcsaládjainak!
Kitartás!

I. A HUNGARIZMUS = PAX HUNGARICA

A Hungarizmus ideológiai rendszer. A nemzetiszocialista világnézet és korszellem magyar gyakorlata.
Nem Hitlerizmus, nem Fasizmus, nem antiszemitizmus, hanem Hungarizmus.
A Hungarizmus tehát szocializmust jelent, az Én és Mi erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek összehangolását és így nem egyes kiváltságos egyének vagy osztályok, hanem az egyének és osztályok összességét magában foglaló nagy közösség boldogításának biztosítását tűzte ki céljául. De a Hungarizmus egyben nacionalizmust is jelent, mert legtermészetesebb népi közösségnek, a nemzetnek jólétéért és azon keresztül minden dolgozó egyén boldogulásáért küzd.
A Hungarizmus nem a Csonkaország, nem is csupán a magyar nép testére van szabva, hanem a Kárpátok ölelte Duna-medence területén fekvő ezeréves Nagy-Hazára és az abban élő összes honképes és talajgyökeres népcsaládokra, melyek a magyar nép vezetése és irányítása alatt, azzal együtt jelentik a magyar Nemzet erkölcsi, szellemi, anyagi és politikai, társadalmi, gazdasági egységét.
De ezenkívül a Hungarizmus védője a világ minden táján elszórt és kenyérgondok miatt kikényszerített népcsalád tagjainak. Joga és kötelessége visszatelepítésük a Nagy-Hazába.
A Hungarizmus nemcsak azáltal biztosítja a magyarság és az itt élő népcsoportok békéjét, a Pax Hungaricát a Kárpát-Duna medencében, hogy Hont és Hazát ad a népcsoportoknak, továbbá, hogy kultúrautonómiát (nyelv, iskola, népművelődés, önkormányzati közigazgatás és bíráskodás, önkormányzatok kebelén belül érdekképviseleti gazdasági önkormányzat) biztosít számukra hűségrendszerében, hanem szabad akaratmegnyilvánuláson alapuló népszavazással fogja szentesíteni a Kárpát-Duna medencében a területén élő népcsoportok erkölcsi, szellemi és anyagi jólétét a Magyar nemzet fennhatósága alatt.
A Pax Hungarica azonban nemcsak a vezető magyar nép és a vele együtt élő népcsoportok között helyreállítandó békét jelenti, hanem a Hungarizmus a Nemzet kebelén belül gazdasági, társadalmi és politikai tekintetben egyaránt általános békét teremt.
Ennek a belső békének a Nemzet kebelében élő összes dolgozó rétegek munkabékéje lesz az alapja. Ez a munkabéke foglalja megbonthatatlan népi egységbe a nemzettartó parasztot, a nemzetépítő munkást, a nemzetvezető értelmiséget, a nemzetvédő katonát és a Nemzet halhatatlanságának zálogát; a nőt és az ifjúságot. Megteremti ezenkívül:
1. a gazdasági békét, mely a munka és termelés eredményeinek hasznát arányosan osztja meg a termelés tényezői között, hogy megszüntesse a pénzkapitalizmus keletkezésének és létezésének lehetőségét és a munkásság reménytelen nyomorát;
2. a társadalmi békét, mely nem ismer kiváltságos osztályokat: feudális, klerikális és liberális tőkés uralmi osztályt; felső, közép és alsó osztályt, hanem a dolgozók egységes szocialista közösségét;
3. a politikai békét, melyben nem önző pártérdekek vezetik félre a politikai nemzetet, hanem amelyben egyetlen politikai vezérgondolat irányítja a közösséget a Nemzet boldogulásának biztosítása érdekében a többi európai népek közösségében.
A Hungarizmus szellemi, erkölcsi és anyagi, valamint politikai társadalmi és gazdasági tekintélyrendszer az egyén felelősségével.
Ez a felelősség azonban nem a liberális rendszer megosztható, kikerülhető és áthárítható felelőtlen felelőssége, hanem fokozatosan a legmagasabban álló tekintéllyel szemben vállalt felelősség. De a Hungarizmus tekintélyrendszerét nem a Nemzetre kényszerített hatalmasságok, önmagukat kinevezett "tekintélyek" alkotják, hanem azok, akiket a dolgozó nemzet önmaga emel maga fölé tekintélynek és vezetőnek.
Ezen az alapon építi ki a Hungarizmus a maga államrendszerét: iparral rendelkező magas fokon álló nemzetiszocialista parasztállamot.
A Hungarizmus istenhívő és krisztushívő és nem tűri az istentagadást, Krisztusgúnyolást, vallástagadást. Egy az erkölcse és gyakorlata.
A Hungarizmus ugyanakkor, amikor biztosítja a Kárpát-Dunamedencében élő összes népcsoportok népi önállóságát mert ezek erre jogot szereztek azzal, hogy a magyar Haza létéért és valóságáért ontották évszázadokon keresztül vérüket és hozták erkölcsi, szellemi és anyagi áldozataikat határozottan leszögezi, hogy a zsidóság nem vallás, hanem faj, éspedig az az idegen fajú népcsoport, mely soha közösséget a magyar sorssal nem vállalt, soha semmiféle áldozatot ezért a közösségért nem hozott és így nem szerezhetett jogot magának ahhoz, hogy ebben az erkölcsi népi közösségben élhessen. Ezért a Hungarizmus nem az antiszemitizmust (zsidóellenességet) hirdeti, hanem az aszemitizmust (zsidómentességet). A Hungarizmus nem fog zsidótörvényeket hozni, mert a törvények jogokat is biztosítanak, a zsidóságnak pedig még ahhoz sem lehet joga, hogy jogtalanul éljen ebben a közösségben, melyet eddig kizsarolt.
A Hungarizmus külpolitikája az európai nemzetközösség nemzetiszocialista rendjének elismerése. Gyakorlata a konnacionalizmus. Az a gyakorlat, melyben az Európában egymás mellett élő nemzetiszocialista államok egymás erkölcsi, szellemi és anyagi, valamint politikai, társadalmi és gazdasági életét kiegészítik és a Magyar nemzet haza és honterületével együtt e közös európai érdekközösséget képezik.
Népi közösségünk védeni fogja a velünk egy világnézetet valló és gyakorló nemzetiszocialista államokat minden gazdasági vagy fegyveres erőszakú hódító törekvéssel szemben. A Hungarizmus minden törvényes eszközzel küzdeni fog azért, hogy a liberalizmus új álarcban vagy átfestéssel vissza ne állíthassa hatalmát a Kárpátok ölelte Duna-medencében.
A hungarizmus véd és támad.
Védi a népi közösségeket és nemzetiszocializmust, támadja a népi közösség és nemzetiszocializmus ellenségeit. Védelmében erőteljes, támadásában kíméletlen.
Kegyelmet nem kér és nem ad.
A Hungarizmus: Hit, Engedelmesség, Harc!
A Hungarizmus: Pax Hungarica! Magyar béke a Kárpátok ölelte Duna-medence hinni, engedelmeskedni és harcolni tudó népi közösségének

II. A HUNGARIZMUS ERKÖLCSI ALAPJA

Igaz istenhit és igaz krisztusszeretet kizárólag csak igaz nemzetszeretethez és hazaszeretethez vezethet és fordítva: igaz nemzetszeretet és hazaszeretet vezessen el bennünket az igaz Isten és Krisztus megértéséhez.
A magyar nemzetiszocializmus gyakorlata szétválaszthatatlan Krisztus tanától.
A zsidó erkölcsi világrend gyakorlati átültetésének és megvalósításának harcos eszköze a kommunizmus; a krisztusi erkölcsi világrend gyakorlati megvalósításának harcos eszköze pedig a Hungarizmusban kiteljesedő magyar nemzetiszocializmus.
Ezek jelentik a mi mozgalmunk érvényes állásfoglalását és alapját a vallással kapcsolatban. Más alapot visszautasítunk. Ezekből folyik aztán minden cselekedetünk is. Nem tűrhető, hogy az egyén belső élete kettészakadjon, hogy vallási meggyőződése nemzeti meggyőződésével összeütközésbe kerüljön. Az egyén csak akkor egész ember és csak akkor számíthat népi közösségünk kiegyensúlyozott, igazi hasznos tagjának, ha vallási meggyőződése és nemzeti meggyőződése erős kapcsolatban és forró összhangban él lelkében és biztos egyensúlyban vetítődik ki tudatában is. Mi megadjuk Istennek, ami Istené és megadjuk nemzetünknek, ami a nemzeté.
A vallásoktatás feladata, hogy igaz keresztény embert formáljon; a nemzetnevelés feladata pedig, hogy az igaz keresztény emberből hazáját, nemzetét és fajtáját szerető egyént neveljen. Istenhez, a mi Atyánkhoz nemzetünkön, hazánkon és fajtánkon keresztül kell, hogy kapcsolatot találjunk.
Isten azért teremtett népeket, nemzeteket és azért hagyta jóvá létezésüket, hogy ezt az emberek tudomásul is vegyék és e közösségeken keresztül jussanak még közelebb szent akaratának és bölcsességének megismeréséhez.
Nem ismerünk felekezetnélküliséget. Az istentelenség minden formáját elvetjük, a vallástalanságot megszüntetjük.
Nemzetünk minden tagjának valamely bevett vagy elismert törvényes vallás keretébe kell tartoznia.
Kutatva, hogy miért helyezkedik szembe a vallás a nemzetiszocialista mozgalmakkal, két lényeges okot találunk. Ezeket az okokat mozgalmunkban felvilágosító munkával ki kell küszöbölnünk.
Az egyik okot az Egyháznak a vallási és világi totalitásra való törekvése adja. A vallási totalitásra való törekvés krisztusi parancsra történik, tehát ez tőlünk függetlenül is abszolút helyes. Az Egyháznak világi totalitásra való törekvése azonban csak a krisztusi parancsok gyarló emberi félremagyarázásán és bűnös "mellémagyarázásán" alapszik.
Az Egyház a két törekvésének ellentétes széthúzó ereje miatt határozottan kettéválasztható két külön lényegre bomlott. Az egyik a vallási Egyház, a másik a politizáló Egyház. A mi mozgalmunknak a vallási Egyházzal soha semmi baja nem lesz, sőt bennünk fogja minden körülmények között legigazibb, leghívebb, legerősebb támaszát megtalálni. A politizáló Egyházat azonban mozgalmunk semmilyen formában nem fogja tűrni.
Isten szolgái ne politizáljanak, hogy szent hivatásukat tisztán és maradéktalanul betölthessék.
Mozgalmunk ehhez a legnagyobb határozottsággal meg fogja adni a segítséget és éles határvonallal külön fogja választani a "vallásnevelést" a "nemzetneveléstől".
E kérdés megértéséhez még a következőket kell megvilágítanunk:
A történelemben három totalitás fejlődött ki egymás után, később egymást erősítve párhuzamosan. Mindháromnak közös vonása az, hogy feltétlen engedelmességet követel, így tehát mindhárom zárt testben létező legősibb parancsuralmat jelent. Legrégibb a katonai totalitás. Utána jelentkezett az Egyház totalitása és azután a gazdasági életet vezetők kiváltképpen zsidók gazdasági totalitása. Erkölcs, szellem és anyag így külön-külön megkapták legjellegzetesebb képviselőjüket, külön-külön haladtak, de nagy elhatározásokban mindig együtt látjuk őket.
A nemzetiszocializmusban azonban megszületett a negyedik totalitás: a nemzet totalitása. Ez a legtökéletesebb totalitás, mert egyesíteni képes a többit. Az újszülött Herkulesre nem jó szemmel néztek a törpe irigyek, veszélyességét abban látták, hogy az eddig függetlenül fejlődő és külön utakon haladó erkölcsi, szellemi és anyagi lényüket ez a hatalmas újszülött képes összevonni, saját erejéből képes kiteljesíteni:
a vallás totalitását mint nemzeterkölcsi tényt; a katonai totalitást mint a fegyveres nemzetet; a magángazdasági totalitást mint nemzetiszocialista közjólétet.
A harc tehát közöttük elkerülhetetlen. És valóban tény, hogy a nemzetiszocializmus pionír nemzeteinek: Olaszországnak, Németországnak mozgalmi harcaiban különösen a harc kezdeti korában a "nemzeti totalitásnak" a másik három totalitás ellene volt.
A nemzetiszocializmus győzelmes harcának végső kifejlődésében érdekesek a külön-külön vívott ütközetek részleteredményei:
az Egyház kivonja a harcból politizáló részeit és jobb időkre tartalékolja, a vallás kiegyezik; a hadsereg felszívódik a fegyveres nemzetben és legszélesebben kiteljesül; a magángazdálkodás totalitása pedig megsemmisül.
A mi mozgalmi harcunkban is így kell előrelátnunk győzelmünk eredményeit. Ezek az eredmények természetesek és teljesen fedik a nemzetiszocializmus lényegét és gyakorlatát. Egyet jegyezzünk meg; a három totalitás közül egyedül a katonaitól várhatunk jogosan megértést, mert csak ő az, amelyik a nemzetiszocializmus győzelmével tényleg nyer és a legteljesebb kifejlődéshez jut. A másik kettő veszít. Az egyik azt veszíti el, amit nem tudott ugyan elérni, de mégis mindig vesztesnek fogja magát érezni; a másik azt veszíti el, amit eddig nemzetétől minden felelősségvállalás és ellenszolgáltatási kötelezettség nélkül a gazdasági szabadság ürügyeivel elvett, élvezett és bitorolt.
Mi igaz hittel és meggyőződéssel fogjuk vallásunkat vallani, de nem értünk egyet azzal, hogy a politizáló egyházak szabják meg, milyen egyházpolitikai feltételek teljesítése mellett üdvözülhetünk csak. Ezt az üdvözülést kizárólag csak vallási egyházak biztosíthatják számunkra, ennek feltételei pedig Krisztus Urunk tiszta törvényeitől függnek és nem az egyházak politikai elgondolásaitól.
A politizáló egyházak a mi erkölcsi életfelfogásunk előtt olyan rosszak és tisztátlanok, mint azok a politikusok, akik a politikát öncélból csinálják, vagy ami még rosszabb: csináltatják.
A másik ok, amiért a vallás általában szembehelyezkedik a nemzetiszocialista mozgalmakkal, az, hogy az egyes egyházak a nemzetiszocializmus államerkölcsi felépítésében "pogányságot" látnak és egyházszakadástól félnek.
Az újpogányság torzával kapcsolatban csak annyit jegyzünk meg, hogy újpogányság ha van csak azért lehet, mert van új farizeizmus.
A liberalizmus volt az, amelyik kitenyésztette az erkölcsi, szellemi és anyagi pogányságot. Kiirtotta Istent a lelkekből, kiégette a Haza ideálját és valóságát a szívekből és az aranyborjú-imádat egész szertartását építette fel. A pogányság vádja először az ő fejükre száll, ezt tudniuk kell az egyházaknak is. Ezzel a farizeuskodó keresztény-pogánysággal szemben csak mint ellenhatás születhetett meg az újpogányság, s mint szükségszerű reakció, erkölcsében, szellemében és anyagi elképzelésében valószínűleg tisztultabb, erkölcsösebb is kell legyen annál, mert hiszen akkor nem ellene született volna meg.
De mindettől eltekintve: nincs "újpogányság" nálunk!
Úgy látszik azonban, hogy gyanúsan buzgó hangoztatásával a liberális oldal újabb jogcímet szeretne teremteni, amivel a dolgok lényegéről ismét elterelheti a figyelmet. Az ismert harcmódot: árnyékokra, mellékeseményekre és mellékcélpontokra összpontosítani a nemzet ítéletét, hogy a főbűnösök menekülhessenek s a lényegi gazságok tovább folyhassanak!
Semmi közünk ahhoz, hogy más nemzetek mit akarnak kezdeni valláserkölcsi életükkel, csak ahhoz van közünk, amit mi akarunk. Mi nem az újpogánysággal fogjuk kiverni a liberális rendszer pogányait, hanem a mélységes istenhitben gyökerező magyar nemzetiszocializmussal.
Isten és nemzetünk akaratából el fogjuk nyerni azt a jogot, hogy korbácsot ragadhassunk és kiűzhessük Hazánk szent templomából azokat a kufárokat és üzéreket, akik összezúzott, csonka testünket árulják Európa területéhes népeinek és zsákmányszomjas érdekszövetkezeteinek.
A "turáni egyistenhittel" kapcsolatos állásfoglalásunk elutasító. Meg vagyunk győződve arról, hogy a turáni egyistenhit valamikor megtette kötelességét, mikor őseink erkölcsi életének gyönyörű törvényeit megadta. Kötelességét teljesítette, az új korszakban új hivatása már nincs.
Meg vagyunk győződve, hogy Krisztus Urunk azért jutott el közénk olyan könnyen, mert éppen a Fehér Ló taposta előtte a magyarság erkölcsi életében az utat. Mi nem voltunk pogányok őseink erkölcseiben, nem leszünk pogányok ivadékaikban még akkor sem, ha olyan nagyon szeretnék ezt a tényleg pogány túloldalon.
Az egyházszakadás veszélye már sokkal nagyobb. Amennyiben az egyes egyházak a világmozgató nemzetiszocialista rendszerek iránt belátásra nem jutnak, az egyházszakadások valóban bekövetkezhetnek.
Ez azonban szintén nem pogányság, hanem vagy eretnekség, vagy szakadárság. Ezt az egyházaknak tudomásul kell venniük.
A mi mozgalmunk leszögezi, hogy az egyes egyházakkal szemben olyan mértéket fog álláspontjai megválasztásánál tartani, amilyen mértékben az egyes egyházak megóvják semlegességüket a magyar népi közösség most folyó alkotó harcaiban. őszinte sajnálkozással vennénk tudomásul az egyházak ellenséges magatartását népünk elementáris szabadságharcával szemben és az összes következményekért e miatt a felelősség őket terhelje.
A magyar pap szeresse Istent; Istenen keresztül pedig Nemzetét, hazáját, fajtáját. Legyen magyar pap. Mint pap túlmehet országunk határain, mint magyarnak itt élnie, halnia kell. Legyen papja és testvére minden magyarnak és hite parancsolatai szerint magyar testvéreit hozza közelebb Istenhez, ne pedig mint katolikust, reformátust, evangélikust, görög katolikust, görögkeletit vagy unitáriust. Magyar nemzetiszocialista rendszerünk keresztény magyarokat teremt, viszonzásul megköveteli, hogy a haza papjai magyar keresztényeket neveljenek nemzetiszocialista erkölcsi életünk biztos megalapozása érdekében.
A Hungarizmus erkölcsi, szellemi és anyagi felépítésében megbonthatatlan egységet képez, ezért népi közösségünk erkölcsi, szellemi és anyagi egysége is megbonthatatlan. Külön részekre szét nem választható.
Hazánk harmonikus egysége az igaz magyar nővel magasztosult család és az igaz magyar pappal magasztosult vallás két hatalmas pillérén nyugszik. Egyik pillér meglazulása megbontja nemzettestünk biztos egyensúlyát is. A Hungarizmuson épülő magyar nemzetiszocialista állam rendje az az erő, mely nem fogja megengedni a pillérek meglazítását és mindenkit, aki ezzel kísérletezik, büntető hatalmának vasszigorával kímélet nélkül sújtani fog.

III. A HUNGARIZMUS SZELLEMI ALAPJA

Hungarisztikus kultúrpolitikánk alapja a magyar népi kultúra, mely irányt szab a testvérnépek kultúrájának is, amelyen azok a megszabott irányban, sajátosságaiknak megfelelően, hozott hímporukat megőrizve tovább fejlődhetnek.
A magyar kultúra nem nyom el, hanem vezet. A hungarisztikus kultúra pedig az egészet rendszerbe foglalja és gyakorlatba összehozza a hungarisztikus államépítés és népi állami élet egységes szellemének kialakítása érdekében.
Kultúrpolitikánk fő célja: a Hungarizmusnak kulturális tényezőként való beállítása államiságunkba, népi közösségünkbe és szellemének elmélyítése.
A magyar lelkiség alkotó tényezőinek hatóerejét, a kultúra folyton változó tartalmát állandóan vizsgáljuk és céljaink szolgálatában megfelelően felhasználjuk.
A tiszta magyar kultúra a magyarság teremtő erejének, képességének, lelkiségének, a magyar géniusznak hordozója, kifejezője és így fajunk öntudatát, gondolati, erkölcsi és érzelemvilágát, akaratát, céljait, reményeit, vágyait hűen tükrözi és sajátos életérdekeit tisztán szolgálja. A kultúra mutatja: mit gondolunk, érzünk és akarunk. A kultúra bizonyítja, mennyi a benső értékünk, mennyit érünk a világ kultúrnépeinek sorában. A kultúra fajunk legerősebb létalapja, fennmaradásunk biztosítéka.
A magyar faj teremtő ereje, szellemi képessége, a magyar kultúra benső értéke nem áll hátrább egyetlen kultúrnépénél sem. Ebből a tényből fakad kultúrönérzetünk és az a kötelességünk, hogy senki idegentől szellemi téren nem fogadhatunk el semmit anélkül, hogy mi is ne adnánk, másrészt, hogy széles körre kiterjesszük és intézményeink kiépítésével a lehető legmagasabb színvonalra emeljük. A magyarságnak magyar kultúrát adunk. Idegen szellemű kultúrát nem tűrünk, de megbecsüljük, megbecsültetjük és az egész világgal megismertetjük az igazi magasrendű kultúránkat, melyet fajunk több százados küzdelmes munkával turáni lelkéből kitermelt és értékké emelt. A kultúra hordozóját, a fajt a kultúra dinamikus tényezőinek sorában első helyre emeljük.
A magyar kultúra népi elmélyítését és tudatosítását hirdetjük és akarjuk, azért mint közkincset terjesztjük és ingyen szórjuk szét. A magyar kultúra nem lehet csak a nagyvárosok, osztályok, kasztok, társadalmi csoportok fényűzése, kiváltsága, avagy idegen üzleti vállalkozások cégére, hanem az egész magyar népközösség lelki tulajdona, szellemi közkincse kell, hogy legyen. A magyar kultúra eredetében, céljában, rendeltetésében és tartalmában: népkultúra. A néptömegekben rejlő sok alkotó tehetséget felszínre hozzuk, a nemzeti kultúra szolgálatába állítjuk, a nagy magyar népközösséget a magyar kultúra birtokosává avatjuk, mert az alulról felfelé irányuló szerves kultúrfejlődést hirdetjük és akarjuk a felülről erőszakolt terjesztés és magas kultúra népszerűsítése helyett. A népet hozzuk közelebb a kultúrához s azután a kultúrát a néphez.
A kultúrának szellemi tartalmát a kultúra intézményei őrzik, fejezik ki és adják tovább, de értékük nem az intézmények külső szervezetétől, mennyiségétől függ, hanem attól a szellemtől, melyet munkásságuk révén magukból kisugároznak. Éppen ezért nemcsak külső alakításra, külterjes fejlesztésre, hanem mentől több "kultúrtárgy" létesítésére, nem mennyiségi kultúrpolitikára törekszünk, hanem az intézmények benső szellemi átalakítására, a kultúra belterjes fejlesztésére, a nevelői intézmények tanulmányi anyagának gondos megválogatására, átalakítására és megjavítására.
Minőségi kultúrpolitikát követelünk, különös súlyt helyezve azon szellemi tényezők lelki teljességére és kiválóságára, akik az intézmények vezető munkásai, akiknek feladata az új hungarisztikus, ezen belül az új magyar kultúrtársadalom kialakulása, nevelése körül hivatásszerűen közreműködni. Megfelelő ember a megfelelő helyen kultúrpolitikai programot is képez és ezért a lelketlen bürokrácia és tolakodó protekcionizmus fellegvárait leromboljuk s az elnyomott kiváló tehetségek érvényesülési útját megnyitjuk, alkotóképességeiket a kultúra érdekében kihasználjuk, hogy a kultúra összes szervei és intézményei benső életükben és munkásságukban a magyarság összes értékeit összegezve a legmagasabb színvonalon mutassák be, őrizzék, fejlesszék és adják át a következő nemzedéknek, hogy híven képviselhessék az összmagyarságot és testvérnépeink kulturális közszellemét.
Célunk olyan új magyar lelkitípus kitermelése, mely faji, népi talajban gyökerezik, a nemzettudatból a nemzetönérzet, öncélúság és a nemzeti hivatástudat magaslatára emelkedett, olyan nemzedék felnevelése, mely testben, lélekben erős, szép, nemes lelkű, becsületes, önzetlen, önfeláldozó, vallásos, maga erejében bízó, fegyelmezett, engedelmeskedni, tűrni, szenvedni, dolgozni, tanulni, hinni, önállóan kezdeményezni tud, előretörő, önérzetes, bátor, kitartó, eszményekért lelkesül, a Hazáért, a fajért élni s ha kell, halni is kész. A szép, jó, igaz erényei lelki összhangban építik nemes jellemét, olcsó megalkuvás helyett szívesen választja a kemény harcot, mert tudja, hogy sem ő, sem faja nem alábbvaló egyetlen nemzetnél sem és joga van az elsők sorában helyet foglalni a saját tehetségéből, kiharcolt erejéből és nem mások érdekéből és érdeméből. Nevelői intézményeink megújhodó közszelleme, az új nemzeti társadalom erkölcsi emelkedettsége, a nevelői intézmények átalakított és a nemzeti értékek ismeretére támaszkodó tanulmányi anyaga lehetővé fogja tenni, hogy a magyar ifjúság új lelki típusa mielőbb kialakuljon, méltón betöltse helyét és nagy feladatát a nemzet jelenének és jövőjének megalapozása körül elvégezhesse.
A lelkek átalakítását, újjászületését, megnemesedését, magyarabbá, önérzetesebbé való alakulását várjuk és készítjük elő; az egész vonalon a sorsközösség, a faji összetartozandóság és testvéri összetartás tudatát ápoljuk és fejlesztjük; olyan széleskörű népkultúrát akarunk, hogy a magyarság széles rétegei ne csak a fízikai élet robotját, a mindennapi kenyérgondok keserű verejtékét érezzék, hanem erkölcsileg és szellemileg felszabadulva a napos oldalra kerülhessenek és elegendő lelki rugalmassággal bírjanak az élet szépségeinek, értékeinek megismeréséhez, az élet nemes örömeinek befogadásához. Mert csak egy életerős, életvidám, rugalmas lelkületű népközösség fiatal tagjait lehet nagy nemzeti eszmék, célok lelkes szolgálatába beállítani s e célokért önfeláldozó munkásságra és kitartó harcra rávenni. Akik szürke és örömtelen hétköznapokon az idegen érdekű kartellek és nagytőke munkásai, lelkiekkel alig törődhetnek, csak üres, tengődő életet folytathatnak, nem ismerhetik nagy nemzeti és fajvédelmi kötelességeinknek széles körét, aminek betöltése reájuk vár
A magyarság kultúrája a Távol-Keletet a Nyugattal összekapcsoló szellemi törekvések gyújtópontjában állva a földkerekségen bárhol lakó magyarokat összekapcsoló és összetartó központi szellemi erőforrás. Mindenkor meg kell őrizze egységét, faji önállóságát, minden más kultúrával szemben egyenrangúságát. Lényegéhez tartozik, hogy egységes világszemlélettel a Nemzet lelki egységét magyaros zamattal, világosan, tiszta magyar formában fejezze ki. Ezért is a magyar kultúra éltető lelkét mételyező minden káros befolyást, mely a magyar nyelv és zene, a magyar művészet faji szelleme és faji formája ellen irányul, irtani fogunk s az elidegenítésre és elnemzetietlenítésre irányuló szándékos törekvéseket a törvény szigorával fogjuk büntetni. Kultúrönérzetünkből következik, hogy kultúrfölényt senki részéről el nem fogadunk, tiltakozunk ellene és nem tűrjük, hogy idegenforgalmi érdekek örve alatt egzotikus népként kezeljenek, népi kultúránk lényegéről a figyelem máshová tereltessék.
A magyar nemzetiszocialista államrendszerünk a keresztény vallás erkölcsi alapján áll és ezért a keresztény felekezetek összhangzatos munkásságára számít. A felekezetek sem egymással, sem az államhatalommal kultúrharcba nem bocsátkozhatnak, különálló kultúrszellemet nem képviselhetnek, mert ez a nemzeti lélek kettéhasadását, a Nemzet lelki egységének megbontását idézné elő. A közreműködést békés megegyezés kell, hogy megelőzze kulturális vonatkozásban is. Az egyházak nem lehetnek állam az államban, az államhatalom azonban kiválóan gondoskodik a valláserkölcsi és keresztény egyházi érdekek szociális és kulturális kielégítéséről.
A kultúra összes intézményei, intézői, a magyarság szellemi közélete, sajtója, színháza minden megnyilatkozásában kihangsúlyozottan jelképezni fogják az új hungarisztikus államiság közszellemét, világnézetét, büszke magyar önérzetét, önállóságát, a magyar faj kulturális világállását és világértékét. Ezért is a szervező és kultúrtevékenységet, az alkotó munkát szociális, gazdasági és nemzetvédelmi haszna miatt a legmagasabbrendű emberi tevékenységnek tartjuk s gazdasági értékelésénél első sorba helyezzük.
A főhangsúlyt nem az oktatásra, hanem a Nemzet nevelésére, a népközösség lelki gondozására és lelki vezetésére kell helyezni.
A népnevelésnek szoros kapcsolatot kell tartania a Nemzet életével s azzal ellentétbe jönnie soha nem szabad, mert mindenkor a nemzeti társ- és sorsközösség építőjének kell lennie.
A tanító rend erkölcsi, szellemi és anyagi sértetlensége olyan követelmény, amelyből nincs engedmény.

IV. A HUNGARIZMUS ANYAGI ALAPJA

1.

A lefolyt világháború az arcvonalakon emberéletben, a frontok mögött pedig anyagiakban kívánt mérhetetlen nagy áldozatot a szembenálló felektől. A belőle fakadó békék nem hoztak megnyugvást, csak katonai fegyverszünetet. A pusztítást aztán betetőzte a háborút követő gazdasági felfordulás, amelyben százezrek véreztek el és milliók váltak kenyértelenné.
A nagytőke pedig, amely csak nyert a háborúban, ott kívánta folytatni
munkásságát, ahol 1914-ben abbahagyta. A nagytőke urai merték hinni, hogy mindaz a gazdagodás, amelyet a háború milliók vére és szenvedése árán egyesek részére eredményezett, nemcsak fenntartható, hanem nagy
mértékben fokozható is.
Országcsonkunkban a kormányzatok megtűrték, hogy a háború vámszedői a háború után az ország adószedőivé váljanak. Hiszen alig alakulhatott a háború óta egyetlen ipar is, amely ne a vámvédelemre épült volna; legrosszabb esetben ha a kereset veszélyben forgott a kartellek adtak "biztonságot".
A háborút egyes hadvezérek megértették. A békének nem akadt egyetlen szakértője sem. S míg Németországtól Franciaország olyan aranyszolgáltatást követelt, amennyi arany a világon egyáltalán nem is létezik, addig Amerika felejtve, hogy szövetségeséről van szó Franciaországot szorította szigorú fizetés teljesítésére. Franciaország kötelezettségének eleget tenni nem tudott, de áthárítani sem bírta, ezért az egész világ adós és hitelező, elintézetlen "lógós" állapotba került.
A béke, a mindenki békéjének szakértője a nemzetiszocializmus. Végrehajtója: a Nemzet. A nemzetiszocializmus egyik legfontosabb feladata a vagyonegyenlőtlenségek igazságos kiegyensúlyozása, a gazdasági életünkben tapasztalható gátlások, mesterségesen beállított bénulási folyamatok megszüntetése és a visszaéléseken nyugvó úgynevezett "nagyon ügyes", tehát erkölcstelen gazdagodásnak a megtörése.
Sem a vállalkozási kedvet, sem a tehetséget, sem a szorgalmat, sem a szakértelmet nem kell félteni a magyar nemzetiszocialista gazdálkodástól, mert csak határt fog szabni annak a határtalanul igazságtalan vagyonosodásnak, mely mai formájában tobzódva milliók elsorvadására és elsorvasztására vezetett. A magyar nemzetiszocialista gazdálkodás elválaszthatatlan a magyar nemzetiszocialista erkölcsi és szellemi élettől; céljában a népi közösség anyagi jóléte áll. Nemzetgazdálkodásunk és minden része tehát eszköz és nem cél.
A legnagyobb világvagyon a honképes és talajgyökeres emberiség, amelynek munkaképessége, hasznos és erkölcsös tehetsége, alkotó szelleme nincs kihasználva. Nem a forgalmi tőke hiánya miatt, hiszen a vagyon nem lett kevesebb, csak elbújt az emberiség nép milliói elől, egyesek kezébe gyűlt össze, és így hiányzik a termelés és fogyasztás körforgása.
Márpedig a kátyúba jutott gazdasági élet szekerét a néptömegekben rejtő erők nélkül, a nép milliók bekapcsolása és értékelése nélkül nem lehet kimozdítani mai helyzetéből.
Az elavult magánkapitalista rendszer ellen indított harcunkat nem lehet a zsidókérdés megoldása nélkül győzelemre vinni. A magyar nemzetiszocialista gazdálkodási rendszer megvalósítása és a zsidókérdés megoldása elválaszthatatlanok, egyik a másikból folyik, a két feladat egyazon éremnek két oldala.
Sikeres felvilágosító munkánk eredményeként a liberális magánkapitalizmusnak lassanként csak zsidó hívei maradnak, ennek ellenére még mindig megnyilvánulnak igaz, hogy mindig ritkábban olyan aggályok értelmiségünk, de különösen a nemzetre kényszerített vezető szellemek részéről, hogy a zsidókérdésnek "német szisztéma" alapján való megoldása ebben az országban a gazdasági és pénzügyi rendet egyik napról a másikra felborítaná, és hogy az ország ennek következtében gazdasági és pénzügyi téren egy napig sem állhatna fenn. Az ilyen állítás vagy vakmerő hazugság, vagy bűnös ostobaság, mely nemzetszédítéshez, nemzetrontáshoz, nemzethalálhoz vezethet. Legyen már egyszer vége annak a hivatalos babonának, hogy a magyar élet zsidó nélkül nem képzelhető el. A magyar népi közösség igenis meg tud lenni zsidó nélkül. Mi a zsidókérdést egyébként sem "idegen szisztéma" szerint fogjuk megoldani, mint ahogy az egész nemzetiszocialista gyakorlatunk sem idegen szisztéma szerint alakul, hanem a mi sajátos honi viszonyainknak és magyar faji adottságainknak megfelelően.
Igaz, hogy a zsidókérdés megoldásának az 1919/20-as években való erőszakolása izoláltságunk miatt anyagi csődbe juttatta volna az országot, ma azonban zökkenőmentesen vehető nemzetgazdálkodásunk magyar kezekbe, hiszen majdnem minden szomszédunkban nemzetiszocialista rendszer uralkodik.
Az aggályoskodók attól is tartanak, hogy a zsidókérdés megoldása alkalmával a zsidók meg fogják találni a módját annak, hogy a nemzetgazdálkodásunk felépítéséhez szükséges tőkeeszközt kivonják hazánkból és ezzel megadják a kegyelemdöfést gazdasági életünknek, sőt ezen keresztül egész államiságunknak és létünknek. Azoknak a tökéknek hiánya azonban, amelyeket a zsidóság a tiltó rendelkezések dacára is ki tudna csempészni az országból, gazdasági életünknek vajmi kevés kárt okozhat. A gyárakat, üzemeket, bányákat még sem lehet a határon átlopni. Drága honi földünk dús áldásai, vizeinek ereje, a magyar nap éltető sugarai, a magyar lángelme alkotó nagysága, a magyar nép termőképessége és akarata, cselekvéseinek átgondolt bátorsága és emelkedett erkölcsisége mind, mind gyönyörű, kipusztíthatatlan, elidegeníthetetlen és elvihetetlen tőke, ami itthon marad. Elképzelhetetlen, hogy tíz millió magyar lerongyolódjék, éhen haljon vagy lepusztuljon vagy "Németország cselédje" legyen csak azért, mert a zsidókérdést meg merte oldani. Ha magyar népünk csak azért pusztulna el, mert a zsidó tőke pár millió pengőt kicsempészett az országból, akkor sorsunkat meg is érdemelnénk, mert azzal bebizonyítanánk, hogy haszontalanok, élhetetlenek és életképtelenek vagyunk. Kilophatják a zsidók tőkéinket millió számra, megkontreminálhatják pengőnket, telekürtölhetik a számukra egyre szűkülő világot a magyar gazdasági borzalmak minden rémségével, mégsem tehetnek tönkre bennünket, mert ma már nem csupán tíz millió magyar ellen kell küzdeniük, hanem több száz millió felvilágosodott ember ellen. Ezt rajtunk kívül ők tudják a legjobban és azt is tudják, hogy ebben a harcban okvetlenül és véglegesen ők maradnak alul.
A magyar nemzetiszocialista hatalom gondoskodik majd, hogy a zsidókérdés intézményes megoldása alkalmával gazdasági és pénzügyi rendszerünk egyik napról a másikra ne bomoljon föl. Legyünk annyira elfogulatlanok, hogy hinni tudunk a magyar nép őserejében, gazdasági rátermettségében és érettségében. Világosan áll előttünk az is, hogy gazdasági életünk megtisztításánál nemcsak a zsidókérdés megoldása döntő, hanem a zsidóság gazdasági szellemétől átitatott és megfertőzőt keresztény magyarok kizárása, leépítése és felváltása is. Mi meg merjük ezt cselekedni, mert gazdasági tudásunk és gazdasági képességeink tekintetében nekünk nem a zsidó erkölcsiségű szellem fog utat mutatni, hanem magyar népünk életereje, életrevalósága és életakarata.
A magyar nemzetiszocializmus magasztos elgondolásait továbbra is felvilágosító munkával fogjuk a gyakorlati átvalósulás számára éretté tenni. Azokkal szemben pedig, akiknek a felvilágosító munka nem használ, vagy akiknél a szocializmus hangoztatása arra jó, hogy ocsmány játékukat az "öncélú zseb" gazdasági elvének további duzzasztására használják fel, korbácsot fogunk alkalmazni.

Gazdasági életünket alapjaitól kezdve át kell szervezni, félmegoldások és megalkuvások csak oda vezethetnek, hogy Csonkaországunk valamely hatalmas szomszéd állam gyarmatává süllyedne. A Dunamedencében csakis a korral haladó átszervezések és kezdeményező, cselekvő, brutálisan reális állami célkitűzések segítségével szerezhetünk befolyást jelentő, el nem mellőzhető vezető szerepet.
A magyar nemzetiszocializmus gazdasági vonatkozásai a Hungarizmus valóságalapján válnak tényekké és jelentik egyedül a Kárpát-Duna népi közösség jólétét.

2.

Az anyagi élet alá van rendelve a Nemzet erkölcsi és szellemi életének. Egyedüli célja a népi közösség erkölcsi és szellemi életszintjének emelése, nemes formálása, hogy a népi közösség minden egyes tagja tudatos részese, serkentője, őrzője és alkotója lehessen a népi közösség kultúrájának és civilizációjának.
Az anyag mindig eszköz és nem cél.
A nemzetgazdálkodás és munkarend fogja képezni államiságunk, a Hungarizmus anyagi, gazdasági életének alapjait. A Nemzet teljességét természetes személynek valljuk, mely azáltal,
hogy mint tudatos totalitás felségjogokat is gyakorol, jogi személlyé válik.
A nemzetgazdálkodás és munkarend okszerű, célszerű és korszerű felépítésének alapja a nemzetfelségjogban gyökerezik. A Nemzet gazdasági felségjogát és egyedjogát átadja felelős hatalmi tényezőjének, a magyar nemzetiszocialista államhatalomnak, hogy ez az átadott gazdasági hatalommal éljen is a népi közösség javára és hasznára. Ebből folyik: mindennek tulajdonosa a Nemzet egésze, mint tulajdonától elválaszthatatlan jógi és természetes személy, birtokosa a honképes és talajgyökeres egyén, aki az állampolgárságot elnyerte.
A Nemzet mint felség gazdasági felségjogát és egyedjogát az államhatalom útján korlátozza. A Nemzet természetes vagy jogi tagjai ilyenképpen válnak a nemzettulajdon részbirtokosaivá. Az egyén részbirtokossága nem választható el a népi közösséggel szemben szolgáltatandó kötelezettségektől. Birtokosság és kötelezettség egyensúlyban kell hogy legyen, úgy anyagi, mint erkölcsi és szellemi oldalon is.
A tulajdon és birtok egymáshoz való viszonya a termelésben, a termelés és anyagi jólét kölcsönvonatkozása, a népi közösség dolgozóinak erkölcsi, szellemi és anyagi felemelése képezik az alapját a magyar nemzetiszocialista állam nemzetgazdasági rendszerének és dolgozói munkarendjének.
A Nemzet az a valóságtest, mely mindent a leghasznosabban, a leggazdaságosabban és legbiztosabban tud kiteljesíteni. A nacionalista szocializmus és a szocialista nacionalizmus a legmagasabb, legállandóbb érték egy nemzeten belül. Ezért kell az egyénnek nemzetiszocialistának lennie. Hogy mint egyén nemzetiszocialistává lehessen, tehát nemzetet elfogadó, nemzetet szerető, a Haza valóságát követelő szocialista, olyan dolgozó nemzetet, Hazát, népi, társ és sorsközösséget kell építeni, mely minden részében szociálisan tud gondolkodni és minden részében igazi szocialista tartalommal telített.
Ebben a rendszerben a szocializmus a nemzettől és a Nemzet a szocializmustól elválaszthatatlan kialakításában, megnyilvánulásában, lényegében, szerkezetében és tartalmában, jogaiban és kötelességeiben, erkölcsi, szellemi és anyagi megnyilvánulásaiban.
A Hungarizmus nemzetgazdálkodásának és munkarendjének ideológiai alapja a szociálnacionálé és ennek tudatos gyakorlata. Az egyén tudatos nemzetiszocialistává egyedül a szociálnacionálé ideológiáján és gyakorlatán keresztül válik.
A szociálnacionálé két feltételhez szabja azt, hogy állampolgárai a nemzetgazdálkodás és a munkarend teljes jogú tagjai lehessenek: a nemzetgazdálkodás szempontjából legyen meg a szociális érzésük, a munkarend szempontjából pedig legyenek nemzettudatosan cselekvő szocialisták.
A munkajog tudata és a munkakötelezettség vállalása munkaetikánk alaptörvénye.
A szociálnacionálé rendszerében a dolgozó Nemzet erkölcsi testületet, szellemi egységet és anyagi közösséget alkot. A szociálnacionálénak ennélfogva nemcsak anyagi vonatkozásai vannak, hanem erkölcsi és szellemi tényezői is. E három együttesen alkotja szerkezetét, lényegét, tartalmát, gyakorlatát.
A szociálnacionálé az anyagelvűség alapjait minden vonatkozásában elveti. Történelmi materializmus, ahogyan azt a liberalizmus és kommunizmus hirdeti, nincs. Hazugság! A marxizmus nem a "történelem", hanem az aljas ösztönök materializmusa, az alacsonyrendűség örök harca és lázadása a természetes rend és fejlődés ellen, mely lázadásában a gyomorból, belekből és végbélből alkotja meg az anyagelvűségének "szentháromságát". Ösztönöket kelt, elaljasít.
Történelmi materializmus nincs. A természet nem az anyagelvűséget, az anyagiasságot ültette az emberekbe, hanem a természetes önzést, melynek nemcsak anyagi, hanem erkölcsi és szellemi vonatkozásai is vannak. A szociálnacionálé a maga felfogásában ezt a természetes, egészséges önzést fogja be a népi közösség kiegyensúlyozott gazdasági életének biztosítására.
A természetes, egészséges önzés a kölcsönös megsegítés alapján áll. A beteges, természetellenes önzés az egymás elleni harc elvét vallja, megteremtette a materializmus tévtanát, melyből a liberalizmus egészségtelen gazdasági rendszere született.
A természetes, egészséges önzésből születő kölcsönös megsegítés képes csak oly társ és sorsközösség felépítésére, melyben a Nemzet, a Haza valóságok lesznek, melyben a tulajdon, a család, a vallás és a magánvagyon egymáshoz kötött viszonyai tényleg a civilizált állami és népi rend felépítését és megmaradását törvényesítik, biztosítják és védik.
A természetellenes, beteges önzés mindenben csak zsákmányt lát s minden igyekezete oda irányul, hogy minél többet zsákmányolhasson. Számára a Haza zsákmányterület, a Nemzet és tagjai rabszolgák, a társ és sorsközösség vezetője, az államhatalom pedig semmi más, mint zsákmányéhségének és zsákmányolásának őrzője, védője, törvényesítője. A liberalizmus anyagiassága és erkölcstelen gyakorlata szentesítette tulajdonképpen azt a torzmondást, hogy a magántulajdon rablás, lopás. A szociálnacionálé a maga nemzettudatos és a szocialista szabadgazdálkodáson alapuló rendszerében a munka eredményeként és értékeléseként a magánvagyont elismeri, szentesíti, biztosítja és megvédi.
A liberális elveken felépített közgazdaságunk egyik téves felfogása az, hogy csak annak van értéke, ami eladható. Ez a felfogás a liberalizmuson belül természetes is, mert annak egész lényege az anyagelvűségen, az anyagiasságon nyugszik. A szociálnacionálé rendszerében viszont csak annak van értéke, ami a népközösség erkölcsi, szellemi és anyagi fejlődését biztosítja, szolgálja és védi. Értékeket nem adunk el, hanem felhasználjuk vagy elcseréljük belső értékünk növelésére. A szociálnacionálé felfogásában egyedüli érték a honképes és talajgyökeres népi közösségben hazát valló ember, kiegyensúlyozott erkölcsében, szellemében és jellemében. Bármilyen anyagnak vagy megnyilvánulási formájának csak az ilyen ember adhat értéket. Csak az ilyen embertől függ, hogy a sárból is aranyat
teremtsen. Ennek az embernek az ellenembere, a felvilágosult "világpolgár" teremtette meg az aranyból a sarat.
A Hungarizmus kiteljesülésében a szociálnacionálé az az ideológiai rendszer, amely:
a magyar nemzetiszocialista társ és sorsközösségben a nemzet minden dolgozójának munkát és megélhetést biztosít, s így a Nemzet dolgozói számára biztos és a munkást szerető nemzetet teremt;
az összes nemzetiszocialista rendszereken épülő államok és népi közösségeik dolgozóinak ideológiai alapot nyújt nacionalizmusuk és szocializmusuk megfelelő kiteljesítésére és gyakorlati beültetésére;
a nemzetgazdálkodásban a munkajogot, a munkarendben a munkakötelességet törvényesíti és védi;
a Nemzet testében erkölcsi, szellemi, anyagi egészében teljesíti ki a szocializmust és a hazát valló és nemzettől megbecsült szocialistát;
a Kárpátok övezte Duna-medence összes dolgozóinak jogon, munkán és megbecsülésen épülő nemzettudatos szocialista népi közösségéért harcol.
A Hungarizmus szociálnacionáléja szerkezetében, tartalmában, lényegében és alapjaiban ezeket az elveket rögzíti ideológiájának vezérfonalaként és fogja megvalósítani magyar nemzetiszocialista anyagi gyakorlatában az élet követelményeinek megfelelően.

3.

Minden adottság, amely formálható, értékesíthető, erkölcsi és szellemi vonatkozásaiban is elfogadható: tőke. A legértékesebb tőke: a honképes és talajgyökeres ember. Tőke minden, ami alattunk, felettünk, bennünk és körülöttünk van; ami az erkölcsi, szellemi és anyagi világban fellelhető. Aki a töke ellen beszél, az a világmindenség ellen szól. Tőke és élet egy. A körülöttünk érzékelhető tőkéből kell merítenünk, hogy élhessünk, hogy életünk céljait elérhessük. A tőke tehát eszköz, mely számunkra adatott Istentől. A kérdés csak az, hogy a tőke milyen viszonyba kerül az egyénnel. A marxizmus hirdeti: "A tőke nem lesz úr mirajtunk!" S emellett hirdeti a történelmi materializmust! Az anyagelvűség egyenjogát! Így a tőke uralmát! S uralmát az egyénnek, mert az egyén anyagelvű, anyagimádó! A legbutább, legostobább ellentmondás, mely eddig ideológiában megszületett. Az orosz nép rabszolgasorsa így kapja magyarázatát: az államhatalom mint tőke, hatalom az egyén felett.
A tőke viszonya az egyénhez szabja meg az egyes rendszerek gazdasági életének természetességét vagy természetellenességét, erkölcsiségét vagy erkölcstelenségét.
Kié a tőke? A liberalizmusban azé, aki az "ügyesebb", "kiválasztottabb", aki az erőszakosabb nem erősebb jogán a többit törvényes alapon eltiporja; a marxizmusban az államé, mint rabszolgatartó tőke-egyedhatalomé; a szociálnacionáléban a nemzeté, mint felségé, aki a tőkét mint eszközt nemzettagjai rendelkezésére bocsátja.
A nyers tőke átformálását használható életszükségletre, termelésnek nevezzük. Ki termel? A liberalizmusban a proletár a tőkésspekulációk kielégítésére, cél: a tőkés haszna; a marxizmusban a proletár az állami spekulációk kielégítésére, cél: az állam haszna; a szociálnacionáléban a Nemzet megbecsült dolgozója életszükségleteinek kielégítésére, cél: a Nemzet és az egyén erkölcsi, szellemi és anyagi erőssége, biztonsága, honképessége.
A termelés eredménye a termelvény. A termelvény eljuttatását a fogyasztóhoz, értékesítésnek nevezzük. Az értékesítésből adódik a haszon. Kié az értékesítés és a haszon? A liberalizmusban az erőszakos tőkéé;
a marxizmusban a tőkeuras államhatalomé; a szociálnacionáléban a nemzeté és a nemzetet alkotó tagoké.
A haszon nyersmérője a jövedelem. Kié a jövedelem? A liberalizmusban a tőkerabló és tőkepusztító, haszonleső és felvilágosult világpolgáré; a marxizmusban a mindent elnyelő, megszentségtelenítő állammoloché: a szociálnacionáléban a nemzettudatos szocialistáé, aki a tőkéből termel, azt értékesíti, használja, jövedelmezteti. Megállapíthatjuk:
a liberalizmus tőkekapitalizmus; a marxizmus államkapitalizmus, míg a szociálnacionálé nemzetkapitalizmus;
a liberalizmus szocializmusa tőkeszocializmus, a marxizmus szocializmusa államszocializmus, míg a szociálnacionálé szocializmusa nemzetiszocializmus;
a liberalizmusban az állam az egyént szolgálja, az egyén a tőkét; a marxizmusban az egyén az államot szolgálja, az állam az államcélt; míg a szociálnacionáléban a tőke az államot, az állam a nemzetet szolgálja és a népi közösség erkölcsi, szellemi és anyagi értékeit és érdekeit kivétel nélkül minden tagjának javára és hasznára.
A szociálnacionálé az élet egyedüli anyagtana és élettana. Az igaz egyén az anyagot lelkével formálja, keze csak eszköz. S mert ez így van, a formált anyag érték és nem árú. A szociálnacionálé tehát a nemzet élettani anyagtana és nem történelmi anyagelvűsége. Élettan: a nemzet, anyagtana a nemzetben kiteljesülő szocializmus. Életközösség és anyagközösség egy társ és sorsközösségben, melynek alapja az erkölcsében és szellemében tiszta, igaz Nemzet és Haza.
A szociálnacionálé nem osztályszocializmus, hanem a nemzet egyetemének szocializmusa. Mindenkitől megköveteli, hogy egy személyben nacionalista és szocialista legyen.
Nemzetgazdasági rendszerünk alapfeltétele:
Az egy ember által összehalmozott tőkének van egy határa, melyen túl a tőke már nem egyetlen egy ember munkájának a gyümölcse, hanem a tőke felhalmozódásához a dolgozó Nemzet a termeléssel, a népi közösség milliói a fogyasztással, az államhatalom pedig a termelés, fogyasztás és haszon élvezetének a Nemzet akaratából történő biztosításával járulnak hozzá. A magyar nemzetiszocialista államhatalomnak tehát joga van ahhoz, hogy az így közös erővel felhalmozott tőke termelésébe, értékesítésébe, hasznosításába, jövedelmeztetésébe és vagyoni élvezetébe szabályozóan befolyást gyakoroljon és a tőke áldásos hasznából a résztvevőknek megfelelő részt juttasson olymódon, hogy ez a részjuttatás a népi közösségnek anyagi érdekein keresztül erkölcsi és szellemi érdekeit is szolgálja.
A magyar nemzetgazdálkodásban a teljes jogú állampolgárok egyenrangú és egyenjogú gazdasági alanyok. Minden gazdálkodási alany képességének megfelelő termelői munkakörben dolgozik.
Nemzetgazdálkodásunk és munkarendünk alapja a nemzeti tőkésrendszer, a nemzetkapitalizmus. Egyedül ez az egészséges, józan, természetes, biztos és megingathatatlan tőkerendszer, az erkölcsös viszony ember és tőke, nemzet és szocializmus között.
A termelés az a folyamat, mely arra irányul, hogy Hazánk nyers természeti adottságait, nyers tőkéit átalakítsa olyan formákba, hogy életszükségleteinket kielégítsék és népi közösségünk erkölcsi, szellemi és anyagi fejlődését, gazdagodását szolgálják.
A termelésnek három tényezője van: a tervezés, a munka és a tőke. Egymáshoz való hasznos viszonyukból adódik a munka erkölcse, a munka erkölcsös haszna és a munka hasznos értékelése. E három tényező szerves egészet képez. A termelés lehetetlen anélkül, hogy a három egyszerre, egy időben és egy helyen jelen ne legyen. A három termelési tényező nemzetgazdálkodásunkban és munkarendünkben a termelés után értékesítési, haszonrészesedési, jövedelmi és vagyonszerzési jogokkal rendelkezik. A termelés értékesítéséből vezetődik le a haszon, keletkezik a nemzeti jövedelem és ebből gyarapszik a nemzet tagjainak magánvagyona. A termelés, értékesítés, haszon, jövedelem és magánvagyon egymástól elválaszthatatlan és a nemzet összességétől is. Népi közösségünk mint egész termel, értékesít hasznosít, gyarapszik jövedelmében és vagyonában. A nemzet jövedelmének gyarapodása akkor egészséges, ha ezzel párhuzamosan tagjainak vagyona is erősödik, fejlődik. Az állam nem lehet gazdag, csak a Nemzet.
Az értékesítésből származó tiszta haszonból a termelés három alaptényezője: a tervezés, a munka és a töke egyenlő arányban részesül. Ez nemzetgazdálkodásunk egyik alaptétele. Ezen nyugszik nemzetgazdálkodásunk szociális lényege. Népi közösségünk termelésünk értékesítése szempontjából az első átvevő és fogyasztó piac. Ezért a szociálnacionálé a maga rendszerében leszögezi mint törvényt:
Gazdasági életünk alapját az az elv képezze, hogy népi közösségünk megélhetése legyen elsősorban biztosítva a meglévő földrajzi és erőforrás-adottságok alapján. A megélhetés feltétlen biztosítása után engedjen csak meg az államhatalom olyan értékesítési politikát és olyan nyereségeket, melyek egyrészt a népi közösség hiányzó szükségleteit és a munka folytonosságát, másrészt a termelésben közreműködők magánvagyonának fejlesztését teszik lehetővé.

Nemzetgazdálkodásunk a magángazdálkodáson alapszik. A nemzetgazdálkodásba szervesen beépített magángazdálkodás alapja a szocialista szabadgazdálkodás. Szocialista, mert az egyénre kötelességeket ró és minden ténykedésében köti őt a népi közösséghez s így kizárja a mohó, korlátlan egyéni tőkefelhalmozást és az ebből fakadó káros tőkekivonást. Szabadgazdálkodás, mert minden állampolgárnak egyenlő lehetőségeket és jogokat nyújt a nemzetgazdálkodásban való becsületes részvételre. A szocialista szabadgazdálkodásból adódik egyedül az igazságos szociális jövedelemosztás, mely kizárja az egészségtelen vagyoneltolódást, az egyes kezekbe felgyülemlő, a szociális nyomort okozó vagyonfelhalmozódást, az öncélú tőkeparancsuralmat. A szocialista gazdálkodás megteremti a szocialista magánvagyon egészséges alapját, mely nagy veszedelmek idején mindenkor kész áldozatot hozni a Haza és a Nemzet oltárán. Az érdekszabadságot, mely a törvény hézagaiból és ezek segítségével a
nemzet kárára visszaél és az antiszociális munkarendszer fokozója kiirtjuk.
Nemzetgazdálkodásunk alkotmánya meg fogja határozni azokat az eseteket, amikor az államhatalom erre külön felhatalmazott tényezője a nemzet egyetemes érdekében az egyes természetes vagy jogi nemzettagok birtokjogát átmenetileg vagy véglegesen, teljesen vagy részlegesen megszünteti és nemzettulajdonba veheti. Ilyen esetek: átmenetileg a háború, háborús veszély, nagy veszélyek ideje és általában a fegyveres Nemzet teljes beállításának szükségessége; véglegesen a vagyon természetes vagy jogi személyeinek lázadása a nemzetgazdálkodás ellen. A szociálnacionáléban a szocialista szabadgazdálkodás jogai ott végződnek, ahol a nemzetgazdálkodás egyetemes népközösségi és a Nemzet teljességének érdekei kezdődnek. Az államhatalom feladata, hogy ezt a jogi viszonyt félreérthetetlenül, világosan, egyértelműen szabályozza.
A nemzetgazdálkodás szociális felépítésének szocialista tartalmát, biztonságát és folytonosságát a Nemzet folytonossága adja.
A nemzeti munkarend a nemzetgazdálkodásban gyökerező munkajogot és munkakötelességet jelenti. Felöleli: a munkakötelességet, a munkamegbecsülést, a munkaviszonyt, a munkavégrehajtást, a munkabíráskodást, a munkaegészségügyet és a munkaetikát. Ahogyan a "Fegyveres Nemzet" a Nemzet védekezése az imperialisztikus fegyveres kültörekvésekkel szemben ugyanúgy a nemzeti munkarend, a "Munkás Nemzet" a Nemzet védekezése az imperialisztikus, belső és külső törekvésekkel szemben gazdasági szempontból. A "Fegyveres és Munkás Nemzet" egy test, egy lélek, egy akarat, egy cselekvés, a közös célra mutatnak, működésükben közös célt szolgálnak. Egyedül működésük területe más: a "Fegyveres Nemzet" kard, a "Munkás Nemzet" pajzs a magyar Nemzet életében. Célkitűzésük közös: a magyar nemzetiszocialista népi közösség erkölcsi, szellemi és anyagi boldogságának biztosítása, törvényesítése és megvédése.
A nemzeti munkarend képezi az egyes érdekképviseletek alapját.
A nemzeti munkarend a szociálnacionálé gyakorlatát viszi a Nemzet munkás testébe és neveli azon keresztül a tudatosan cselekvő magyar nemzetiszocialistát.
A Hungarizmus szociálnacionáléja az az alap, melyet minden egyes Nemzet elfogadhat gazdasági, termelési és munkarendjében. Az összes nemzetiszocialista államok megteremtették már a tudatosan cselekvő nacionalizmust, de nem jutottak el még a tudatos szocialista nacionalizmushoz, melyből egészséges ellenhatásképpen születik meg a nacionalista szocializmus. A szocialista tudatot a nacionalizmusban egyedül a szociálnacionálé teremti meg. Addig egy Nemzet sem számíthat igazán nemzetiszocialistának, míg dolgozóinak nem adja meg a nacionalista rendben a szocialista rendet. Ez a hivatása a szociálnacionálénak. Ideológia és gyakorlat. Jog és kötelesség, munka és megbecsülés.
Angliából indult útjára a marxizmus munkás internacionáléja. A Duna-medencéből, a mi Magyar Munkás Nemzetünkből fog kiindulni és megindulni az igazi nemzetiszocializmus szociálnacionáléja, s tudjuk, hogy meg fogja hódítani minden nemzet munkás társadalmát.
A nemzetiszocializmusnak még nincs ideológiai rendszere, csak politikai és társadalmi tényezői mutathatók ki. S mert ideológia nélküli, a marxizmussal szemben még csak tagadó, elutasító álláspontot foglal el. Tágadásában és elutasításában igaza van. Egyedül tagadással azonban még nem jutunk semmire. Állítással kell legyőzni és véglegesen leszámolni vele. Új ideológiát kell szembehelyezni vele. Ez az új ideológia az életnek állítása, a munkásélet nagy pozitívuma, az anyagi élet nagy erkölcse és erkölcsös szelleme: szociálnacionálé, mely egy nemzettesten belül fejleszti ki az egyén, a nemzettag minden képességét, minden erejét, minden tudását, biztosítja kenyerét, hogy így kiteljesülve erejének nagy tudatában a nemzetközösséget munkálja és ezen keresztül a Munka Békéjét. A Munka Békéje az alapja a Fegyver Békéjének.

4.

Minden új rendszer elsősorban gazdasági beültetésével áll vagy bukik. Ez természetes is. A régi rendszert az emberek elsősorban gazdasági oldalán való elfekélyesedése miatt akarják eltüntetni gyakorlati életükből. Ezért az új rendszertől azt követelik, hogy elsősorban a gazdasági bajokon segítsen. Elbukhat az új rendszer a kezdet kezdetén másodsorban azért, ha képtelen lenne megbirkózni azokkal a rejtett erőkkel, amelyek ugyan győzelemre segítették, de a kivívott győzelem után erőteljesen felszínre szöknek és revolúcióba akarják sodorni a hatalom átvételét. Az erkölcs bátorsága kell ahhoz, hogy ezt a kísérletet kíméletlenül ne csak elfojtsák, hanem örökre lehetetlenné tegyék. A Hungarizmus mindkettőre felkészült.
Tisztában kell lenni azzal is, hogy az új rendszer beültetésénél melyek azok a feladatok, amelyek azonnal megoldhatók, és melyek azok, amelyekhez csak bizonyos átmeneti idő után lehet nyúlni. Azonnal megoldhatók: a hatalom megtartása, a személycsere, a nemzetnevelés, a propaganda, a régi gazdasági rendszer megszabályozása, a régi rendszertől visszahagyott erkölcsi, szellemi és anyagi lom eltakarítása, vagyis a rendcsinálás. A Hungarizmus ideológiai rendszerének teljes átültetése azonban csak lépésről lépésre, átmenetek beiktatásával történhet és egy nemzedék szívós, kitartó munkájához kötött.
Az evolúció és revolúció határértéke akkor tartható be, ha az új rendszer a Nemzet gazdasági életében megfontolt, józan, de nagyon erőteljes segítséget hoz. A magyar nemzetiszocializmus hungarista rendszerében a nemzetgazdálkodás és a Nemzet munkarendje szempontjából akarja és fogja elsősorban akaratát érvényesíteni. A termelés, tervezés, munka, töke, értékesítés, haszon, jövedelem, vagyon és segédeszközei átrendezése
az a feladat, amely a magyar nemzetiszocializmusra vár a hatalomátvétel első évében.
Az első és legfontosabb feladat a termelés megrendszabályozása személyi és tárgyi részleteiben.
A Hungarizmus termelési rendje a nemzetkapitalizmuson, a nemzeti tőkerendszeren épül: gyakorlatában a nemzeti és szocialista hitelrendszer a legkiválóbb helyet foglalja el, éltető levegője és termékenyítő napsugara lesz.
E feladatnak a Hungarizmus anyagi részében csak úgy felelhet meg, ha pénzrendszerünket és hitelrendszerünket nemzetgazdálkodásunk követelményeinek megfelelően megváltoztatjuk. A tőkés gazdálkodás pénzrendszeréből és hitelszervezetéből való átállítás simán hajtható végre.
A pénzrendszer átszervezésének szükségességét az a lehetetlen állapot jellemzi, hogy a jelenleg érvényben lévő ún. gazdasági törvények értelmében olyan jegybank, amely érc és devizakészleteit elvesztette, egyetlen bankjegyet sem hozhat forgalomba. A gyakorlat azonban mást mutatott már a világháború előtt. Az arany és devizarendszer elve tökéletlennek, merevnek és egyoldalúnak bizonyult. A világbéke folytán ennek az elvnek és gyakorlatnak tarthatatlansága még szembeszökőbb. A jegybankok súlyosabb válságok idején szögre akasztják az elvek alapvető részét, megszüntetik az ércek és devizák korlátlan eladását, amikor a liberális termelési és tőkés politika ezt megköveteli. Ha pedig az aranynak és devizának szabad forgalma megszűnik, a pénz értéke már eleve elveszti kapcsolatát az arannyal. Már nem aranyfedezetű pénz, hanem értéke csupán függvénye lesz a belső valutapolitikai műveleteknek, a hitel és kamat politikai befolyásainak. Ha már a liberális gazdálkodási rendszer is ennyire "rugalmasan" kezeli ezt a kérdést, a hungarista gazdálkodásnak törvényesen szakítania kell az arany és devizafedezet elveivel pénzrendszerének átállításánál. Ez joga és kötelessége annál is inkább, mert kizáróan a nemzete szempontjából állít be mindent.
A liberális gazdasági rendszer pénzrendszerét nemzetközileg építette fel. A magyar pénz fedezete az arany és a legkülönbözőbb államok devizái. A liberális pénz így nemzetközi pénz lett. Értéke kötött lett, mégpedig külállamok pénzértékéhez kötött. Ezzel szemben a pénzből magából is ám lett, melyet adtak, vettek. Megszületett a pénzüzérkedés magasiskolája, amelynek koronázatlan tudósai, szakértői, lángelméi a valutasíberek lettek. A liberális világszemléletben anyagelvűségének egyenes következményeként a pénz az első hatalom lett. Már nem eszköz a nemzet életében erkölcsi, szellemi és anyagi hatalmának alátámasztására, hanem maga a hatalom. Erkölcse, hogy pénz nélkül semmi nem lehetséges, pénzzel minden elérhető, megvásárolható: Isten, erkölcs, szellem, hatalom, Nemzet, nép, család és nem utolsó sorban minden bűnök bocsánata. A pénzből vallás lett. Vallási tétele: imádd istenedet, mint tenmagadat! A liberális gazdasági élet nem termel, hanem pénzt hajszol. Mindegy, honnan és hogyan jön, csak jöjjön! Nincs szaga. A Hungarizmus anyagi felépítésében és rendszerében gyökeresen szakít a nemzetközi pénz törvényével. Letaszítja úrhatnám hatalmának bitorolt trónjáról, melynek zsámolya a nyomor, százezrek kenyértelensége s ismét alázatos, fegyelmezett, parancsra cselekvő szolgát farag belőle. Az élet trónusára pedig az erkölcsileg, szellemileg és anyagilag megnemesedett magyar népi közösséget fogja ültetni. Nemzetgazdálkodásunkban a pénz a nemzetet kiszolgáló pénz lesz.
Az aranyvaluta a pénz értékét egyedül az arany értékéhez köti. A jegybank egy bizonyos összegű pénzért mindig ugyanazon mennyiségű aranyat volt köteles kiszolgáltatni. Volt! Ma már ezt nem teszi meg. Az arany értéke állandóan változásoknak van kitéve, mégpedig függetlenül attól, hogy a többi termelési árú értéke hogyan ingadozik. Ebből látható, hogy az arany öncél lett. Önmagát játssza meg. Elszakadt teljesen eredeti hivatásától. A gazdasági élet számára nem jelenti a szilárd számvetési alap lehetőségét. Hozzáértők kiszámították, hogy 50 év múlva kimerülnek az összes aranybányák és aranymezők. Vajon mit fognak a "nagy" közgazdászok akkor csinálni? Nem lesz aranyutánpótlás. Gazdasági világvége lesz? Meglehet, hogy ezek a "tudós" aranyimádók éhen fognak halni, mert nem fogják a kenyeret megvenni olyan pénzzel, melynek nincs aranyfedezete. Akkor meg béke hamvaikra!

A világ termelése fokozódott. Az aranyutánpótlás nem tudott a termelés nagy ütemével lépést tartani. Az aranyfedezetű pénz kevés volt a termeléshez. Nagy "lángeszű közgazdászok", "pénztudósok" kár, hogy szerénységükben a névtelenség homályában maradtak úgy segítettek a bajon, hogy egyik napról a másikra felemelték az arany értékét majd kétszeresére. Pedig egy unciával sem lett kevesebb a világ aranykészlete. És mégis felemelték az arany kilóértékét. Nálunk a 6000 pengőt is meghaladta. És miért tették? Hogy az aranyértéktöbbletnek megfelelően több bankjegyet adhassanak ki. Ez az aranycigánykodás. Lágy cigánykodó arany. Mindegy. Lényege az, hogy az arannyal azt csinálják a nagytőkések, a nemzetközi tőkepiac koronázatlan cigányai, amit önös, önző érdekeik megkívánnak. Ha meg akarják fojtani az aranyfedezetű világot, az aranyat egyszerűen leértékelik, mert nekik ez úgy tetszene. A "civilizált" világ legfeljebb gazdasági krízisről írna, "amilyen még nem volt a világtörténelemben" és hagyná, hogy az ember százmilliók éhen vesszenek. Az arany aljasságánál csak az emberek butasága nagyobb.
Nemzetgazdálkodásnak, emberi jólétnek, az unalomig annyira hangoztatott humanizmusnak vajmi kevés köze van ehhez. Az aranyfedezetű pénzrendszer humbug! Blöff! A Hungarizmus anyagi rendjében az aranyat nemzetgazdálkodásunk munkája fogja termelni és nem a bányák. Aranyért nem fogunk pénzt, pénzért nem fogunk munkát adni. Rendszerünkben a munka egyedüli fizetsége a munkabiztos Haza és a munkabiztonságból fakadó becsületes megélhetés lesz.
Állandó értékű pénzről józan ésszel csak abban az értelemben lehet beszélni, hogy segítségével népünk, közösségünk minden egyes tagja a mindennapi kenyeret családjában és otthonában tudja, lássa és élvezze. Pénzrendszerünket úgy fogjuk megszervezni, hogy a cél: a népközösségi jólét anyagi, erkölcsi, szellemi oldalán is elérhető legyen és megvalósuljon. Azért tapasztaljuk, hogy tulajdonképpen részben csak a zsidók tudják mindennapi kenyerüket biztosítani. A pénz mai rendszere alapozza meg kizárólagosan a zsidóság jólétét. A Hungarizmus anyagi rendje a pénzt ebből az élet-egyoldalúságból ki fogja szakítani és a Nemzet szolgálatába fogja beállítani. Anyagi rendszerünkben a pénz értékét nem fogják befolyásolni az aranyérték ingadozásai vagy a nemzetközi zsidóság valutapolitikai mesterkedései.
Pénzünk fedezetét nem a nemzetközi zsidóság kezei között lévő arany fogja képezni. A pénz elismert igazi és tulajdonképpeni fedezete a dolgozó nemzet munkája és az e munkából származó forgalomban lévő jószágkészlete. A pénz áruhelyettesítő eszköz, áruszolgáltatásra, munkaértékesítésre, munkaértékelésre szolgáló utalvány. Nem lehet aranyelismervény, ahogyan azt a múltban kívánták és az arany birtokában lévő magántőkések ezt még ma is hatalmi szóval megkívánják. A Hungarizmus rendszerében a Nemzet termelő munkájának és fogyasztóképességének párhuzamos fokozásával a bankjegy forgalmát növelni lehet anélkül, hogy a pénz értéke csökkenne vagy tudományosan kifejezve, hogy ennek inflatorikus hatásai lennének.
A magyar nemzetiszocialista állam jegybankjának az lesz tehát a legfontosabb feladata és kötelessége, hogy a nemzetháztartás szükségleteinek megfelelően hozzon forgalomba bankjegyeket és ezek értékét megfelelő jegybankpolitikával állandóan egyazon szinten tartsa. A jegybank kamatpolitikájában úgy fogja az elvet és ennek gyakorlatát beállítani, hogy a hivatalos kamatláb a ráta lényegesen alatta maradjon a mezőgazdaságba fektetett tőke hozadékának.
Rendszerünkben a pénz kamata nem lehet pénz, mert nem pénzkapitalizmus az alapja. Kamata egyedül és kizáróan a vagyontöbblet, a nemzeti jövedelem, a munka és a termelés értéknövekedése, folytonossága, biztonsága.
Nemzetgazdálkodásunkban csak azok vehetnek részt, akik a termelést a magyar nemzetiszocializmus rendszerfelépítésének megfelelően képesek folytatni.
A termelésben a személytelenséget jogi formaként nem ismerjük. A személytelenség mindig felelőtlenséget jelent. Visszaállítjuk a személyes felelősséget a termelés minden ágazatában.
Akitől a gazdasági életben a hitelt megvonják, az kérlelhetetlenül elsorvad; aki pedig hitelhez jut és nem él vissza vele, bizonyosan felvirul. Hazánkban a hitelnyújtás lehetősége kizárólag a zsidó bankokrácia kezében összpontosul. Még a Magyar Nemzeti Bank hiteléhez is csak ennek a zsidó bankokráciának közvetítésével lehet hozzájutni, mert ez a Magyar Nemzeti Bank váltótárcájának "bonitása" felett őrködve közvetlen hitelt főként a nagybankoknak nyújt. Az ipari vagy kereskedelmi vállalatok közül is csak az egészen nagyoknak tehát a zsidókézben lévőknek van közvetlen benyújtói jogosultsága. Magánszemély közvetlen hitelt nem kap.
A zsidó bankokrácia azzal a hitellel, amely végeredményben a jámbor magyar közönségnek a bankokban összehordott pénzecskéiből és a Magyar Nemzeti Banktól élvezett visszleszámítolási hitelekből tevődik össze, a magyar nemzet és a magyar faj rovására a legfelháborítóbb módon visszaél. A magyar nép tőkéjéből a legszemérmetlenebb zsidó fajvédelmet és a legkérlelhetetlenebb nemzetrablást folytatja. Hitelt oly feltételek mellett, mely az anyagi fellendülést lehetővé tenné, csak zsidó vagy zsidóemlőkön élő kap. Mindenki más tönkremegy és a bankok kamatrabszolgájává válik, ha bankhitelre szorul.
A zsidóság és fizetett "tárgyilagos" "közgazdasági nagyságai" hirdetik azt a hazugságot, hogy a magyar ember a kereskedelemhez és iparhoz nem ért, mert lovagias és úr, aki nemes hagyományait védi és őrzi, született katona. Eddig nem tudtuk, hogy a kereskedelemhez és iparhoz való hozzáértés főalkotóelemei a lovagiatlanság és neveletlenség, hagyománygúnyolás és katonakötelezettség alól való kibújás. De így kell legyen, mert akkor miért emelnék ki a zsidók annyira a mi fajtánk fő jellemvonásait, mint olyanokat, amelyek nem egyeztethetők össze az általuk beültetett kereskedelemmel és iparral, Igazuk is van. Ilyen iparba, ilyen kereskedelembe a magyar ember nem kapcsolódhat, mert elpusztul. Tény, hogy a hitel egyeduralkodói az ipar és kereskedelem területére "tévedt" fiainkat könyörtelenül és kérlelhetetlenül felfalják hitelpolitikájuk segítségével.
A magyar nemzetiszocialista államhatalom a pénzkibocsátás és hitelnyújtás jogát nemzetfelségjognak fogja nyilvánítani és a takarékbetétek elfogadásának és gyűjtésének jogát megfelelően fogja szabályozni. E felségjogot az állam a Nemzet szolgálatára megszervezett hitelszervezetekre fogja átruházni.
A Magyar Nemzeti Bank RT. mint részvénytársaság meg fog szűnni és a magyar nemzetiszocialista államhatalom egyik végrehajtó szerve lesz. Főtanácsa, melyben jelenleg kizárólag a bankokrácia, a nagyipar és nagybirtok képviselői foglalnak helyet, az érdekképviseletek kiküldötteiből fog összetevődni. Az érdekképviseleti főtanács állapítja meg a nemzetháztartás szükségleteit, javasolja a hitelszükségletet.
Nemzetgazdálkodást vezetünk. Az állam ezt szolgálja minden erejével. Csak államháztartás vezetése ennélfogva nem elegendő. A Hungarizmus megkívánja a nemzetháztartás vezetését. Ezért a kibocsátandó bankjegymennyiség és hitelnyújtási szükséglet a nemzetháztartás szükségleteihez fog alkalmazkodni.
A Hungarizmus anyagi rendje eszközrendszer és parancsolóan szolgálja a magyar népi közösség erkölcsi és szellemi rendjét.
A szociálnacionálé, mely az anyagi rend szocialista rendjét alkotja, kíméletlenül őrködik azon, hogy a Hungarizmus rendjének első és legfontosabb életszolgája ne lázadhasson fel soha többé a magyar népi közösség és talajgyökeres ember és az általa tudatosan törvényesített erkölcsi és szellemi rend ellen. A történelmi materializmus letaszíttatott bitorolt trónjáról, lázadása az erkölcs és szellem ellen leveretett; nemzetünk által kényszerítve helyet ad a valóságos Hazának és a valóságos Magyar Népi Közösségnek.

V. A HUNGARIZMUS ÉS A NÉP
1. A PARASZT

A Paraszt nemzettartó.
Bár sok út vezet a paraszthoz, mégis mindegyik hosszú, türelmet igénylő és mindegyiknek végeredményben a magyar nemzetiszocialista parasztállam valóságába kell torkolnia.
A paraszt lelkének, testének, érzelem és érdekvilágának teljes ismeretére van szükségünk, hogy meglássuk, milyen bordázatú állami testbe önthető a kétmillió önálló paraszt és a több mint két és fél millió lelket számláló mezőgazdasági segédszemélyzet.
A magyar paraszt lelkét, a magyar paraszt testét és a magyar paraszt akaratát fejezzük ki és öntjük valóságba tulajdonképpen a magyar parasztállam felépítésére.
Célunk a valódi társ és sorsközösséget jelentő magyar parasztállam megvalósítása. A magyar nemzetiszocialista mozgalom és harcosai ezért küzdenek.
A parasztság nemzetünk fennállásának igazi pillére, mely nélkül elpusztult volna nemcsak a magyarság, hanem eltűnt volna az a középosztály is, mely elsősorban ebből a parasztságból nőtt ki és édes szülője helyett hűtlenül ma a parasztságot mostoha gyermekévé tette.
Ez a parasztság, mely nemcsak Dózsa Györgyökkel indult a felszabadulás felé, mely nemcsak késői leszármazottja a jobbágysors keserű kenyerén élt elődöknek, hanem bölcsője, kútja, törzse tudott lenni évszázadokon át a kialakuló nemességnek, főnemességnek.
Ez az a parasztság, mely nemcsak legendás hősiességű tömegekkel, hanem legendás hírű kiváló vezérekkel ajándékozta meg a magyar történelem háborús korszakait.
Ez az a parasztság, mely tudós hírességű papokat és tanítókat adott a Hazának, hogy önmaga árván, vezetés, tudás és hit nélkül bolyongjon hontalanul a Hazában.
A liberális gazdasági rendszer emlőin táplált irodalom a magyar parasztot mindig nevetséges, valótlan formában állította a vezetők tudata elé. Ahelyett, hogy a paraszt külső és belső alakját teljes méltóságában, fontos nemzeti szerepének megfelelően, az igazsághoz híven szerepeltette volna, legtöbbször olyan tulajdonságokkal ruházta fel, amelyek hazug és hamis képet adtak róla. Akiknek szeretettel kellett volna foglalkozni az oroszlánnal, azok ketrecbe zárták, a vásott liberalista suhancok pedig rémmeséket terjesztettek róla, rontották méltóságát, gúnyolták, piszkolták és ahol lehetett megalázták.
Széchenyi István már akkor lefektette a magyar nemzetiszocializmus parasztállami lényegének alapját, amikor kimondotta: "a saját birtok varázsa... éspedig olyan birtoknak, mely.. éppen elég oly háznép eltartására, mely nem tesz és ír rendelkezéseket, nem parancsol, hanem maga forgatja az eke szarvát, ásót, kapát..."
A paraszti lélek egyike a legelzárkózottabb területeknek és oda csak azok juthatnak be, akiket bizalmával maga megajándékoz. Bizalmat nem fogad el, ő ajándékozza azt önszántából. Világosan él benne a tudat, hogy neki van legfontosabb szerepe az állam életében.
Érzi hivatásának jelentőségét, életkörülményeinek egyszerűsége mellett is. Ebből érthetjük meg azt, hogy a paraszt mindig megbecsüli az összes dolgozó társadalmi rétegeket.
Az osztályharcot sohasem ismerte, de erre az útra nem is kerülhet, mert világos előtte, hogy minden osztályuralom dacára mindenben, mindenkor övé a döntő szó.
A parasztot szeretik haszonlesőnek feltüntetni. A parasztnak mérhetetlenül gazdag tapasztalatai vannak a gyakorlati életet illetőleg, melyeket nekünk kell ellesni tőle, mert nem adja tovább. Akit pedig a természet megoktatott, abban álszent érzelmek nem maradnak, csak bölcsesség, higgadtság, szükségszerűség, gyakorlati észszerűség. Aminek tehát jóságáról és szükségéről meggyőződött, azt az élettől álszemérem nélkül elfogadja és kinyújtja érte a kezét. Bármennyire is az a látszat, hogy a paraszti lélek anyagias tulajdonságokat mutat, ez csak látszat, mert ott él benne minden nemes magasrendű alkotás nélkülözhetetlen feltétele: a szép hite, a szép szomja, a szép egészséges költészete, a szép meglátása, a szép követése. Népi művelődésünk, népi művészetünk, népi zenénk, továbbá minden népi megnyilvánulás, amely erősít, bátorít, felemel a parasztból ered.
Téved az, aki a parasztot körmönfontnak, ravasznak, felebaráti szeretet nélkülinek látja. Ezek nem a parasztság típusaiban vannak! Az ő körmönfontsága, ravaszsága, szeretetnélkülisége csak egyenlő minőségű védőfegyver. Önmagunkra vessünk, ha mindent kételkedve, gyanakodva fogad, mert eddig minden alkalommal becsapta az a vezetőréteg, melytől a helyes nemzeti és szocialista úton való vezetést joggal várhatta volna.
A magyar paraszt a mai rendszerben adót és zsidót fizet. Egész élete munkája ebben merül ki. Termelvényeiért olyan összeget kap, amilyent adnak neki, fizetni viszont úgy fizet, ahogyan követelik tőle. Amit neki adnak és amit tőle követelnek, az nem áll arányban. A különbségből adódik az egyke-egyse, a tüdővész, a rongyossága, a testi-lelki és szellemi elgyengülése, hitetlensége és bizalmatlansága mindazzal szemben, ami vezetését és irányítását jelenthetné.
A magyar paraszt önhibáján kívül eladósodott. Mesterségesen és mesterien húzták ki lába alól a földet. Parasztságunk erkölcsi, szellemi és anyagi csődbe került. Csődbe kellett jutnia, mert magyarságunk testét képezte, magyarságunkat pedig már régen hurcolják a vesztőhely felé.
Mi magas fokon álló parasztállamot fogunk teremteni, melyben a magyar munkásság elválaszthatatlan a paraszti termeléstől. A ma rendje nem teszi lehetővé a birtokszerzést, de az elképzelhető legnyomorúságosabb magyar paraszt és a magyar munkás képezi államiságunknak azt az alapját, amelynek megépítésében, megtartásában és megvédésében a magyar értelmiség a magyar katonával a felelősséget egyenlően viseli.
Az 1914-18-as világháború után a magyar parasztság három élesen elkülöníthető rétegre tagolódott.
Az egyik réteg az, amelyik a háborúból hazakerült. Bejárta egész Európát, a fél világot, látóköre lényegesen bővült, egészen más, mint az otthon maradt öregeké. Ez az 1880 és 1900 között született parasztréteg egyike a legnagyobb csalódásokon átment társadalmi csoportnak. Ez a népes csoport már cselekvő részese volt a világháború előtti életnek és így joggal várhatta, hogy véres szenvedései és háborús áldozata után jobb magyar világot lát majd maga körül. Helyette azonban még sokkal rosszabbat kapott, tele ugyanazokkal a hibákkal, amelyek a háború előtti parasztéletet annyira megkeserítették.
A másik parasztréteg, amelyik 1900 és 1910 között született. Ez a réteg a háború előtt még gyermek vagy serdülőkorban volt, nem kaphatott semmi részt a "békebeli" szenvedésekből, de annál több jutott neki a világháború alatt az otthoni nyomorúságból. Ez a réteg még gyermekfejjel a családfő munkahelyére állt s annak minden terhe gyermekvállain nyugodott. A harcoló szülő, apa és családfő helyett kellett dolgoznia. Ez a réteg jól tudja, hogy hiába volt a háború alatt a hatalmas gyártelep vagy a pénzzel tömött bank kenyeret egyedül a föld és a földbe fektetett munka tud biztosítani. Parasztságunknak ez a rétege fiatalon kezdte meg a legfontosabb területen, a kenyértermelés területén a küzdelmet s így teljes joga van követelni, hogy a háború utáni idők vezetésében neki is része lehessen.
A harmadik parasztréteg az, amelyik 1910 és 1920 között született. Már nem tud semmit a háború előtti életről, csecsemőéveit öntudatlanul élte végig, amikor családfők elpusztultak, megnyomorodtak.
A háború utáni nevelése egész más irányba, más formában indult, mint ahogy az előbbi korosztályoké alakult. Sokan közülük a gyermeki idők távlatában meghalványodott családi szokásokat, formákat, jelleget véglegesen elvetik és olyan elvek szolgálatába állnak kommunizmus, agrárszocializmus, agrárszocialista forradalmi megmozdulások, amelyek a múlt balga és könnyelmű megtagadása, tehát saját pusztulásukra vezetnek.
A magyar nemzetiszocialista állam az erkölcsileg, szellemileg és anyagilag széttagolt magyar parasztságot újra összekovácsolja és visszahelyezi ősi jussába, a magyar föld osztatlan birtokába. Megerősíti erkölcsileg, szellemileg és anyagilag; egészséges új vezető középosztály megteremtésére alkalmassá teszi, végül megadja neki eddig teljesített kötelessége jutalmát a magyar nemzetiszocialista parasztállamot.
A liberális demokrata államszemlélet mely az állam életjelenségeit kizárólag önző, materialista szemszögből ítéli meg ridegen leszögezi, hogy a nagybirtok hitelképesebb, tőkeerősebb, termelésben szakszerűbb és eredményesebb, végeredményben tehát gazdaságosabb és hasznosabb intézmény az állam szempontjából, mint a kisbirtok. Éppen ezért a liberális demokrata államrendszerek a kisbirtokos-rendszernek a nagybirtok rovására való intézményes kifejlesztését már eleve önző okokból akadályozzák és ellenzik.
A nemzetiszocialista államszemlélet az aranyborjú imádatát elveti és helyébe a munka megbecsülésének eszméjét állítja. A munka megbecsülése elleni bűnnek tartja a nagybirtokrendszernek vak tőkeimádatból folyó olymérvű fenntartását, mely a fizikai mezőgazdasági munkával foglalkozó tömegek számára nemcsak hogy lehetetlenné teszi a birtokszerzést, de az elképzelhető legnyomorúságosabb megélhetési viszonyok közé szorítja őket, a meglévő kisbirtok ososztályt pedig a gazdasági élet aránytalan harcában magára hagyja és ezzel egykézésnek, sorvadásnak és tengődésnek teszi ki.
Éppen ezért a magyar nemzetiszocialista állam meg fogja találni a módját annak, hogy a jelenlegi mezőgazdasági proletáriátust becsületes munkája ellenértékeképpen a nagybirtok rovására kisbirtokos osztállyá alakítsa át, valamint arra is módot talál, hogy megfelelő szövetkezeti rendszerek létesítésével, szakoktatással és irányított gazdálkodással a kisbirtokot az állam szempontjából is sokkal hasznosabb és gazdaságosabb intézménnyé fejleszthesse, mint amilyenek a liberális demokrata rendszerek nagybirtokai.
Beleágyazzuk nemzetünket a magyar földbe, hogy legyenek biztos, örök, szilárd alapjai, melyekről le nem taszíthatja többé soha senki!
A magyar nemzetiszocialista parasztállam tehát nemcsak adottság kényszeríttette államrendszer, hanem a Magyar nemzet természetes végvára. Végvár minden imperialisztikus törekvés ellen, jöjjön az belülről, kívülről, akár gazdasági, akár szellemi pusztító fegyverekkel.

2. A MUNKÁS
A munkás nemzetépítő.
A paraszthoz az út a természeten át vezet. A munkáshoz ideológián keresztül.
Sok út ágazik a paraszt felé, melyeknek mindegyike járható anélkül, hogy emiatt a többit be kellene temetnünk és meg kellene semmisítenünk. A munkáshoz azonban csak két út vezet: a régi ideológia útja és az új ideológiáé. Amint az egyik célt ér, a másik önmagától megsemmisül. Ilyen | és ez a különbség, amikor a nemzetiszocialista mozgalom népi közösségünk e két leghatalmasabb rétegének megnyerésére indul.
A paraszthoz vezető út természeténél fogva inkább taktikai, a munkáshoz vezető út inkább stratégiai: tehát az első gyakorlati, a másik szellemi fegyverekkel hódítható meg. Ez az első alapvető törvény munkásmozgalmunkban.
A paraszttal gyakoroltatni kell a magyar nemzetiszocializmust, a munkásnál tudatosítani kell azt, mert a tudatosítás után ő maga fogja gyakorolni. Ez a második alapvető törvény munkásmozgalmunkban.
A paraszt a magyar nemzetiszocialista mozgalom küzdelmeinek szempontjából nem cselekvő tényező, mert csak azt fogadja el, azért harcol, ami már bevált. Amiről még nem tudja, hogy beválik-e, azzal szemben a várakozás álláspontjára helyezkedik. Magatartása az új dolgok érdekében a régiekkel szemben legfeljebb a szenvedőleges ellenállásáig vihető. A munkás azonban az egyszer már szívvel, értelemmel tudatosult ideológiáért, még mielőtt gyakorlatát élvezné, mindenkor végsőkig menő hősies harcra kész, sőt csak azért harcol, hogy az önmagában tudatosított ideológiát győzelemre vigye és belőle tényleg gyakorlati rendszert alkosson. Ebből folyik, hogy minden ideológia győzött, amikor a munkásság magáévá tette és tekintet nélkül természetes fejlődési fokozataira mindenkor gyakorlati rendszerré is vált. Ez a harmadik alapvető törvény munkásmozgalmunkban.
A parasztság részletcsoportonként vonható át egy új rendszerbe. Lassan átmorzsolódik az új életformák keretei közé. A munkás tudatosan, önként kiszakítja magát a régi ideológiából, megsemmisíti azt teljes egészében, nagy lendülettel átdobja magát az új ideológia által alkotott életkeretekbe. Erejéből átmenetileg sem veszít, sőt erejét fokozza, mert tudja, vallja és hiszi, hogy az új ideológia a régivel szemben számára erőgyarapodást jelent. Ez a negyedik törvény munkásmozgalmunkban.
A paraszt lelki és gyakorlati világa kimondottan az egocentrikus szocializmus, melynek legszéleseben kiművelhető alapja a föld szocializálása. Szocializmusát továbbfejleszteni nem tudja, de azt nem is lehet. A munkás lelki és gyakorlati világa teljesen átfogó, a népi közösséget teljes általánosságban átölelő. A munkás szocializmusa tehát a népi és társadalmi szocializmus. Ez az ötödik alapvető törvény munkásmozgalmunkban.
És ez így is van rendjén, mert a paraszt nemzettartó: tehát helyben áll, tart, véd; a munkás nemzetépítő: támadja tehát a töretlent, a parlagon heverő erkölcsi, szellemi és anyagi néptermelési területeket.
A parasztságnál azt bizonyítottuk, hogy egymástól elhatárolható három rétegre oszlik. A három réteg közös vonása, hogy elégedetlen a mai viszonyokkal, de biztos, hogy a mai rendszer alapjaiban segíthetne bajaikon: a mai rendszert mind a három réteg további időkre is elfogadná. A munkásság ezzel ellentétben nem tagozódik szét. Elégedetlen pedig és ez a lényeges marxista ideológiájának csődje miatt.
Abban a rendszerben kellett csalatkoznia, amelyben hitt, amelytől remélt, amelyért harcolt és amelytől boldogulását várta. Marxista ideológiájának csődtömegével nem tud mit kezdeni. Nyakán van és taszítja erkölcsi, szellemi és anyagi megsemmisülés felé. A marxista ideológiát akkor sem fogadná már el, ha annak kommunista gyakorlata valamilyen ördögi politika révén újra lábat vetne Hazánkban. Ez a hatodik alaptörvény munkásmozgalmunkban, egyúttal a legfontosabb is, mert ennek tudata kiváló harci fegyvert ad mozgalmunk kezébe.
Hungarista Mozgalmunk célja: a magyar munkásság megnyerése a magyar nemzetiszocialista ideológiának.
A feladat nem könnyű és nem nehéz. Nem könnyű azért, mert ideológiánk új, ismeretlen, hiszen eddig a nemzetiszocialista államok ilyen ideológiát még nem alkottak s ebből a szempontból csak a marxizmus és kommunista gyakorlatának határozott tagadását ismerik.
A munkásnak azonban több kell tagadásnál! Állítást követel, hogy legyen mivel helyettesítenie azt a szellemi űrt, amit a régi ideológia önkéntes és örömteljes kivetése hátrahagyna. Ha nem kap helyette mást: az új rendszerben nem lát egyebet, mint a régi nyitottabb ideológiának bizonyos zárt keretek közötti lehetséges kiteljesedését, és így nem csodálható, ha az új rendszerben, melyet a nemzetiszocializmus hirdet és valósít meg, sokan a régi ideológia egyik evolúciós lépcsőfokát vélik felismerni s helytelenül a nemzetiszocializmusban nemzetkeretek közé szorított kommunizmust látnak.

Nem nehéz viszont a feladat, mert a munkásság helyzete a marxizmus rendszerének gyilkos ölelésében végzetesen megingott, de nem azért, mert elfogadta volna már a nemzetiszocializmust, hanem azért, mert kiábrándult a marxizmusból és ideológiai életéből már ki is vetette azt. A munkásság látja, hogy ahol a nemzetközi nagytőkerendszert marxista alapon buktatták meg, elbukott a marxizmus is, egész kommunista gyakorlatával egyetemben; ahol viszont a nemzetiszocializmus buktatta el a nemzetközi nagytőkerendszert, ott a marxizmus végleges bukása mellett a munkásság megtalálta erkölcsi, szellemi és anyagi létfeltételeit.
Mindebből pedig az következik, hogy a nemzetközi nagytőke, a liberalizmus csúcsteljesítménye és a marxizmus egymás célkitűzéseit kiegészítve harcoltak, egymást mindenkor támogatva, sohasem voltak ellenségek, sőt a marxizmus a liberalizmus édes gyermeke. Természetes tehát, hogy a liberalizmus bukásában magával rántja a marxizmust is. Ebből végeredményben az következik, hogy a liberális gyakorlati rendszereket kell megbuktatnunk, ha a marxista gyakorlatok lehetőségeit, egyszer s mindenkorra ki akarjuk irtani a nemzetek gyakorlati rendszerlehetőségei közül.
A magyar munkás türelmetlen pártjával, önmagával és munkásszervezeteivel szemben, mert régi eszméiben csalódott. Miután azonban a mai mostoha beállításával szemben még mindig a meglévő munkásszervezetei segítségével tudja csak valahogy biztosíthatni és védhetni megélhetési nem ideológiai érdekeit: a magyar munkás ma opportunista is lett. Munkásvezéreink tehát szociáldemokrata evolúciós értelemben már nem marxisták és a mi szempontunkból még nem nemzetiszocialisták. Magyar munkásaink tehát ideológiai szempontból elkeseredett szocialisták, megélhetés szempontjából opportunista elkeseredett szocialisták.
Adjunk számukra kenyérbiztos hazát, munkást szerető nemzetet, építsük őket bele népi közösségünk igazságos erkölcsi, szellemi és anyagi rendszerébe, adjuk számára hungarista mozgalmunk ideológiáját is és megkapjuk a magyar nemzetiszocialista munkást, a magyar nemzetiszocialista államrendszer egyik hatalmas, szerves támoszlopát.
A magyar munkás joggal vádolja a Haza és a Magyar nemzet nevében:
a polgári társadalom vezetőit, hogy 191819 után, amikor a munkásság ráeszmélt a nemzetközi munkáscélkitűzések hazug haszontalanságaira, amikor rájött arra, hogy az internacionalizmus a zsidó nagytőke szolgálatában áll, a társadalom vezetőrétegei ahelyett, hogy szervesen beállították volna a magyar nép jog, munka és megbecsülésen alapuló egységébe, belerúgtak, vele szemben rideg közönyt tanúsítottak, sorsával szemben hányavetiek és pöffeszkedők lettek, küzdelmeit semmibe sem vették, elneveztek "büdös proli" szégyenszóval és Csonkahazánk erkölcsi, szellemi és anyagi felépítését nélküle és ellene csinálták meg; nemzetrontó és munkásrontó vezetőivel megegyeztek és megalkudtak a nemzet és a munkás kárára, kényszerítve a munkást arra, hogy ahhoz menjen vissza, akit megutált, meggyűlölt eszméivel és vezetőivel együtt;
a kormányt, mert "munkásvédelmét" a nagytőkén és a fajszocialista zsidó szociáldemokrata pártvezetőkön keresztül hajtja végre, a munkástól hazafiasságot, nemzetszeretetet követel, de nem ad számára biztos hazát, munkást szerető nemzetet;
a pártokat és az egyesületeket, mert a parasztot elrántották a földtől, a munkást munkahelyétől, az értelmiséget a nemzettől, egész társadalmunkat szétsorvasztották és nem a hatalomért harcolnak, hanem a hatalom árnyékában önző, egyéni célokért és komolytalan programjaikkal az osztályellentéteket még erősebben élesítik és mélyítik;
valláserkölcsi életünket, mert úgy érzik, hogy a nemzetet elválasztották Istentől, megrendítve a magyar munkásban Isten, Haza, Nemzet és Család elválaszthatatlanságának hitét;
a szociáldemokrata munkásvezetőket és a kommunista internacionálét, mert teljesen kiszolgáltatta őket a nemzetközi zsidó nagytőke kénye-kedvének, a nemzetközi zsidó nagytőke és a polgárság vezetőrétegének malomkövei közé szorította s míg a két malomkő között vergődik, morzsolódik, az egyik még inkább rabszolgát, a másik még inkább ellenséget csinál belőle mert a marxizmus kiölte a munkás Istenbe és Hazába vetett hitét, helyébe nem tudott egyebet adni, mint erkölcsi, szellemi és anyagi bitangolást és aljas ösztönök törvényeit;
önmagát, mert sorsának intézését nem vette saját kezébe, hanem hagyta, hogy régi ideológiájának hazugságai és természetellenes volta miatt mindenki üssön és verjen rajta!
A magyar munkás eddig kért, nem hallgatták meg. Követeit, követelését nem teljesítették. A Haza és a Nemzet nevében Hungarista Mozgalmunk harcának keretében most már el fogja foglalni saját akaratából és erejéből azt a helyet, amelyre a jog, munka és megbecsülés alapján a magyar népi közösségben jogosult.
Hirdetjük tehát a szociálnacionálé harcát, mely a magyar nép összes dolgozóit istenhit, hazaszeretet és szocialista népi jólét alapján fogja össze.
Magyar nemzetiszocialista mozgalmunk ideológiájának leghatalmasabb ereje az, hogy minden dolgozót összefog, akár szerszámmal, akár kapával, kaszával, akár agyával dolgozik és megköveteli tőlük, hogy tudatosan cselekvő hazafiak és tudatosan cselekvő szocialisták legyenek egy személyben.
Kiragadjuk tehát a szocializmust a szűk keretű és szűk határú osztályszocializmusból, mely eddig csak az ipari munkásosztály privilégiuma volt és átültetjük a nemzet minden életformájába, minden tagjába, minden rétegébe, teljes egészében, mert megszületésétől kezdve itt lett volna helye. Ezzel a marxizmus alaptétele: az osztályharccal és a rémuralom eszközével kivívott osztályuralom önmagában összeomlik, megsemmisül. A munkásság, mint magyar munkásság elfoglalja méltó helyét, mely az államrendszerből őt jogosan megilleti a jog, munka és megbecsülés alapján.
A magyar nemzetiszocializmus megadja dolgozóinak új ideológiáját a szociálnacionáléban. Ez magába öleli a szocialista nacionalizmust és a nacionalista szocializmust és véget vet annak a hazugságnak, hogy nacionalizmus és szocializmus tűz és víz, egyesíthetetlen. A marxizmus nemzetköziségét elveti és felépíti a nemzetközösséget.
Úgy építettük föl mozgalmunk szellemi építményét, hogy a magyar munkás megtalálja benne új ideológiáját. Meg vagyunk győződve, hogy ez az új ideológia nemcsak a munkásban fog elhatározást kiváltani, hanem elfogadásra talál mindazokban az államokban, melyekben működnek ugyan nemzetiszocialista rendszerek, anélkül azonban, hogy a Nemzet dolgozóinak ideológiai valóságot és gyakorlatot tudtak volna adni.
A magyar nemzetiszocializmusnak a Hungarizmus népi közösségünk erkölcsi, szellemi és anyagi valóságalapját képezi. A szociálnacionálé ideológiája és gyakorlata nemzetünk nemzeti és szocialista munkarendjét adja. A nemzetközösség ideológiája és gyakorlata pedig nemzetünk erkölcsi, szellemi és anyagi viszonyát határozza meg más nemzetek nemzeti és szocialista rendjéhez.
A zsidóság teljesen el fogja veszíteni munkásvezető szerepét. A mi mozgalmunk tényleg és véglegesen elpusztítja a marxizmust, ennek melegágyát, a liberalizmust és szellemi ágyát, a szabadkőművességet. Helyette beültetjük az örök ideológiát: az erkölcsileg, szellemileg és anyagilag kiteljesült nemzeti és szocialista államok kölcsönös jogelismerését, megbecsülését, egymást kiegészítő, haladó fejlődését és békés viszonyát.

3. AZ ÉRTELMISÉG
Az értelmiség nemzetvezető és irányító.

A paraszthoz az út a természeten át, a munkáshoz régi ideológiájának megsemmisítésén keresztül vezet. Az értelmiséghez lelki és testi újjászületésén keresztül, hitének, önbecsülésének és az elhivatás felemelő tudatának visszaültetésén keresztül jutunk el.
Eleve hangsúlyozzuk, hogy értelmiség alatt nemcsak a középosztályt értjük. Ez csak egyik alkotóeleme az értelmiségnek, amelynek gyűjtőfogalmába tartoznak mindazok, akik a tudatos értelmen keresztül valamely közület felelős irányítását, vezetését személyes tudásukkal és cselekvésükkel kiérdemelték.
A parasztságnak és munkásságnak tehát éppen úgy meg van az értelmiségük, mint ahogy a középosztály egyes rétegeinél nincsen meg.
Az értelmiségből kerül ki az állami és népi élet szellemi vezetőkara. A magyar nemzetiszocialista államban az értelmiség köréből fogjuk meríteni államrendszerünk legfontosabb irányító és vezető szervét: a nemzetvezérkart.
Önbecsülését meg fogja találni értelmiségünk, amint szerves részévé válik népi közösségünknek; a felelősség nem egyedül a technikai feldolgozásra, hanem magára a lényegre fog hárulni, mely a nemzet valamely kérdését helyesen eldönteni és megoldani hivatott.
Mi nem "aktafelelős" bürokratákat nevelünk, hanem nemzetfelelős vezetőket. Még a legjelentéktelenebbnek látszó ügykörökben is. Papirosokért élni még a halálnál is rosszabb; ezért voltak az értelmiség hivatalokba zárt tömegei élő halottak. Betűmunkások voltak legnagyobbrészt, hatáskör és önállóság minden szabadsága nélkül, az ereikben szunnyadó alkotásvágy, a szívükben élő nemes érzések kielégítésének legkisebb öröme és reménye nélkül.
Holt minden betű, csak a betűk szelleme az élet. Népünkért, nemzetünkért küzdeni: ez az a munka, amelyből a lelki és erkölcsi erők fakadnak. Értelmiségünk munkájának tehát életének is erőteljes értelmét fogja látni. Felszabadul a céltalan teljesítmények, a kiábrándító hiábavalóságok, a tehetetlen vergődések és eredménytelen erőfeszítések lidércnyomása alól, mely a liberális múltban mellére térdelt, férfiasságát, szellemiségét és egész egyéniségét fojtogatta.

Lelkileg és erkölcsileg megerősítjük, hogy a magyar látóhatárt átfogó tekintetével élesen fel tudja ismerni, hogy a nép és a Haza ideálja az, amiért élni és dolgozni kell.
Az értelmiségnek kell elsősorban nemzettudatosnak és tudatos szocialistának lennie, hogy elsőrendű nemzetfeladatának megfelelhessen.
Értelmiségünk elszakadt nemzetünktől, de részben bűnös kezek szakították el tőle. Elszakadt, amikor bürokrata lett; elszakították, amikor az ismert módszerek szerint Csonkahazánk erkölcsi, szellemi és anyagi leigázásánál a nemzettestet először részekre bontották széjjel, hogy ezeket aztán külön-külön megverhessék.
Értelmiségünk egy ilyen leszakított és külön megvert rész volt.
A középosztály gerinctelensége, nemtörődömsége, a földtől való idegenkedése, a nemzetélet ez irányú gyakorlati megnyilvánulásaitól való húzódozása, lélektelen gépszerűsége, hitetlensége, erkölcsi elüszkösödése, elanyagiasodása: mindannyi ténye és eredménye a bűnös kéznek, mely gyökértelenné süllyesztette és erkölcsi, szellemi és anyagi tengődésre kárhoztatta. Önmagában meghasonlott és fásulttá undorodott lelkében, minden hazafias, nemzetmentő megmozdulás iránt fásult és érzéketlen maradt.
Értelmiségünkben három rétegcsoportot figyelhetünk meg. Ezeket azonban nem a születési korosztályok csoportosítása, hanem az értelmi tudat megnyilvánulásai határozzák meg.
Az első csoportba tartoznak azok, akik zsidó szellemmel és zsidó vérrel vannak megfertőzve. Ezt a csoportot leginkább a középosztály felsőbb rétege adja. Ezek a jelenlegi rendszer minden előnyét évezik. Ők lesznek tehát azok, akik az osztó igazság alapján az újrendszer minden hátrányát el kell majd tűrjék. Ezek azok, akiknek nincs egyéni meggyőződése vagy ha volt, eladták. Akiknek szeme csak azt látja, amit a zsidó érdekek engednek látni, tőlük csak azt hallja, amit a háttérből súgnak, szájuk csak ennek a nemzetgyilkos érdeknek szószólója.
Bérbevett és elkárhozott lelkek. Előttük a pénznek és nyomornak nincs szaga, az élet indítékainak nincs jelentősége. Mások és egész nemzetük nyomorával szemben érzéketlenek, de saját bajaikon minden halandónak sajnálkoznia kell. Áruló, önhitt, elkényeztetett, üres vázak, nemzetünk heréi. Ők hazánk igazi szellemi és erkölcsi élősdijei, akiknek henye boldogsága azon alapszik, hogy maguk sem tudják hová süllyedtek és maguk sem tudják, mit tesznek. Különben lelkiismeretük és bűntudatuk korbácsa halálra ostorozná őket.
Ez az a csoport, amely harcunkból, nemzetünk élet-halál harcából magát kivonja. Mozgalmunk szempontjából számításba nem jönnek. A velük való foglalkozás meddő időpocsékolás.

A második csoportba tartoznak azok, akiket fásulttá tettek az első csoportba tartozók bűnei. Akik megundorodva és elfáradva feladták meggyőződésüket és gerinctelenné váltak. Akaraterejük elveszett. S bár lelkük hamujában megvan az emberi és magyarabb élet alkotó reménye, mintegy megbűvölve süllyedtek a tehetetlenségbe.
Ezeket a típusokat leginkább a középosztály úgynevezett lateiner rétegében, a közigazgatásban és a magánalkalmazottak tömegeiben találjuk meg. És mert ilyené tették őket, elcsigázott, alázatos, ijedt páriaként kiszolgálnak mindig mindenkit, aki hatalmát érezteti velük. ők azok, akik sodródnak az események forgatagában, mert elvesztették gyökerüket a nemzetben. Ők a legboldogtalanabbak, mert értelmük és tudatuk gyakran rávilágít romlatlan lelkük mélyén a helyes útra.
Tudnak a nemzettel érezni, de már nem tudnak vele cselekedni, ők azok, akiket a tragikus gátlások alól a mi mozgalmunknak fel kell szabadítani. Ez az a csoport, amelyik harcunkból, nemzetünk élethalál harcából nem mer, nem tud, de nem is akar kibújni. Ez az a csoport, amelynek elsősorban vissza kell adni önbecsülését, férfiasságát és elsősorban vissza kell, hogy öleljük őket a népi közösségbe. Ez az a csoport, amelynek végre állást kell foglalnia: itt vagy amott! Mert aki értelme minden erejével, szíve minden bensőségével nincsen velünk, az ellenünk van.
Mozgalmunk felvilágosító munkája ennél a csoportnál nem meddő, nem időpocsékolás ellenkezőleg: nemzetapostoli és megváltó munka. Ne türelmetlenkedjünk, ha visszautasításra találunk. A gátlásokkal teli egyén kifelé mindent visszautasít, de mindent amit kívülről kap megtart belsejében, nem tud tőle szabadulni.
A harmadik csoportba tartoznak azok, akiket gyöngyszemeknek kell neveznünk s akiket a legnagyobb szeretettel kell magunkhoz ölelnünk, mert elénk jönnek tudatosan, lelkük, szívük, értelmük minden kincsével;
romlatlanok, egészségesek és a felelősségvállalás bátor és férfias öröme telíti őket.
Ezeket leginkább azok között az értelmiségbeliek között leljük, akik megőrizték magukban a drága magyar föld illatát, akik paraszti gyökereikkel szívósan kapaszkodnak még a magyar erkölcsök, a magyar szokások, a magyar emlékek, a magyar múlt talajába s nem szégyellték átmenteni és vallani faji vonásaikat mindentől függetlenül, mindenben és mindenütt ennek az idegen és vad életnek ellenséges légkörében.
Ez az a csoport, amelyik nemzetével együtt örül és sír, áll vagy bukik, él és meghal. Amelyik mindent nemzete szemével lát és nemzete szívével érez. Igaz, meg nem alkuvó, felelős, nemzetmentő, nemzetirányító és vezető réteg.
Felelősséget vállal habozás nélkül mások helyett is, ha meggyőződése, hogy amit vállal, az a nemzet érdekében áll. Ez az a csoport, amelyik harcunktól sohasem fog távol maradni.
Mozgalmunk elsőrendű célja legyen, hogy ezt a csoportot legbensőbb kapcsolatba hozza munkásmozgalmunkkal. Ebből a csoportból építhetjük föl államiságunk felelős irányító és vezető szervét: a nemzetvezérkart, mert meggyőződésünk és hitünk, hogy jobb, becsületesebb, tisztább kezekbe népi közösségünk erkölcsi, szellemi és anyagi élete nem kerülhet.

4. NŐ, GYERMEK ÉS IFJÚSÁG

A nő, gyermek és ifjúság nemzetünk halhatatlanságának zálogai.
Ki mint neveli ifjúságát, úgy látja nemzete jövőjét. A nő beállításának módjától függ, hogy egy államiság milyen erkölcsi magasságot tud elérni és tartani gyakorlati életében.
A gyermek és családjog lefektetése lesz magyar közösségi életünk alaptörvénye. Azok az eszközök, melyeket erre vonatkozó törvényeink erőteljesen biztosítani és védeni fognak, ezek:
a családi élet tisztasága, erkölcsi, szellemi és anyagi feltételekkel való megteremtése, az anyai hivatás megbecsülése messzemenő biztosítása annak, hogy az anya szent öle minél dúsabb és egészségesebb gyermekáldást hozzon; végül az örökösödési rend új felépítése a népszaporulat fokozása érdekében;
törvénytelen gyermeket jog és törvény előtt nem ismerünk. Az egy apától származó gyermekek egyazon jogokat fogják élvezni a népnevelés és örökösödés terén. Minden gyermeknek meg lesz a természetes szülői otthona. Fiatalságunk jövőjének becsületes gyakorlati harcosai vagyunk és maradunk.
A nő igazi, szent és legtermészetesebb hivatását mint anya teljesíti. Az anya az otthon, a család jó szelleme, a gyermek nevelője, az érett ifjú megértő támasza és vigasza, a kenyérért harcoló családfő serkentője.
Az anya a Nemzet halhatatlanságának géniusza.
Bűnt követ el az a rendszer, amelyik a nőt szent hivatásától elvonja, mint munkást kihasználja és anyagi feltételek után rohanóvá "férfinőt" teremt belőle. Súlyos bűnt követ el az otthon és a család állami népfenntartó intézménye ellen, tehát hazája és nemzete ellen.
A felesleges, komolytalan, gyakran egészségtelen cicomázások és kendőzések a benső szegénységet jelentik. Maguk után vonták, hogy a nő a tartalmi élet hiányában a kifelé való "látszatélet" sivár útjaira került és így mindinkább eltávolodott igazi élethivatásától. A lehetetlen erkölcsi, szellemi és anyagi körülmények ebben megerősítették. A liberális rendszer, a polgári házasság lehetetlen intézményével, mely éles fényt vet egész erkölcsi lényegére, a hivatalosan és társadalmilag megtűrt barátnőtartás egyik válfaját honosította meg, mely tényleg még csak egy lépéssel sem választ el bennünket a szabad szerelem gyakorlatától. A kommunizmus csak azt akarja törvényesíteni ha a törvényesítésre egyáltalában képes amit a liberalizmus társadalmilag és társadalomjogilag már el is fogadott.

Nemzetünk erkölcsi életének biztosítása és védelme érdekében leghatározottabban ragaszkodunk az egyházi esketéshez, azt minden házasságnál megköveteljük, ettől semmi körülmények között nem térünk el.
Családi életünknek ez lesz az alapja. A polgári házasságok ma dívó rendszerét pedig kíméletlenül beszüntetjük.
A válást az állam engedélyezi, de csak szigorúan körülhatárolt olyan esetekben, amelyek nemzeti érdekkel vannak összefüggésben:
meddőség, fajrontás eseteiben vagy nemcsak a családra, hanem a nemzetre is kiható ezekkel összefüggő esetekben. Ilyen okokból elválasztott nem hibás házastárs állami engedéllyel újra házasodhat. Új házasságára nézve azonban automatikusan érvénybe lépnek egyházi törvényeink. A hibás házastárs soha többé nem házasodhat. A gyermek mindenkor a nem hibás házastársat illeti meg. Ellenszenv, kölcsönös válási egyetértés semmi körülmények között sem lehetnek válóokok, legföljebb büntetést érdemlő okok, amelyeket az állam így is fog elbírálni.
A gyermek államhatalmunk különös védelmét fogja élvezni. A gyermek akkor igazi gyermek, ha legalább három van belőle egy családban.
Az egy gyermek remegő gond, két gyermek külön-külön diplomata az anyai és apai szeretet kettéválasztásában, három gyermek öröm, sok gyermek pedig igazi boldogság.
Nemzetünk akkor lesz boldog, nagy, ellenállóképes, ha a gyermeklármától nem halljuk meg a bölcs politikusok döngő, honmentő szónoklatait.
Jóízű magyar kenyeret fogunk biztosítani az igazi magyar családok boldog gyermekei számára. A fegyveres nemzet leghatalmasabb fegyvere a gyermek: az egészséges, tiszta, bátor magyar gyermek. Ami fegyvert ellenségeink nekünk szegezne, az mind ki fog hullani kezükből a megsokasodott, nevető, boldog és egészséges magyar gyermekhadsereg támadásától.
A gyermek nevelését párhuzamosan kell irányítani: kapja meg okvetlenül a gyermekszoba-nevelést, hogy gyökerezhessen örökre a szerető otthon és tiszta családi élet mélységeiben és kapja meg a nemzetnevelést, hogy egészséges gyökeret eresszen eltéphetetlenül nemzetében és hazájában.
Ne terheljük túl agyát és szívét olyan dolgokkal, amelyeket, megemészteni még nem tud. Legyünk tisztában azzal, hogy a gyermeknevelésnek ez a párhuzamos felépítése: a gyermekszoba és a nemzetnevelés döntő befolyású. Tanítsunk és neveljünk.
A gyermek nevelése az otthon feladata. Tanítása államfeladat.
Az ilyképpen felserdült gyermek lélekben, testben és vérben egyaránt tisztán kezdi meg nagy útját, mint ifjú a nemzet életében. Az ifjúság így az otthon megbecsülésére, a család szeretetére nevelve és fajbüszkeségre ébresztve, egészséges tanítási alapokkal ellátva a nemzetnevelés rendszerébe kerül. A tanítás és nevelés ettől az időtől kezdve már az állam feladata. Egymástól nem választható szét. Önálló harcossá, lelkes, eszményeket tudatosító, komoly taggá kell váljon a magyar nemzetiszocialista rendszerben. Tanításunkkal biztos alapokat adunk lábai alá, nevelésünkkel elkövetkezendő vezető szerepkörére készítjük elő.
Szaktudással rendelkező, izzó hazaszeretettől és fajszeretettől áthatott vezető egyéniség kiformálása legyen a nemzetnevelés célja. Ifjúságunk minden egyes tagja érezze át és tudja, hogy hivatás vár rá nemzetünk életében, akár szerszámmal, akár ekével, akár szellemével vagy tollával, akár kardjával szolgálja a hazát.
De legyen áthatva attól a tudattól is, hogy nevelésének befejezése után megkapja azt a helyet, melyet nemzetiszocialista életünknek erkölcsi, szellemi vagy anyagi vonatkozásában méltóan betölthet és méltán megkövetelhet.
Az "állástalan diplomások" kérdésének tényét egyedül a liberális államrendszer ismeri. A nemzetiszocialista népi közösségünk állástalan magyar diplomást, munkanélküli magyar ifjúságot nem fog ismerni.
Közösségünk mindenek felett nemzeti és szocialista, tehát e két vonatkozásban mulasztást nem tűr. A mai rendszer diplomás és munkanélküli ifjúságát megfelelő előzetes ingyenes átképzés után a gyakorlati pályákon fogjuk elhelyezni.
Álláshalmozások helyett mindenkinek biztos elhelyezkedést fogunk nyújtani, mert nagy, gyönyörű munka vár ránk, melynek munkahelyei betöltésre várnak. Az ifjúságot beállítjuk fegyveres nemzetünk és munkásnemzetünk soraiba és kezébe vagy a harc vagy a munka fegyverét adjuk, aszerint, hogy kardot vagy pajzsot kívánunk-e formálni a nemzeti célokért tudatosan cselekvő nemzeti és szocialista ifjúságunk nemes anyagából.
A Hungarizmus fogja egy nemzettestbe, egy nemzetlélekbe a Kárpátok ölelte Duna-medence egész ifjúságát és lényegében harcot és békét hord. Harcot a Hungarizmus valóságáért, békét a valóság megteremtése után a közös munkában nagy Hazánk dicsősége, nagysága és boldogsága szolgálatában.
A Család: a családfő, anya, igaz gyermek a magyar nemzetiszocializmus Hungarizmusának építő, biztosító, védő és törvényesítő alapjai. A családfő a harcosa, az anya a lelke, a gyermek a fegyvere, az ifjúság a megtestesítője.

5. A NÉPCSALÁDI ÉS KISEBBSÉGI KÉRDÉS

A magyar nemzetiszocializmus a Hungarizmus valóságalapján fogja rendezni a Kárpátok ölelte Duna-medence nagy erkölcsi, szellemi és anyagi kérdéseit. A hangsúly a valóságalapon van. Ennek felismerése, a felismerésből fakadó következtetések, tanulságok határozzák meg azoknak a feladatköröknek megállapítását és végrehajtását, melyek új országépítésünk beállításához szükségesek és az érintett terület civilizált állami és népi rendjének egységét erkölcsi, szellemi és anyagi vonatkozásban egyaránt törvényesítik, biztosítják és védik.
Az egyik valóságalap az, hogy magyar népünk volt egyedül képes arra, hogy az érintett területen ezer éven át szerves állami rendszert építsen meg. Politikailag, társadalmilag és gazdaságilag egyesítette s ebben a területegységben olyan szerves államtestet hozott létre, amely az elmúlt fejlődésnek, a korszellemnek és Európa gyakorlatainak megfelelt, ezekhez idomulni tudott. Az 1848-49-es években és 1867-ben a nyugatról vett liberális gyakorlati rendszereket igyekezett állami életünkbe átültetni. Államépítésünk tehát mindig párhuzamosan haladt és idomult az európai államépítésekhez. Ez az igyekezetünk azonban csődöt mondott. A csőd egyik oka az, hogy a mintákat olyan államoktól vettük, amelyek erkölcsileg, szellemileg, anyagilag, vérségi származás és nyelviség szempontjából belső egységüket már elérték, rendszerátültetéseiknél tehát csupán belső életük erőtényezőinek egymásra hatását kellett megváltoztatniuk s már egységes nemzetté rendszereződtek. Ha kezdetleges formában is, de egységes nemzeti akaratot tudtak kifejezésre juttatni: állami célkitűzéseikben nemzetük egységes erőkifejtését biztosítani tudták, az államhatalom célkitűzését a Nemzet nemcsak elfogadta, hanem magáévá is tette és az államhatalom akaratának és irányításának megfelelően tudatosan végre is hajtotta: az államcél és nemzetcél minden kialakult és elfogadott rendszerben egy tudott lenni.
Ezzel szemben a mi Ősföldünk elfoglalásakor meg tudtuk ugyan építeni a nyugaton bevált államrendszert nyugati államelképzelésekkel, anélkül azonban, hogy az államiságunkat képező népcsoportokat az államiság szerves részévé tudtuk volna tenni, rendszerátültetésünkkel egységes nemzeti akaratot tudtunk volna állami célkitűzéseink mellé állítani, államcélunk fedte volna a népcsoportok népi célkitűzéseit.

Azokat a kezdeményezéseket, melyeket az egyes szabadságharcok juttattak kifejezésre egy sajátos, Hazánk adottságainak megfelelő állami és népi, valamint egységes erkölcsi, szellemi és anyagi berendezkedés kialakítása céljából, a hatalmon lévő rendszer erőtényezői görcsösen ragaszkodva a nyugati államok államiságának külső formáihoz megakadályozták, lehetetlenné tették olyképpen, hogy a minden tekintetben egymásra utalt népcsoportokat egymás ellen kijátszották és Hazánkat évszázadok óta állandó, mindig fokozottabb erősségű erkölcsi, szellemi és anyagi harcok áldatlan színterévé tették.
A másik ok, mely kimondottan az első függvénye és belőle következik az, hogy nem tudtunk nemzetté lenni, nem tudtunk Hazát adni, a Hazában Hont a népcsoportoknak. Mi magyarok Hont foglaltunk, de ebből nem a Haza valóságát építettük meg, hanem csupán ennek hatalmi keretét: az Államot. Államot szolgálni és Hazát szolgálni egyszerre csak úgy lehet, ha a Hazajelenti egyedül az erkölcsi, szellemi és anyagi valóságot, a tartalmat, az Állam viszont ennek a belső valóságos tartalomnak törvényes szolgálatát. Mi magyarok eddig csupán az államot szolgáltuk, ennélfogva elvesztettük azt, ami nélkül nincs állami élet: a Hazát. Az egyes népcsoportok, testvérnemzeteink ugyanezt a hiányt érezték és érzik még ma is és ezért igyekeztek és igyekeznek olyan államkeretben elhelyezkedni, mely számukra egyszersmind Hazát is jelent, tehát a népi valóság mindenkori gyakorlatát és szolgálatát.
Ennélfogva egyes testvérnemzeteink nem azt nézték és nézik, hogy egy geopolitikailag eszményi egységben élnek-e, hanem egyedül azt, hogy az a terület, melyet népcsoportjuk befed, valamint az a népcsoport, amelyhez tartoznak, milyen erkölcsi, szellemi és anyagi viszonyba tud kerülni egy másik népcsoporttal és annak területével. Az 1918-19-ben a mi államiságunkra szakadt szerencsétlenség okait így, csakis így kell látnunk és meglátnunk. A testvérnemzeteinknél mai napjainkban tapasztalható nagy nyugtalanság belső okait ugyancsak a Haza és Hon valóságának teljes hiányában kell megismernünk és felismernünk.
A másik valóságalap az, hogy nagy Hazánk minden vonatkozásban zárt egységet képez, erőtényezőinek hatása élesen körülhatárolható területekre szorítkozik.
Földrajzilag medence-ország vagyunk, melyet északon és keleten erőteljesen feltüremlett lánchegység ölel körül, széles és tárt kaput mutat nyugat és dél felé: a Duna Nyugat és Kelet természetes gyűjtő és elosztóhelyévé teszi. Ez a földrajzi képe szabja meg geopolitikai helyzetét Európában.
Az egyes népcsoportok tájrészlet szerint helyezkednek el. A szláv népcsoportok a hegyvidéki, a német népcsoportok a dombvidéki, a román népcsoportok az alpesi jellegű hegyvidéki, a magyar népcsalád pedig a síksági területeken kaptak biztos talajt a sajátos népi életformák egyéni kialakítására. A német népcsoportok kivételével amelyek elszórt népi szigetcsoportokkal hintik be a medenceországot a többi népcsoportok mind zárt néptömbben helyezkedtek el. Az egyes népcsoportok egymásra való hatása a történelmi helyzetükre való tekintet nélkül mindenkor közvetlen volt. Medenceországunkban vont bármilyen történelmi vagy államisági határok ezt a közvetlen hatást megszüntetni nem tudták. Az itt honos és földbegyökerezett állandósult népcsoportok geopolitikai egymásrautaltsága ennélfogva nem vitás. Ebből folyik, hogy medenceországunk földrajzi és geopolitikai adottságai miatt nem darabolható fel olyan érdekterületekre, melyeknek erkölcsi, szellemi és anyagi gyúlpontjai és súlypontjai a medenceország határain kívül esnek. Természetes súlyterület a Duna, így tehát erkölcsi, szellemi és anyagi súlya is e vonal mentén kereshető csupán.
Az egyes népcsoportok népi határai nem élesek, hanem az érintkező felületen egymásba nyúlnak és kevertek. Egymástól soha nem választhatók el, mert az egyes népcsoportok egymás közötti erőteljes erkölcsi, szellemi és anyagi érintkezése életszükséglet. Ez viszont maga után vonja, hogy nem államisági határokat kell húznunk az egyes népcsoportok közé, hanem olyan kultúrhatárokat, melyek az egyes népcsoportoknak sajátos népi kultúrájuk kifejlesztését a nagy egység érdekében lehetővé teszik. E tényből vezethető le a feltétlenül szükséges autonómiák elemi alapja: a kultúrautonómia.
A magyar nemzetiszocializmus hungarisztikus valóságalapján indulva leszögezzük, hogy földbirtokrendezéssel és telepítéssel kapcsolatosan olyan intézkedéseket fogunk végrehajtani, melyek lehetővé fogják tenni azt, hogy medenceországunkban elszórtan letelepült népcsoportrészek és tagok népcsoporttömbjükbe kerüljenek vissza autonómiájuk teljes élvezetének biztosítása érdekében.
Elvitathatatlan, hogy az egyes népcsoportok kultúrája a geopolitikai
helyzetből folyóan egymásra hatottak és egymásra való hatásuk sajátos Kárpát-Duna kultúrterület kialakítására vezetett. Leszögezzük, hogy ez a sajátos kultúrkialakulás, mely természetes és a népcsoportok egymásrautaltsága miatt történt, tovább is fejlődni fog és hungarisztikus kultúrává fog nemesedni, mert csak ez biztosíthatja az egymásra utalt népcsoportok adottságkövetelte, államot építő közerkölcsiségét, közszellemiségét és közjólétét. A természetes hungarisztikus kultúrkialakulás egyedül akkor éri el nemes célját a Hungarizmusban, ha a népcsoportok sajátos kultúrájuk hamvát nem hogy elvesztenék, ellenkezően: erőteljesen ápolják, sajátosságuknak megfelelően minden vonatkozásban kifejlesztik, mint nélkülözhetetlen erőtényezőt népcsoportjukban tudatosítják, gyakorolják s mint közkincset a népi közösség rendelkezésére bocsátják. A hungarisztikus kultúra tehát az egyes népcsoportok kultúráinak összességét, egymásrautaltságát, összértékét és egymást serkentő gyakorlati beállítását és hasznosítását jelenti.
A Kárpátok ölelte medenceországunk gazdaságföldrajzi szempontból is egységet képez és zárt. Az erőforrás-adottságok alapján határozottan őstermelői terület vagyunk, túlnyomóan mezőgazdasági jelleggel. Ebből folyik gazdasági beállítottságunk Európában. Gazdaságpolitikai tényként megállapítható, hogy medenceországunk Európa legeurópaibb országa, mert mind kivitele, mind behozatala teljes mennyiségben európai földrészünk államaira szorítkozik. Ezen belül gazdaságpolitikánknak ható és súlyterülete nyugaton a Rajna-Rhone, keleten a Visztula-Dnyeszter, északon a Keleti-tenger és délen az Adriai-tenger Fekete-tenger által határolt területen van. Ebből kifolyólag nemcsak a legeurópaibb terület vagyunk, hanem kimondottan és határozottan Közép-Európa belső politikai és gazdasági zárt magvát képezzük. E zárt magot nyugatról ipari, keletről őstermelői vonalak metszik, rá ezek hatnak. Ipar szempontjából felvevő, őstermelés szempontjából leadó gazdasági terület és piac. Mint zárt gazdasági egység a középeurópai gazdasági terület egyensúlyának mutatója. Ha medenceországunk gazdasági zártsága és egysége egymásba fonódó rendszerében szétesik, a gazdasági egyensúly nemcsak medenceországunkban, hanem Közép-Európában is felbomlik. A gazdasági egység megteremtése a Kárpátok ölelte Duna-medencében tehát középeurópai és így európai szükség és cél, mely elől nem zárkózhat el egy európai állam sem, ha csak nem akarja kitenni Európát egy gazdasági háború súlyos rontásainak, mely háború gyújtópontjában medenceországunk állna.
Külpolitikailag zárt egységbe kovácsolt országunk egyensúlyt és túlsúlyt jelent a megadott középeurópai erőterületen. E két hivatásának szerepéből kiesik, amint belső zárt egysége megbomlik és csatatere lesz mind a középeurópai államoknak, mind Nyugat és Kelet külpolitikai érdekköreinek; csatatere lesz tehát a germán, a latin s a katolikus szláv erőtényezőknek, hogy ezek a Duna-medencében hegemóniájukat biztosítsák, de ilyképpen egyúttal csatatere lesz az angol, a francia és az orosz érdekeknek is, melyek a germán, a latin és a katolikus szláv erőkkel mérkőznek meg sajátos világpolitikai helyzetük megóvása vagy kibővítése érdekében.
A harmadik valóságalap az, hogy a Kárpátok ölelte Duna-medence zárt egységének megteremtése szükség és törvény. Meggyőződésünk, hogy ezt a zárt egységet létre kell hozni. Mi azt valljuk, hogy magyar népcsaládunk történelmi feladata és hivatása, hogy a Hungarizmus valóságalapján építve, ezt a zárt egységet az érdekelt és érintett népcsoportok közös akaratából és szentesítésével önerejéből, minden természetellenes befolyástól menten létrehozza: Hont szerezzen az összes népcsoportoknak s szívvel és értelemmel vallott hazát adjon. Ha mi, a magyar népcsalád erre a nagy történelmi feladatra képesek nem leszünk, létre fogják hozni természetes szükségből, de országunkat pusztító és dúló meddő háborúk után Európa nagyhatalmai egy második "vesztfáliai" béke keretében, melyben az új Európa új állami és népi térképét fogják megrajzolni és törvényesíteni. Ebben az esetben azonban a Kárpátok ölelte Duna-medence népcsoportjai olyan állami és népi rendszerbe kerülnének, melyet nem az ő akaratuk, hanem az érdekelt nagyhatalmak közös akarata szentesítene. Ez viszont belső meggyőző tartalom hiányában oda vezetne, hogy az ilyen keretek közé szorított és kényszerített népcsoportok állandósult belső viszályokkal emésztenék egymást aszerint, hogy az államot létrehozó és biztosító nagyhatalmak mely népcsoporton keresztül kísérelnék meg felsőbbségüket erkölcsi, szellemi és anyagi vonatkozásban biztosítani. Ezért parancsolóan szükséges, hogy Közép-Európának ezt az egységét az érdekelt népcsoportok közös akarattal, idegen befolyástól teljesen mentesen, a Hungarizmus valóságalapján, mind erkölcsi, mind szellemi, mind anyagi szempontból önerőből állami és népi közösségi rendszerbe kovácsolják és
általános titkos népszavazással szentesítsék.
A megadott három valóságalap parancsolóan és élesen határolja minden időkre magyar nemzetünk számára az utat, mint irányt és célt, mint tartalmat, amikor elvitathatatlan államalkotó képességével a Kárpátok ölelte Duna-medencében sorsdöntő viszonyok közepette harmadik és európai történelmét erőteljesen befolyásoló honfoglalásra indul s ezt dicsőségesen végre akarja hajtani. Kizárólag magyar nemzetünk képes csak arra, hogy ezt a történelmi feladatot végrehajtsa, mert ösztönös törekvései mindenkor ezt az utat és célt mutatták, és hogy eddig ebben a törekvésében elbukott, csak arra vezethető vissza, hogy külső és belső idegen hatalmi érdekek ebben a törekvésében évszázadokon keresztül gátolták s őt magát is hatalmi érdekek erkölcsi, szellemi és anyagi jármába igázták. A magyar nemzetiszocialista szabadságharc a Hungarizmus valóságával a jármot levette magyar népünkről és így felszabadulva, testvéri népcsoportjainak felszabadítására fogja minden erejét beállítani.
Ősföldünk valóságalapját véve alapul és elismerve a kor szellemétől parancsolt világnézetet, országépítésünk alapjai ezek:
Államiságunkat nem építhetjük fel más európai állam mintájára és rendszerére;
Állami és népi célkitűzésünknek olyannak kell lenni, hogy az összes e területre utalt népcsoportok azt elismerjék, szentesítsék és közös akaratból megvédjék;
A Magyar nemzet vezető és irányító szerepe az új államban mindenkor életkövetelmény, valamint állami és népközösségi létkérdés, a civilizált állami és népi rend alapja, az erkölcsi, szellemi és anyagi élet összehangolt kiteljesülésének biztosítása, az egyes testvéri népcsoportok egymás közötti súrlódásmentes népi rendjének őrzője.
Mindebből az következik, hogy nagy Hazánk összes népcsoportjai számára olyan ideológiai rendszert kell a gyakorlatba átültetni és benne tudatosan érzékeltetni, mely a Haza és a Hon valóságát nemcsak geopolitikai egységekre vezeti vissza, hanem népcsoportjainak egységes erkölcsi, szellemi és anyagi akaratára és cselekvésére is.
Végső következtetésként a megoldás alapjának első törvénye, hogy eszményi geopolitikai egységükben, mely a rajta és benne élő népcsoportoknak eszményi Hazát és Hont jelent és biztosít, eszményi népi államiságot kell felépítenünk, melynek kerete az állam, gerince a közakaratból szentesített alkotmány, kifejezője a népcsoportok nemzeti akarata, tartalma a népcsoportok népi közössége, létalapja a Magyar nemzet államvezető és államirányító természetes, törvény adta joga.
A magyar nemzetiszocialista államban a népcsaládi és kisebbségi kérdés helyes, igaz, őszinte és félreérthetetlen megoldása életkérdés a Magyar nemzet, a testvéri népcsoportok és kisebbségek részére egyaránt. Leszögezzük:
Testvérnemzeteink számára törvényesítjük azokat a jogokat, amelyeket azáltal szereztek, hogy évszázadokon át a magyar birodalom valóságáért ontották vérüket, hozták erkölcsi, szellemi és anyagi áldozataikat és a világháború után a megszállott területek poklaiban szenvedtek börtönt, fegyházat, száműzetést és haltak vértanúhalált.
A magyar nemzetiszocialista állam népszavazással fogja rendezni a Magyar nemzet és testvérnemzeteink közti viszonyt: ez a kérdés csakis szorosan kettőjükre tartozik, a magyar nemzetiszocialista állam belügye. Ebbe más hatalomnak beleszólása nincs.
Amennyiben az őszinte, igaz, helyes és elfogadott becsületes döntések ellenére testvérnemzeteink közül bármelyik életszerződéseinket bármely vonatkozásban megsértené: jogbitorlóvá és kötelességszegővé válik és következményeiért önmagának kell felelnie.
A Hungarizmus a kisebbségtől ugyanazt a tudatosan cselekvő hazafiságot, nemzetépítő munkálkodást és hűséget követeli, mint a magyar nemzettestvérektől. A hungarista kisebbségek népközösségi értékét, valamint megbecsülésük mértékét egyedül ezek a szempontok szabják meg. A Haza egy. Italát és kenyerét is egyformán nyújtja: fiainak hűségében, hálájában, jogaiban és kötelességtudásában nem lehet tehát különbség. Mivel az anyanyelv és a sajátos népi kultúra megtartása hungarista felfogásunk szerint nincsen ellentétben a Hazához való hűséggel: hatalomra jutásunkkor kisebbségeinknek, mint egyenlő és teljes jogú államalkotó hungarista nemzettestvéreinknek, a gyakorlatban biztosítjuk és megvalósítjuk mind ama intézmények felállítását és fenntartását, melyek révén népi sajátosságaikat és kultúrájukat ápolhatják, de mindenkor csak közös Hazánk szolgálatában és javára.
Valljuk, hogy minden népiség csak öröklött természeti adottságaiból tudja legmagasabb emberi értékeit kifejleszteni és csak ezekkel képes azt a nemzeti keretet, amelyben él, becsületesen, értékesen kitölteni. Csak ezeknek a sajátos természeti adottságainak szabad kiélése mellett lehet hazájának hálás, elégedett, hasznos és hűséges fia.
A magyar nemzetiszocialista állam a közös haza határain belül a vérségi együvé tartozás tárgyi alapján áll, azt mint természetes adottságot elismeri. Ezzel szemben a leghatározottabban megköveteli, hogy a vérségi csoportok minden egyes tagja mint alany a Hungarizmus valóságát élje és gyakorolja. A vérségi asszimilációt mint vérnemesítő tényt népcsoportjai között elismeri, egyedül és kizáróan csak a vérrontó és fajrontó elemeket zárja ki és különíti el.
Romboló és destruktív elemnek azt nyilvánítjuk, aki mind erkölcsi, mind szellemi, mind anyagi, valamint vérségi és faji összetételénél fogva honképtelen, gyökértelen és a Hungarizmus valóságát, gyakorlatát nem ismeri el, ellene cselekszik néprontással, hazarontással, fajrontással, az állam erkölcsi, szellemi és anyagi egységének megbontásával. Ezzel szemben áll az az építő, konstruktív elem, mely a magyar nemzetiszocialista állam minden védelmében részesül.
A Hungarizmusnak hittel, szívvel és értelemmel való vállalása és gyakorlata a hazaszeretet és hűség olyan alapja, melyet sorsdöntő idők nem ronthatnak meg.
A Nagy Hazánk területét fedő és rajta élő népcsoportok összessége fog
ja alkotni a magyar nemzetiszocializmus hungarista népi közösségét. A népi közösség honképes és talajgyökeres népcsoportjainak összességét Nemzetnek hívjuk. Minden nemzettag állampolgár és honpolgár Állampolgára a népcsoportok összességéből alkotott és területileg elválaszthatatlan magyar nemzetiszocialista államiságnak, honpolgára a népcsoporti kötelékeknek.
Az állampolgári jogok és kötelességek képezik a honpolgári jogok és kötelességek alapját. A honpolgári jogok és kötelességek semmi körülmények között nem kerülhetnek összeütközésbe az állampolgári jogokkal és kötelességekkel.
Idegen honosok azok, akik sem állampolgári, sem honpolgári jogokat nem gyakorolhatnak. Jogaikat és kötelességeiket külön törvények és rendelkezések fogják szabályozni.
Minden honpolgár egyszersmind állampolgár is és megfordítva: minden állampolgár honpolgár. Abban az esetben, ha az állampolgárilag elismert tag vagy valamely népcsoportrész olyan cselekedetet követ el vagy szándékszik elkövetni, mely a közös akarattal szentesített állam és haza erkölcsi, szellemi, anyagi, területi vagy államisági épségét, egységét veszélyezteti, a népcsoportok közötti törvényesen összehangolt és szentesített népi közösséget teljességében vagy részeiben megbontja: az elfogadott közös alkotmányban biztosított jog alapján idegen honossá válik.
A népszavazás részünkről visszavonhatatlan követelmény, jog és kötelesség, egész államépítésünknek és ország-berendezkedésünknek alaptörvénye. Akár békés úton, akár fegyveres erővel történik is testvéri népcsoportjainknak visszacsatolása a Nagy Haza megépítése céljából: a népszavazás alaptörvénye nem módosítható és nem állítható félre. Mi ne személyekkel akarjuk erre vonatkozó szerződésünket megkötni, hanem a mi magyarnépünk teljessége és összessége köt szerződést a testvéri népcsoportok teljességével és összességével.
A magyar nemzetiszocialista állam a Hungarizmus valóságalapján a korszerű világnézet és korszellem követelményeinek megfelelően építi fel a Magyar Birodalmat, kibővíti annak értelmét és gyakorlatát a Hungarizmussal és az ebből fakadó népszavazás útján szentesített autonómiákkal; és az 1526-ban elbukott magyar államiságot több, mint négyszáz éves kényszerszüneteltetése után helyreállítja és új életvalóságot, új életcélt és új élettartalmat ad számára az összes népcsoportok tudatos, közös akaratából. A testvéri népcsoportok népszavazással szentesítik autonómiájukat és ettől, valamint a Hungarista Magyar Birodalomtól való elszakíthatatlanságukat; a magyar nép pedig népszavazással szentesíti és tudomásul veszi a testvéri népcsoportok tudatosan vallott akaratát.
Mi, akik mélységes hittel hisszük és valljuk a magyar nemzetiszocializmus hungarista valóságalapját, meggyőződéssel állítjuk, hogy magyar nemzetünk ennek a nagy történelmi és szent feladatának és szent hivatásának csak abban az esetben tud eleget tenni, ha szívvel és értelemmel a mi hitvallásunkat vallja és gyakorolja; lehetővé teszi, hogy belátható időn belül Csonkaországunkban az igazi független magyar nemzetiszocialista rendszer kerüljön uralomra és meggyőződéssel vallja, hogy ezt a rendszert és ezt az uralmat egyedül és kizáróan csak mi tudjuk tisztán, becsületesen biztosítani és megvédeni. Ezért olyan erkölcsi, szellemi és anyagi rendet és rendszert kell felépítenünk és gyakorlati életünkben valósággá tennünk, mely elszakított véreinknek és testvérnépeinknek a magyar nemzetiszocialista államunkba való visszatérését szükségessé és kívánatossá teszi. Mi magyar nemzetiszocialisták az utódállamok területén élő véreinket visszaköveteljük a Magyar Haza számára.
Az érdekelt nagyhatalmaknak a Kárpátok ölelte Duna-medence népeinek akaratát tudomásul kell venniük és az egyes népcsoportokat akarat-elhatározásaikban semmi körülmények között nem befolyásolhatják, nem gátolhatják.

A Magyar Birodalom szükséges és természetes valóságat bebizonyítottuk A fejlődő élet bizonyításunkat meg fogja erősíteni. Az utat ebben a valóságban az áldozatos magyar nemzetiszocialista mozgalom, a célt a Hungarizmus életvalósága, lelke és tartalma jelöli.
Zrínyivel mondjuk és valljuk: "Ami a kételkedést illeti ez csak tunyaságból van, mivel nincs elegendő kedvünk és hajlamunk ahhoz, amire lehetetlennek gondoljuk igyekezetünket."

VI. A NEMZETKÖZÖSSÉG ELVE:
KONNACIONALIZMUS

Minden tudatos élet erkölcsi, szellemi és anyagi megnyilatkozásokat mutat. A nemzetiszocialista koreszme az, amely e három meg nyilatkozást egymástól elválaszthatatlan állami és népi rendszerbe foglalja.
Magyar gyakorlatával az erkölcsi megnyilatkozás az istenhívő nemzetben, a szellemi megnyilatkozás a Hungarizmusban, az anyagi megnyilatkozás a szociálnacionáléban nyer kifejezést.
A nemzetiszocializmus magyar gyakorlatának négy alapvető tényezője és kifejezője van:
az első tényezője és kifejezője az istenhívő és istenfélő nemzet és törvényen nyugvó kapcsolata az egyes vallási egyházakkal;
a második a Hungarizmus, mely állami, nemzeti és népi célkitűzéseinknek megadja azokat a szilárd kereteket, melyek a nemzetiszocialista koreszme követelményeihez hozzásimulva államiságunk erkölcsi, szellemi és anyagi életében a civilizált állami és népi rendet alkotják;
a harmadik a Munkás Nemzet, a Munkarend, melyet a szociálnacionálé ideológiája és a belőle fakadó gyakorlati munkarendszer fejez ki;
a negyedik az imperialisztikus törekvések ellen védelemre beállított Fegyveres Nemzet, mely állami és népi rendünk erkölcsi, szellemi és anyagi életrendszerét és békés életfejlődését biztosítja.
Ideológiai rendszerünk nem volna teljes és átfogó, ha nem határoznánk meg magyar nemzetiszocialista társ és sorsközösségünk viszonyát egy másik nemzetiszocialista társ és sorsközösség életéhez. Ennek a viszonynak megállapítása azért is szükséges, mert ez adja ideológiai felépítésünknek azt a részét, mely gyakorlatában külpolitikánk határozott, nagy irányait szabja meg.
A megértéshez szükséges, hogy először a nemzetiszocializmus lényegével megismerkedjünk. Sokan úgy vélik, hogy a nemzetiszocializmus Németországban született még 1919-ben, és Hitler volt a feltalálója vagy felfedezője. Vannak viszont, akik azt hangsúlyozzák, hogy minálunk született meg az ellenforradalmat követő nemzeti öntudatra ébredésünkkel egy bölcsőben.
Valójában azonban a nemzetiszocializmus lényege abból az érzésből csírázott, mely először ösztönözte az első embert erre a felkiáltásra: "Édes Hazám!"

Ez az önkéntelen felkiáltás vetette meg ősalapját. Midőn rájöttek az emberek, hogy van valami, ami élesen elhatárolja életük minden formáját, befolyásolja minden tevékenységüket, értelmet ad küzdelmeiknek, tartalmat varázsol szenvedéseikbe; ahol először érezték az eltávozottak a Hazának hívását, mely olyan ellenállhatatlanul hívta vissza őket; ahol először ejtettek a Haza határán könnyet; ahol először imádkoztak a Hazáért;
ahol először döbbentek rá annak tudatára, hogy bár áldjon vagy verjen a sors, itt élni, halni kell; ott kell keresni a nemzetiszocializmus bölcsőjét. Ott, ahol először fogták föl a jelentőségét annak, hogy csak a Haza az, amelyért érdemes mindent áldozni, minden kockázatot vállalni, mert az a legbiztosabb alap, amelybe az egyén erkölcsi, szellemi és anyagi gyökereit eresztheti, amelytől minden védelmet megkap, amelyben a szép, igaz és jó életét élheti, és amely örök, kitörölhetetlen jelekkel megkülönböztet a többi népektől, nemzetektől és azok életétől. Egy népből akkor lesz Nemzet, ha Hazát talált és azt meg is tudja tartani. Hazája tehát csak nemzetté lett népnek van. A Hazát talált és nemzetté lett nép berendezkedik, rendszert épít. Berendezkedését államnak, ennek civilizált állami és népi rendszerét alkotmánynak hívjuk. Az állam: kerete, az alkotmány: gerince, a nemzet: kifejezője, a nép: tartalma népi közösségünknek. Ezek adnak életünknek tartalmat és célt. Ez a mi magyar nemzetiszocialista államépítésünk alaptörvénye és törvényeink alapja.
A liberalizmus a XIX. században hódította meg nemcsak Európa, hanem az egész világ népeit. Befészkelődött életünkbe. Véres harcok, felkelések, forradalmak jelölik útját. Térfoglalásának magyarázata az a vak szomjúság volt, amivel az emberiség ekkor már mohón szomjazta lelkületében a tisztábbat, a szebbet és jobbat. A hódító liberális világnézet alapjára ezután minden egyes állam belső adottságainak megfelelően építette fel állami életének gyakorlati épületét. Ezért különbözött a liberalizmus dán vagy mondjuk inkább skandináv gyakorlata a liberalizmus olasz, német vagy spanyol gyakorlatától. Mind különböztek egymástól s más volt gyakorlatában az amerikai és más az angol vagy a régi monarchia liberalizmusa. Mint világnézet és liberalizmus rövid lélegzetű volt, mert hamar eszközzé vált a gazdasági élet törtetőinek kezében. Eszközliberalizmussá fajzott el. Az állam tűrte, mert látszólagos fellendülést hozott számára; a nemzet és nép viszont mindenhol undorodva ábrándult ki belőle, mert megint nem azt hozta, amit tőle reméltek, vártak és óhajtottak.
A liberalizmus nem ismeri a "Haza, a Nemzet, a Faj", valamint a vérségi "Nép" valóságát. És mióta a liberalizmus mint világnézet megbukott és egyedül gazdasági, kiváltképpen zsidó érdekeltségek eszközévé lett: a nemzet, a haza, a nép és az alkotmány valóságait szétszaggatta, egymástól és külön-külön csupán mint egyoldalú eszközöket állította be önző céljainak megfelelően.
A népet és nemzetet atomizálta "állampolgárokká", a haza valóságát pedig elnyomta a "csak állam" megfogalmazásába. Minden tudatos élet erkölcsi, szellemi és anyagi világából saját materialisztikus lényege és felfogása folytán csak az anyagi alapot állította rendbe és sorba, az erkölcsi és szellemi világot pedig elsorvasztva úgy állította be, ahogyan azt anyagias felfogása megkívánta.
Az eszközliberalizmusnak azonban rá kellett ébrednie arra, hogy hatalmának megvédéséhez mégis mindig a Haza, a Nemzet és Nép valóságaira kellett támaszkodnia. Kénytelen volt mindig ezekhez folyamodni, amikor arról volt szó, hogy hatalma veszélyben forog. A nép előtt mindig a "dicső nemzetre és "Hazára hivatkozott, ha az állampolgártól áldozatok követelését tartotta szükségesnek.
Amikor az állampolgárt a "Hazáért", "Nemzete becsületéért" harcoltatta s a "Haza" oltárán onttatta vérét, mindig csak az eszközhaza és eszköznemzet, tehát kizárólag saját érdekeinek védelmét láttatta el.
Nem védett, hanem védetett, nem támadt, hanem másra támadtatott. Biztos páncélrejtekhelyeiről ágált, buzdított és pók természetének rabló mohóságával leste a zsákmányt: az események anyagi hasznát.
De ugyanezt a rendszert és módszert találjuk a liberalizmust megelőző abszolutisztikus és feudális rendszerekben is. Amint az állampolgár Hazájával, Nemzetével szemben kötelességét megtette elmehetett; a feudalizmus, abszolutizmus és liberalizmus a "Haza", "Nemzet" hangoztatását beszüntette, valóságukból visszakényszerítette a "csak fogalom" keretébe és üldözött mindenkit, aki ebből az általuk kiherélt fogalomból ténylegesen cselekvő, valóságos Hazát és Nemzetet próbált alkotni. Rásújtott mindazokra, akik a Hazát és Nemzetet nemcsak kizárólag veszély idején ismerték el élő valóságnak, hanem a béke, rend és mindennapi gyakorlati életükben is valóságukat akarták élni, ennek megteremtéséért küzdöttek.
Világos, hogy minden élőlény biztos Hazát kíván, mert érzi, hogy csak ebben tudja védeni, törvényesíteni és valóra váltani összes kívánságait, óhajait, vágyait. őstörvény, ősösztön ez az emberben, mely vele együtt teremtődött, s amely belőle soha ki nem irtható. Miután a feudalizmus, abszolutizmus és liberalizmus államfelépítésükben nem ezekből az alaptörvényekből indultak ki, nem is jelenthettek végleges kiteljesülést, csak átmeneteket, ideiglenes fokozatokat az egyes nemzetek életében. Ideiglenességük természetesen biztos bukásukat is méhében hordta.
Tény, hogy valamely népi és nemzeti közösséghez való hozzátartozandóság érzete, a Haza érzete mindig meg volt az emberben, csak nem tudatosult és nem kapott kifejező gyakorlati formákat. Az ember kereste tehát azt a keretet, melyben ez az érzése rendszervalósággá is változhat. A nemzetiszocializmusban ez megvalósult.
Egy Nemzet a nemzetiszocializmusban eléri belső életfejlődésének csúcsát.
A Nemzet belső élete ezzel eléri a legmagasabb erkölcsi, szellemi és anyagi kiteljesülését, amelynek teljes eredményét állandósítani is képes, legfeljebb mennyiségi belső összetételei lesznek kitéve változásnak. Mennyiségi összetétellel, az erőforrás adottságok technikai felhasználásával és a népesség szaporulatával, valamint az erkölcsi és szellemi tényezők gyakorlati fejlesztése révén változhat meg. De a Nemzet mindenkor teljes és egy, tehát totális marad, mert nacionalista és szocialista.
Miután a fejlődésben megállás nincs, a nemzetiszocialista rendszerekben és gyakorlatokban azonban a Nemzet belső életének fejlődése már elérte csúcsát, a további fejlődés lehetősége csak a Nemzet kifelé ható életgyakorlatában jelentkezhetik. Itt érkeztünk el a magyar nemzetiszocialista ideológiának egyik alapvető tényezőjéhez: a konnacionalizmus, a nemzetközösség fogalmához.
A liberalizmus az államok egymás közötti életét és viszonyát nemzetközileg, internacionálisan szabályozta és életre keltette az internacionális joggyakorlatot. Ezt kifejlesztette a tökéletes tökéletlenség művészi magaslatában: a Népszövetségben.
Természetesen ez a külső megnyilatkozása is csak olyan lehetett, mint a belső: egyoldalú üzérkedő, önző. Nemzetek sorsáról döntött, de féltékenyen vigyázott arra, hogy döntései csak a nemzetet érintsék, ne az államot, mert hiszen saját létérdekeinek alkotmányos hatalmi alátámasztása miatt az államra szüksége volt.
Ezért tapasztaljuk, hogy a liberalizmus tönkretette ugyan a világháború vesztes nemzeteit, de ezek államiságát régi rendszereikben védte, hogy a népek által befedett területek mint anyagi érdekterületek számára megmaradjanak. Az internacionális szerződésekben az egyik állam a másikban vagy zsákmányterületet, vagy piacot, vagy vásárterületet látott. Gazdasági vonatkozásban tehát a kereskedelmi szerződések, az import-export, a nemzetközi kereslet-kínálat játéka folyt, tekintet nélkül arra, hogy ez a nemzet javát vagy kárát szolgálta-e. Az internacionális jogalapok tehát a liberalizmus eszközei voltak, belőle születtek. A nemzetiszocialista népi közösségeknek külső viszonyuk meghatározásánál más alapból kell kiindulniuk.
A nemzetiszocializmusnak ki kell alakítania az új joggyakorlatot az államok egymás közötti érintkezésében, melynek elsősorban életgyakorlatnak kell lennie. Alapja nem az állam, hanem a totális Nemzet. Minden szerződésben a nemzetet kell képviselni, vagyis a Nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeit egymástól elválaszthatatlanul.

Az állam tehát a Nemzet eszköze lesz; a cél pedig a nemzet boldogsága, dicsősége és nagysága. A Nemzet többé nem eszköz, hanem kizárólagos parancsoló cél.
Nemzetünknek elsősorban mindazokkal a nemzetiszocialista népi közösségekkel kell viszonyát szabályoznia, amelyek erkölcsi, szellemi és anyagi egységünket természeti adottságaiknál fogva kiegészítik: amelyek mind politikailag, mind gazdaságilag és társadalmilag csak nemzetünkkel együtt képezhetnek teljesen zárt erkölcsi, szellemi és gazdasági területet.
Egy erkölcsileg, szellemileg és anyagilag zárt terület előnyeinek kifejlesztésére és e zárt területen élő nemzetek erkölcsi, szellemi és anyagi erőinek gyarapítására, megvédésére és törvényesítésére egymással életszerződést kötő nemzetek politikai, gazdasági és társadalmi összessége, mely önálló nemzeti lét folytatását biztosítja: képezi a konnacionalizmus ideológiájának elvi alapját és gyakorlati valóságát.
A konnacionalizmus: nemzetközösség. A liberalizmus kifejlesztette az államot, az állampolgárt és a nemzetköziséget. A nemzetiszocializmus kifejleszti a nemzetet, a honpolgárt és a nemzetközösséget.
A magyar nemzetiszocializmus gyakorlatában: a Hungarizmus belső nemzetépítésünk; a szociálnacionálé belső munkarendünk; a konnacionalizmus pedig kifelé ható nemzeti életünk alapja. Ideológiánk e három gyakorlata biztosítja egyedül a magyar birodalmi eszme új valóságra való ébresztését és korszerű felépítését, mert erkölcsi, szellemi és anyagi, ebből folyó társadalmi, politikai és gazdasági örök adottságainál fogva a Hungarizmus alkotta állami és népi rendünk nem lehet más, mint a nemzetközösség valóságalapjának életvetülete a mi Nagy Hazánkra.
Hitünk és meggyőződésünk az legyen, hogy az itt megmutatott út a magyar élet, a magyar igazság és a magyar érvényesülés útja, de egyúttal az egyedül járható út a többi testvérnemzeteink számára is, akiknek léte vagy nemléte szorosan, elválaszthatatlanul a mi erkölcsi, szellemi és anyagi létünkhöz vagy nemlétünkhöz van kötve.
Ezen az úton fogunk menetelni, mert tudjuk, hogy magyar népünk fontos, nagy hivatása erre az útra mutat és céljában nemzetünk boldogsága, nagysága és dicsősége áll.

A HUNGARIZMUS ESZMERENDJÉNEK ALAPTÉTELEI 1940. OKTÓBER 1 UTÁNI ALAPVETÉSBEN
A PARASZT A MUNKÁS AZ ÉRTELMISÉG

BESZÉDEK

1942. NOVEMBER 22-ÉN A HŰSÉG HÁZÁBAN AZ ELSŐ ORSZÁGOS PARASZT SZÉKTARTÓ NAGYTANÁCS ÜLÉSÉN ELMONDOTT BESZÉD:

A PARASZT
Parasztvezetők! Testvérek!
A Nyilaskeresztes Párt és az általa vezetett Hungarista Mozgalom parasztvezetői összejöttek az első országos széktartói nagytanácsra, hogy rögzítsék nemzetünk paraszttársadalmi rétegének hivatását, feladatát, felelősségét és ebből adódó hatalmi helyét a Hungarista Magyar Birodalomban, valamint a nacionalista és szocialista Európában.
Európa nagy történelmének központjában mindenkor a paraszt áll első helyen. Ez különösen a honfoglalások tényeiben jut kifejezésre.
Az első honfoglalás azokban az időkben történt, amikor az egyes népek a történelem színpadán megjelennek. A honfoglaló paraszt, aki karddal és ekével harcolja ki népe politikai, gazdasági és társadalmi helyét és egységét, melyet az akkori világ erkölcsi, szellemi és anyagi szemléletének, felfogásának megfelelően épít meg. Ez a parasztság adja a vezetőréteget, mely az imperializmuson keresztül kialakítja annak a korszaknak csúcsteljesítményét: a római világhatalmat, ennek kulturális, civilizatorikus és technikai szerkezetét, valóságát, tényét.
A IV. században bekövetkezett népvándorlás felszámolja a római világbirodalmat és bekövetkezik európaszerte a második honfoglalás, mely a X. és a XI. században lényegében befejeződik. Itt is a honfoglaló a karddal és ekével harcoló paraszt, aki népe politikai, gazdasági és társadalmi helyét és egységét építi meg az akkori világ erkölcsi, szellemi és anyagi szemléletének, felfogásának megfelelően. Ez a parasztság adja a vezetőréteget, mely a feudalizmuson keresztül kialakítja a második honfoglalás korszakának megfelelően csúcsteljesítményét: a plutokrata rendszeren, tehát az anyagelvű feudalizmuson épült angolszász-zsidó világhatalmat, ennek kulturális, civilizatorikus és technikai szerkezetét, valóságát, tényét.
A XX. század harmadik évtizedében Európaszerte megindult népi mozgalmak forradalmukkal és szabadságharcukkal parancsoló szükségszerűségből felszámolják az angolszász-zsidó világhatalmat, melynek kihatásaképpen be kell következnie a harmadik honfoglalásnak, mely a XX. század második harmadában lényegében befejeződik. A honfoglaló most is a karddal és ekével harcoló paraszt, aki népe politikai gazdasági és társadalmi helyét és egységét építi meg a ma világának erkölcsi, szellemi és anyagi felfogása, szemlélete szerint. És újra ez a parasztság adja a vezetőréteget, amely a nemzeti szocializmuson keresztül kialakítja a nemzetiszocializmus világnézetének megfelelően csúcsteljesítményét: a nacionalista és szocialista európai nagytérhatalmat Berlin és Róma vezetése alatt és adja meg az új Európa kulturális, civilizatorikus és technikai szerkezetét, valóságát, tényét.

Ezekből az elvitathatatlan történelmi tényekből következik először:
hogy minden új erkölcsi, szellemi és anyagi világrend parancsolóan szükséges kialakulásánál új és új honfoglalást kell végeznie minden népnek. Másodszor, hogy a mind megújuló honfoglalások harcaiban csak az életképes népek maradnak meg. Továbbá, hogy a honfoglalásokat mindig a paraszt hajtja végre karddal és ekével, de következik az is, hogy minden új honfoglalás új vezetőréteget követel, mely a parasztságból kell szülessen és benne kell gyökerezzen. És végül, hogy Európa népeiben mindig a paraszt a nemzetfenntartó.
A hungarizmus ennélfogva jelenti a magyar paraszt erkölcsi, szellemi és anyagi életalapját, hogy magyar népünk karddal és ekével elvégezhesse új honfoglalását abból a célból, hogy nemzetünk politikai, gazdasági és társadalmi helye és egysége megingathatatlanul és elmellőzhetetlenül biztosítva legyen a nacionalista és szocialista Európa élet, társ és sorsközösségében.
A nemzetiszocializmus ennélfogva nem jelenthet mást parasztságunk számára, mint szabadságharcot a paraszt felszabadításáért erkölcsi, szellemi és anyagi nyomorából, kiszolgáltatottságából, hogy új honfoglalásának, ebből adódó feladatainak megfelelhessen, ennek jó előfeltételeit megteremthesse. A most dúló világnézeti háborút kettőnek kell megnyernie: a katonának a háború külső arcvonalán és a parasztnak a háború belső arcvonalán. A többi: a munkás, az értelmiségi, a nő mind eszköz arra, hogy a kard és az eke feladatát győzelmesen tudja elvégezni.
Minden életképes népnek ezt meg kell cselekednie, az eddigi évezredes honfoglalását meg kell erősítenie, mert egészen új, parancsolóan szükséges életrendbe lép. Új honfoglalást azonban különösen azoknak a népeknek kell végezniük, akiknek földjét bűnös kezek elorozták, hogy a földtelenné tett paraszt révén egész nemzetüket öncélúságuknak rendeljék alá.
Minden nép életének kezdete és vége homályban van. Minden nép igen nagy utat tesz meg, míg képes lesz arra, hogy történelmét megírja. Őstörténete csak mondavilágból és azokból a kultúrtörmelékeiből, melyeket ősi vándorútján megkímélt az idők pusztítása, valamint a szájról-szájra adott hagyományokból hámozható ki nagy nehezen. De amint írni kezd bármilyen kezdetlegesek is legyenek feljegyzései és az ezeket megörökítő eszközök, már nemcsak emlékezésből él. Eljegyzi önmagát a halhatatlansággal, eltörölhetetlenül él, ha már nincs is meg, tanít és cselekvésre indít még akkor is, ha csak írásaiban tudott fent maradni.
A vándorélet az őstörténetet jelenti, az ő mondáival, a nomád vadász-pásztorkodással és pásztorával, aki emlékezésből él, szájról-szájra adja a történéseket, a hagyományokat. Amint egy nép önmaga történetét írni képes, már legtöbbnyire mint mezőgazdálkodó nép, mint parasztnép jelentkezik. Az írás szüksége, az írni tudás követelménye egybeesik tehát az első mezőgazdasági településekkel, az első paraszti életformával. A paraszt találja fel az írást, állítja céljai szolgálatába, hogy hosszú évezredek alatt az ő találmánya a betű rontsa meg öt és rajta keresztül az összes népeket. A nemzetiszocializmus a betűből újra az első és legfontosabb paraszti eszközt alakítja ki, hogy az általa erkölcsében és szellemében egészségessé tett magyar paraszt nemzetünk teljességét újra egészségessé tehesse.
Itt e helyen és ez alkalommal félreérthetetlenül tisztáznunk kell, hogy mit értünk mi, Pártunk és Mozgalmunk, Magyar nemzet alatt, hogy felesleges találgatásoknak, hamis vádaskodásoknak, ostoba megjegyzéseknek elejét vegyük és a Magyar nemzet tényének és valóságának rögzítésén, megvallásán keresztül leszögezzük az Európa-szükséges nacionalista és szocialista fejlődésnek Délkelet-Európára és kulcsterületére vonatkozó felfogásunkat, célba vett gyakorlati akarásunkat. De szükséges ez már azért is, hogy a magyar paraszt hatalmi s vezető helye világosan és tisztán megrajzolható és beállítható legyen.
Magyar nemzet alatt értjük azt a természetes élet, társ és sorsközösséget, melyet életterében a magyar nép szervez politikai, gazdasági és társadalmi egységre és melyet egyedül ő tud felelősen vezetni. A magyar paraszt ebben az élettérben a nemzetfenntartó, éspedig azért, mert erkölcsi életünkben a kultúraalkotó, szellemi életünkben az az őstelevény, melyből vezető rétegünknek meg kell születnie és pótlódnia, anyagi életünkben pedig nemzetgazdálkodásunk gerince és életbiztonságunk alapja. A magyar paraszt ennélfogva az az alap, amelyből a nemzetélet minden vonatkozása és feltétele származik, és amelyre minden politikai és társadalmi tény visszavezethető. Ha nemzetünk nyomorban, bajban, végveszélyben vagy jólétben, életerőben van, mindez a parasztra vezethető vissza, ennek nyomorára, bajára, végveszélyére vagy jólétére, örömére, életerejére. Ha az értelmiségből, a munkásból, a katonából proletár lett, ez csak azért történhetett, mert őket megelőzően a paraszt vált földproletárrá, így ők a parasztságtól elszakadtak, gyökértelenekké váltak, a parasztság viszont törzstelenné és lombtalanná lett.
Ennek az alaptörvénynek megismeréséből adódott természetes folyományként a hungarizmus alaptétele: iparral rendelkező magas fokon álló parasztállamot építünk és felszámoljuk a paraszt-proletárral rendelkező alacsonyrendű iparállamot. Nehogy bárki úgy vélje, hogy a hungarizmus iparellenes, az iparosítás ellen volna. Ez tévedés és célzatos elferdítés lenne. Mi nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy iparra szükség van, de nem mint célra, hanem mint eszközre. Az ipart tehát arra a helyére fogjuk állítani, ahová való nemzete szolgálatában. Nem a gép fog uralkodni a nemzeten ez minden alacsonyrendűség legbensőbb oka, hanem a Nemzet fog uralkodni a gépen, hogy az alázatosan szolgálja millió és millió család jólétét.
A paraszti élet minden megnyilvánulása a mezőgazdálkodásban jut kifejezésre. Éppen ezért nem mindegy, hogy a mezőgazdálkodást hogyan szervezi meg a nemzet. Az eddigi szervezési alap és gyakorlat azt mutatja, hogy a liberalizmusban a mezőgazdálkodást anyagelvű, önérdekű alapokon szervezték meg, ennélfogva mint agrárgazdálkodás kapta meg gyakorlati kifejezését nemzetgazdálkodásunkban, ez pedig szükségszerűen kifejlesztette az agrárállamot.
A hungarizmus teljesen szakít ezzel a szervezési alappal és gyakorlattal s megépíti a nemzetelvű, közérdekű gyakorlatát a mezőgazdálkodásnak a parasztgazdálkodásban, melynek államgyakorlati kifejezője természetesen csak a parasztállam lehet.
Emlékezzünk vissza az 1935-ös évre, amikor kijelentettük nagy alaptörvényünket, hogy parasztállam vagyunk, ezt akarjuk és fogjuk megépíteni, milyen durva gúnynak voltunk kitéve, mennyire kinevettek a nagy okosok, mondván, hogy: lássátok ezeket az alvókat, újra felfedezik Amerikát, még ma sem tudják, hogy a liberalizmus már évszázaddal ezelőtt rögzítette, hogy agrárállam vagyunk. Igen, nagyon jól tudjuk, hogy mit rögzített a liberalizmus, és különösen azt, ha ennyire nem rögzítette volna le tényeit, nem lenne ránk szükség, nem lenne nemzetünknek arra szüksége, hogy a liberalizmusnak ezt a vélt igazságát lerázza magáról. De azt is tudjuk, amit viszont ők nem tudnak, hogy agrárállam és parasztállam között óriási a különbség, éppen úgy, mint iparállam és munkaállam között. Agrárállamot ugyanis paraszt nélkül is lehet építeni, csak gépesíteni kell mindent: szántóvető gépeket, aratógépeket, mezőgazdasági nagyiparszerű gyárüzemeket kell beállítani és mindezekbe proletárokat kell ültetni. Meggyőződésem, hogy nem lesz kevesebb a terméseredmény, csak eggyel kevesebb: a nemzetet jelentő paraszttal. Ki lehet tehát irtani minden parasztot a gépesítés érdekében az agrárgazdálkodás szent nevében, csak ezzel önmagára kényszerített öngyilkosságot követ el a nemzet is, mert életgyökereit írtja ki mesterségesen. A liberalizmus az egész világon be is állította profitkapitalizmusának megfelelően az agrárgazdálkodást, tehát anyagelvűségének megfelelően a holt anyaggal való politikát, de ezzel párhuzamosan mindenhol vagy kiirtotta a parasztságot, vagy földproletárrá tette, akinek bensőséges viszonya a földhöz megszűnt. A proletárrá tett paraszton át proletárosodott el egész nemzetünk és lett rabszolgája a liberalizmus anyagelvűségének és kirívó, belőle született torzképének, a marxizmusnak. A parasztnélküliségnek elrettentő képeit mutatják az angolszászok, a zsidók és a Szovjet, melyek agrárgazdálkodást művelnek és állami életük halálcsődjét is aratják.
A hungarizmus tehát céltudatosan állította fel alaptörvényét, hogy parasztállamot építünk, mert tisztában van azzal, hogy egyedül a minden eszközzel ellátott parasztgazdálkodás képes úgy az erkölcsi, mint a szellemi és mint az agyagi nemzetélet fenntartására.
Még valamire fel akarom hívni a parasztvezetők figyelmét, igen komolyan, mert lényegbevágó dologról van szó. 1914-18-ban részt vettem a világháborúban, a gyalogságnál szolgáltam. Vannak itt biztosan testvérek, akik velem együtt tapasztalhatták és talán még ma is tapasztalhatják mindazok, akik a gyalogságnál szolgálnak, hogy nem egyszer. de többször mondták neki: te büdös baka! Nézzük meg közelebbről ezt a büdös bakát! Meggyőződésem, hogy Szingapúr még ma is az angolok kezén lenne, nem esett volna még el, ha csak a japán hadihajók vonultak volna fel ellene, akár ezerszámra is és tartották volna legnehezebb ostrom alatt. Ahhoz, hogy Szingapúr tényleg elessen, hogy tényleg a japánok kezébe kerüljön, szükség volt a lenézett bakára, aki rohammal, testével és vérével megszerezte és megtartotta. Ugyancsak száz meg százezer repülőgép keringhetne még a mai napig is Kréta szigete felett és bombázhatná a szigetet, még mindig az angolok és görögök kezén volna, de a szárnyas baka, az ejtőernyős vadász vakmerő harca, véráldozatkészsége megtörte az ellenállást, megszerezte és megtartotta Krétát. A sok százezer páncélos hiába törte volna át a szovjet vonalakat, ha a páncélos vadász, a páncélos gránátos: a lenézett baka véráldozatával nem állította volna be a csata nagy sikerét. Málta szigetét és az angol szigetek Franciaországgal szomszédos partvidékeit közel három esztendeje állandó repülőtámadások alatt és súlyos, nehéz tüzérségi tűzben tartjuk, ennek dacára ezek mind ez ideig még mindig angol kézben vannak és fognak maradni mindaddig, míg a lenézett baka, a német és az itáliai gyalogos véráldozatukkal, hősiességükkel birtokukban nem veszik. A szovjet baka, a francia, a holland, a norvég, a görög, a szerb, a lengyel bakák törtek meg elsősorban és mert megtörettek, megtört az egész hadsereg ellenállása is és meg is semmisült. Nemcsak azért dicséri meg és emeli ki Hitler minden egyes alkalommal a német bakát: a muskétást, a gránátost és a vadászt, mert tényleg minden dicséreten felül állnak és a legmagasabb dicséret sem elég magasztalásukra, hanem azért is, mert tisztában van azzal, hogy minden hadseregnek az eleje és veleje, csatadöntő királya, győzelmet vagy vereséget magával hordozó tényezője: a lenézett, a büdös baka, aki borjújában nemcsak a marsallbotot hordja, hanem a hadsereg győzelmét és vereségét is. A háborút katonailag sohasem akkor vesztik el, amikor kevés kezd lenni a gép és a hadianyag, hanem mindig akkor, amikor a bakában kevés kezd lenni az a szellem, mely a gyarló, múló emberből halhatatlan hőst képes kovácsolni. A magyar baka is a fegyvernemek királya, minden dicséretre érdemes, mert nemcsak a külső ellenség ellen kell harcolnia, hanem olyan belső ellenséggel szemben is, mely láthatatlanul és alattomosan támadja legfontosabb területén, utánpótlásában, erkölcsi, szellemi és anyagi hadi eszközeiben: a mögöttes országban, hazánkban, nemzetünkben.
Mindebből pedig egyetlen tanulság lehetséges éspedig az, hogy a baka a legfontosabb és a legelső a hadseregben, minden érte van és hogy a többi fegyvernem és szolgálati ág nem más, mint eszköz arra, hogy a baka felesleges véráldozatoktól mentesen tudja a csatákat megvívni, megnyerni és a háborút győzedelmesen befejezni. A felesleges vérveszteségektől való megóvás iskolapéldája a Volga elérése után a sztálingrádi csata harcászati végrehajtása, mely alkalommal a nehéz fegyverek, a repülők és a műszaki erők teljesen érett állapotba tették a célokat, mielőtt a gyalogság rohamra indult és a végeredményt győzedelmesen beállította volna.
Miért mondottam el mindezt? Azért, mert meggyőződésem, hogy a testvéreket itt előttem egészen biztosan eddigi életükben, ha nem is egyszer, de biztosan többször illették a dísznévvel: te büdös paraszt! Eltekintve attól, hogy tudunk és ismerünk mi ennél sokkal büdösebbet is, a paraszt név becsmérlő hangsúlyt, megbélyegző jelleget a liberalizmusban kapott, a kapitalizmus és a marxizmus ezt átvették és rendszerükbe csak a büdös parasztot voltak hajlandók beépíteni. Visszaemlékezem: mennyit kellett harcolnom, amíg elértem azt, hogy népünk eleje és veleje, a paraszt, akit kisgazdává proletárosítottak, újra elfogadja a legszebb, legigazabb, a legjobb nevet: a paraszt nevet.
Mert paraszt csak az, és egyedül csak az, aki a föld felelős tulajdonában van, aki a föld felelős ura és a földet felelősen meg is műveli a családja és nemzetünk közös jó hasznára. Akinek ilyen földje nincs, az minden lehet, csak nemzetfenntartó paraszt nem. Lehet árendás, lehet zsellér, bérlő, lehet akár kis vagy nagygazda, de nem lehet paraszt a szó igaz és egyetlen értelmében.
A paraszt az, aki nyeri vagy veszti nemzete nagy harcait. Bár bukjon el mindenki, de ha a paraszt szívósan állva tud maradni, az a nemzet megél, nem veszhet el. A paraszt ennélfogva ugyanaz a sorsdöntő tényező, az egyedüli sorsdöntő tényező nemzetünkben és életében, mint a baka a hadseregben és háborúban. Ebből pedig ugyancsak egyetlen következtetés lehetséges éspedig az, hogy a paraszt a legfontosabb és legelső nemzetünkben, minden érte van és érte kell legyen és hogy a többi mind eszköz arra, hogy a paraszt nemzetünk nagy élethalálharcában fölösleges szellemi és anyagi veszteség nélkül tudja beállítani a parancsolóan szükséges végeredményt: a Hungarista Magyar Birodalmat. Ebből adódik azonban a paraszt roppant nagy kötelessége és felelőssége is. Ha nem vállalja kötelességét és nem vállalja örömteljesen felelősségét, megszűnik nemzetfenntartó hivatása, ezzel azonban megszűnnek összes jogai is és a kötelességmulasztó és felelőtlen paraszt bukásba viszi nemzetét.
Sokan vannak, akik kifogásolják a paraszt önzését és földéhségét. Az igazi és egészséges paraszt mindenkor az egészséges önzés, az önző én kifejezője és így az igazi és tiszta nacionalizmus képviselője. A paraszt életszemlélete mindig a föld és az ég közötti síkban mozog. Megszántja-veti földjét, és miután minden földit rendben és sorban elintézett, eddig földre szegezett tekintetét az égre emeli és onnan kéri és várja az áldást munkájára, hogy annak eredménye és gyümölcse is legyen. A paraszt tehát zárkózott, legteljesebb egyén, leginkább én, de tisztában van azzal, hogy ez az én védelmét csak a sok-én közösségében kapja, a nemzetben és ennek én-rendjében: a nacionalizmusban. A paraszt csak úgy van a nacionalizmusba egészségesen beágyazva, ha a földbéke biztosítva van nemzetünk életében. A földbéke lényegét pedig így határozhatjuk meg: földbéke akkor van, ha a föld a paraszt felelős tulajdonában és felelős megművelésében van és munkájának eredménye és gyümölcse a paraszt családjának és nemzetünknek közös hasznát biztosítja.
A paraszt élete nem más, mint harcos és eredményes viszonya a földhöz, az állathoz, magához a természethez, az élethez, ennek megismétlődő állandóságához, mindig egyenletesen lüktető életkeringéséhez: a tavasz, nyár, az ősz, a tél ütemeihez, mely az örök megtermékenyülés, beérés, az örök betakarítás és az új életet hordozó szükséges, erőt gyűjtő és tároló életpihenés örök összehangoltságát jelentik az életképes nemzetek örök életében.
A paraszt egészséges és természetes földéhségében nyilvánul meg a nemzet életrevalósága, fejlődőképessége, hatalomakarása. Az a nemzet megáll életútjában, melynek nincs egészséges földéhes parasztja s lassan, de biztosan sötétbe merül, eltűnik, hogy csak mint történelmi nemzet maradjon meg a többi történelmet csináló nemzet tankönyveiben.
A paraszt a növény: egy bizonyos földterület honképes, talajgyökeres növénye, amely csak bizonyos összetételű, tájfajtájú életterületen tud a leggazdaságosabban élni és gyümölcsöt hozni. A magyar paraszt hazánkon kívül nem tud megmaradni igazi parasztnak, hanem földmunkássá lesz, egyszerűen azért, mert nem képes életviszonyát új környezetében annyira bensőségessé tenni, mint hazánkban. Nem tudja olyan egységessé, természetessé és szükségessé tenni, mint családjában, őstalajában, ahonnan elszármazott.
A bensőségességnek ebből a tényéből és valóságából adódik az, hogy az anyaterület peremvidékén letelepülő parasztság miért kívánkozik olyan mélyen, erősen és erőszakosan vissza az ősterületbe. Ha pedig ez a visszavágyásuk nem elégíthető ki visszatelepítéssel mert az őshaza már túltelepített odaszakítják magukat, letépik az általuk lakott, betelepített földterületet és hozzáépítik őshazájukhoz. Ez a természetes területszaporodás alapja ellentétben a mesterségessel, mely erőszakkal gyarapít, anélkül, hogy erre szüksége lenne, anélkül, hogy saját elsődleges területén: az Ősföldön az erkölcsi, szellemi és anyagi túltelítettség meglenne.
Az országhatár mindig ott van, ahol a paraszt ekéje szánt, kaszája villan, kévéje földet borít, vére rögöt szentté tesz. Erőszakkal, imperialisztikus eszközökkel sohasem lehet országterületet növelni, országhatárokat tágítani, mert a szurony megtörik az ekén, a szerződés papírja elhamvad a rögre ömlött vér tüzében. De ezenkívül is: nincs olyan hatalmas, melynél hatalmasabb ne születne erre a földre. Hatalmas példája annak, hogy a természetes országhatárokat hogyan lehet természetes területszaporodással tágítani: a japán katona és a japán paraszt csodálatos életösszhangja. Japán mind ez ideig nem gyarmatosított, hanem mindig telepített és így mindig honterülettel szaporodik csodálatos hazája és nemzete. Európa népei erre az örök igazságra a nemzetiszocialista világnézetben eszmélnek és ők is megfogják valósítani a kard és az eke életösszhangját, mely nélkül biztonságos országhatárok nincsenek, soha nem voltak és soha nem is lesznek.
A paraszti élet egyformasága és egyöntetűsége az egész világon szembeötlő, szembeszökő. A paraszt mindenhol a kultúraalkotó, a kultúravédő és nélküle egyszerűen nincs kultúra, nincs egészséges tiszta állami és népi élet.
Egyesek a paraszt eltűnését jósolják, vannak viszont egyesek, akik a paraszti életet és formáit mesterségesen élénkíteni óhajtják. Helyes felfogás ebben az alapvető kérdésben ez: Az életben mindig vannak dolgok, amik maradnak és vannak amik megváltoznak. Aminek meg kell maradnia, állhatatosan megmarad, hiába akarjuk megváltoztatni állandóságát. Aminek viszont meg kell változnia, megváltozik, hiába akarjuk megállítani, megmerevíteni. Kutatnunk kell tehát, hogy a paraszti életben mi az állandó és mi a változó. Állandó benne a kultúraalkotó képessége, a kultúravédő készsége. Változók benne a követelések, melyeket a nemzet összességével szemben támaszt, hogy feladatának maradéktalanul eleget tehessen. Ezek a követelések mindenkor civilizatorikus, ennélfogva változó síkon mozognak. Változó tehát a paraszt civilizatorikus megépítésében, ebben viszont szükségszerűen, követelően az. Ennélfogva rendelkezésére kell bocsátani idejében a technika vívmányait. Ennek hozzáférhetővé való tételével azonban nem semmisítjük meg a parasztot, ellenkezőleg: csak erejét hatványozzuk, fokozzuk fel. Ebből következik, hogy egyáltalában nincs is szükség arra, hogy a parasztra bizonyos sajnálkozással nézzünk, mint az olyan életre, mely már csak mesterséges ojtásokkal tartható egyáltalában életben. Azáltal, hogy a technika vívmányainak maradéktalan használatát számára lehetővé tesszük, állítjuk be a nemzet tényleges civilizatorikus életébe és adunk gyakorlati értelmet, de gyakorlati célt is egész munkájának.

Parasztvezetők! Testvérek!
A hungarizmus ideológiai és gyakorlati tartalmának keretében meg kell állapítanunk a magyar paraszt felfogását, szemléletét az európai sorsközösségről, a délkelet-európai erkölcsi, szellemi és anyagi szerepéről és a magyar nép életterében betöltött, vallott és követelt hivatásáról.

I. Az európai sorsközösségben a magyar paraszt azt a felfogást vallja, hogy meg kell teremteni az európai népbékét és ennek alapján az európai földbékét. Felszámolásra vár az a nagy népi zűrzavar, amely a népvándorlás óta több mint másfél évezrede fent áll. Ez az állandósult népzűrzavar volt legbensőbb oka annak, hogy Európa népei határozott, természetes és szükséges keretek között mind a mai napig nyugodni nem tudtak, Ennek a kérdésnek egyik megoldási lehetőségét képezi az európai telepítések szükséges végrehajtása.
Ennek keretében igen lényeges tényre hívom fel a figyelmet. Európa iparosodott helyesebben iparosodottabb államai a mezőgazdálkodással foglalkozó helyesebben a kevésbé iparosodott államokat eddig gyarmatszámba vették, nem tartották teljes értékűnek, így természetesnek vették, hogy ezek eltartották őket minden kötelességszerű ipari ellenszolgáltatás nélkül. Igaz, ennek a visszás felfogásnak fő képviselői a zsidók, de viszont megállapítható, hogy ezt a felfogást az úgynevezett iparosodottabb államok vezetői mind magukévá tették. Az erkölcsi, szellemi és anyagi kizsákmányolás állandó állapotában tartott ez a területe Európának meghatározható az Odera, Morva, Lajta, Fiume vonalától keletre eső területtel. Ezért is volt tapasztalható az, hogy a társadalmi feszültségek mindig ebben a területben voltak a legnagyobbak, és kirobbanásuk mindig ebben a területben volt a legszélsőségesebb. Ennek az állapotnak a fenntartása nem lehet célja a nemzetiszocialista új Európának, ellenkezően: az ebből való kiemelés, felszabadítás az egyik szükséges, élet parancsolta cél.
Vannak azonban egyesek, akik még mindig Kelet-Európa gyarmatosításának szükségességéről papolnak. Ezek azonban annyira óvatos duhajok, hogy nem mondják meg, hol kezdődik Kelet-Európa. Nézetem szerint valószínűen ott, ahol ezeknek az embereknek józan észjárása megszűnik. Emlékezzünk vissza 1918-19-re, a Párizs-környéki békeparancsok idejére. Ebben az időben az úgynevezett győzteseknek minden erőfeszítése abban merült ki, hogy Európának a Rajna - Rhonetól keletre eső részét hogyan és mint lehetne gyarmatosítani. Természetes, hogy ez nem sikerülhetett. Ez azonban még kevésbé fog sikerülni a nemzetiszocialista új Európában, a nemzetiszocializmus világnézetének alapvetésében, a nagyterek szükségszerű beállításának, megszervezésének korszakalkotó és korszakfordító nagy idejében. De különösen azért nem, mert amióta Japán megjelent az emberiség alkotó nagy történésében, amióta saját erejéből és nem Európa jóvoltából emelkedett fel az európai nagyhatalmak legelső vonalába: az ázsiai nagytér összes népei öntudatra ébredtek, ugyancsak nem Európa jóvoltából, és Japán vezetése alatt egyszer s mindenkorra felszámolják a földgömbünkön a gyarmatosítást és a gyarmatbirodalmak mindenféle rendszerét.
Máskülönben is: a nagytér szükségszerű gyakorlati beállítása óta teljesen megszűntek földgömbünkön a gyarmatosítás előfeltételei és lehetőségei, valamint annak szükségessége. A nagytérnek ugyanis egyetlen része sem fog gyarmatokból összetevődni, hanem életterekből, melyek szerves erkölcsi, szellemi és anyagi részét kell képezzék a nagytérnek. Tehát és ennélfogva: legkevésbé lehet éppen Európában gyarmatosítani, az úgynevezett vezető fehér fajtában az európai vezető hatalmak részéről, mert ennek csak egy vége lenne: belátható időn belül Európa az ázsiai élettér gyarmatává süllyedne.
A parasztszervezés nagy lényegére és szükségére először Itáliában, azután Németországban döbbentek rá, kiindulva abból a helyes és megdönthetetlen alapból, hogy Európában az a nagyhatalom fog vezetni, amelyik először tudott megszervezni tiszta, egészséges parasztságot, tiszta egészséges földbékében és tiszta, egészséges nacionalizmusban. Németország a parasztságszervezésre eddig, tudomásunk szerint 80 milliárd márkát meghaladó nagy hiteltervet épített meg, melyet egyes részeiben már be is állít a jelenlegi súlyos viszonyok között végrehajtható gyakorlati terveibe.
II. Délkelet-Európában való életszerepünk még élesebben mutat rá a magyar paraszt nagy hivatására, ebből adódó nagy felelősségére és végrehajtandó feladatának sorsdöntő súlyára.
Az a terület, melyet Délkelet-Európának nevezünk, kezdődik nyugaton Dévénynél és határolják az Alpok keleti nyúlványai, a Kárpátok, a Dnyeszter, a Fekete-tenger, az Égei-tenger, a Földközi-tenger. Közel egymillió négyzetkilométeres területén kereken ötvenmillió paraszti népet tart el, mely viszont 12 történelmi népszemélyiséghez tartozik. Délkelet-Európa a népszemélyiségeket véve alapul népi törmelékhalmaz, mely azonban Európa legtökéletesebb földrajzi, valamint geopolitikai, geohistóriai, geoökonómiai, geojurisztikai és geoszociológiai egységében él. Ezt az egységet eddig nem kívánták, nem akarták észrevenni. A hungarizmus azonban kényszeríti az összes hatalmi tényezőket, hogy ezt észrevegyék, de elsősorban a délkelet-európai népszemélyiségeket vezeti rá annak az igazságnak meglátására, hogy az egységet csak egységes akarat, cél és cselekvés állíthatja be, a magyar nép pedig egész erkölcsi, szellemi és anyagi felépítésénél fogva vezető szerepre hívatott, erre való megszervezése saját erejéből beállítható, mert rátermett, szívós, kiváló, mennyiségi és minőségi alkatelemei erre képesítik, szervezőképessége pedig megvan, csak eddig mesterségesen elfojtották.
Ennek a Délkelet-Európának paraszti megépítése első hivatásként és feladatként kapná Dél-Európa és Délnyugat-Európa mezőgazdasági termékekkel való ellátását. Az orosz élettér, mondjuk a szláv elsődleges élettér volna hivatott arra, hogy Európa többi részeit ellássa a szükséges mezőgazdasági termékekkel. Így Európa élelmezési ellátása függetlenné válik és biztosított lenne.
Az Európa-szükséges telepítésekkel kapcsolatosan egyesek felvetik magyar népünk, kitelepítésünk kérdését a Káspi-tó és a Fekete-tenger közelébe. Sőt: egyesek így állítják be ezt a kérdést: ha nem vagyunk hajlandók elfogadni az új Európát úgy, ahogyan azt a vezetésre hivatott északi fajta jónak és helyesnek látja, és nem hagyjuk abba a turanizmus eszmerendjének a firtatását, úgy büntetésből kerülünk oda, keletre, a turáni népek közé s ott aztán kedvünkre csinálhatjuk a turanizmust. Az ostoba nyelvöltögetések mögé bújt Európa-rendezőknek erre az arcátlanságára csak egyetlen felelet adható: meglehet, hogy az erőszak, korlátoltság és aljasság hármas munkája magyar népünket ki tudja telepíteni a Káspi-tó és a Fekete-tenger közelébe, de biztos vagyok abban, hogy legfeljebb egy nemzedékforduló után magyar népünk újra visszatérne Ősföldjére, de visszatérésünk után már nem lennénk rokontalan nép Európában.
Ettől az ostobaságig menő naivitástól eltekintve azonban tudnia kellene már mindenkinek, hogy a magyar nép államalkotó és népbékét biztosító szerepe nélkül Délkelet-Európában mindig politikai, gazdasági és társadalmi zűrzavarok voltak, vannak és lesznek, hogy a magyar nép kikapcsolása ebből az élettérből Európa tragédiája is lenne, mert Európának ez a kulcsterülete a magyarság nélkül örök csataterévé válna Berlin Moszkva, Róma és nem utolsó sorban Tokió erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeinek.
Tudnia kell azonban a magyar parasztnak azt is, hogy ha délkelet-európai hivatását betölteni képtelen, úgy ezt egy másik paraszti nép fogja megtenni parancsoló szükségből, mert ebben az élettérben különösen szükség van a vezető cél, a vezető akarat és a vezető cselekvés kifejezésére. Délkelet-Európát paraszti népeinek megszervezése után kapcsolnunk kell szervesen Európa többi nacionalista és szocialista életterébe. Ezeknek az életösszhangjából kell viszont megteremteni, megépíteni az európai nagy tér nemzeteinek sorsközösségét.

III. Magyar nemzetünk életterében a parasztság hivatása, feladata, felelőssége, kötelessége és ezekből adódó hatalmi helye adva van a hungarizmusnak abban a két alaptételében: hogy a paraszt a nemzetfenntartó, és hogy a hungarizmus a parasztállamot építi.

Hogy mindennek megfelelhessen, a következő nemzetszervezési feladatokat kell a parasztnak és elsősorban a vezetőrétegének, a paraszti értelmiségnek végrehajtania: meg kell szerveznie a parasztot úgy, hogy a föld felelős tulajdonába és megművelésébe kerüljön. A parasztot be kell állítania az állam civilizatorikus életébe, mint államhatalmi tényezőt és belőle tudatosan kell nevelni első államhatalmi tényezőt. A földbékét kell biztosítani.
A paraszt az őstermelők hivatásrendjébe tartozik. Ennek megoszlása a természetes hivatásuk szerint a következő: az alföldi és mélyföldi paraszt; a felföldi és magasföldi paraszt; a hegyvidéki paraszt; a bányász; az erdőt művelő paraszt; az állattenyésztő paraszt; a halász és a vadász.
Amellett, hogy megadjuk a paraszt természetes hivatását és helyét a társadalomban, meg kell még határoznunk viszonyát nemzetünk egyes alapvelő erőtényezőihez, mert így domborodik ki igazán a paraszt nagy hivatása és feladata.
A munkához való viszonyát úgy határozhatjuk meg, hogy a paraszt szolgáltatja a nyersanyagot, de szüksége van a munkásra, mert ez dolgozza fel és ez teszi fogyasztóképessé. Így egymást munkájukban kiegészítik, egymást nem nélkülözhetik. Az eddigi rendszerek a parasztot és a munkást, az általuk kifejezett nacionalizmust és szocializmust mindig egymással szembehelyezték, ebből folyóan a paraszt és a munkás az öncélú érdekrendszerekben életükben és felfogásukban egymástól eltávolodtak, egymást halálosan kikezdték és egymás ellen kíméletlen, mesterségesen szított társadalmi és osztályharcot kezdeményeztek és vívtak.
A hungarizmusban a paraszt és a munkás parancsolóan szükséges életösszhangban szerveződik és ketten azok ellen állítják be közös akarásból fakadó elhatározással kíméletlen harcukat, akik meg akarják zavarni vagy
lehetetlenné akarják tenni véres csalódásokon keresztül acéllá kovácsolt összhangjukat.
A paraszt viszonya az értelmiséghez sorsdöntő nemzetünk életében. A paraszt jelenti az őstelevényt, melyből nemzetünk vezetőrétege születik, nő ki és amellyel az értelmiségnek mindenkor a legbensőségesebb viszonyban kell maradnia. Ha az őstelevény mérgezett az elromlott politikai, gazdasági és társadalmi viszonyok miatt, úgy az értelmiség is mérgezett lesz. Ha az értelmiség megszakítja az őstelevénnyel való bensőséges viszonyát a fennálló politikai gazdasági és társadalmi rendszer mesterségesen felépített válaszfalai miatt, úgy végzetesen elszakad természetes szülőtalajától, gyökértelenné válik és teljesen kiszolgáltatottja lesz öncélú és önkényes hatalmi akarásoknak.
A hungarizmus beállítja és megszervezi a paraszt és értelmiségi parancsolóan szükséges bensőséges viszonyát és azok ellen törvényesíti harcukat, akik azt lehetetlenné akarják tenni, újra meg akarják szakítani.

A nőhöz való viszonya adódik élettörvényünkből: a családi élet tisztasága, erkölcse, dús gyermekáldása abban a tudatban, hogy egyetlen gyermeke sem marad ellátatlan. A parasztnak tudnia kell, hogy nemcsak a földet, hanem a nemzetét is meg kell becsülnie azáltal, hogy a gyermekáldást vállalja és nemzetünk iránti kötelezettségének tartja.
A paraszt a fegyveres Nemzet eleje, biztosítja a vér és rög, a magyar élet és a magyar tér hősi életviszonyát. Az önfeláldozó hazaszeretet megtestesítője abban a szent tudatban, hogy egyedül véráldozatából származhat nemzetének és családjának erkölcsi, szellemi és anyagi biztonsága. Ez az az örök törvény, mely viszonyát a katonához örök időktől megszabta és mindenkor meg is fogja szabni mindaddig, míg a tiszta és egészséges paraszt jelenti nemzetünk létalapját és sorsát.

Parasztvezetők! Testvérek!
Megrajzoltuk a magyar paraszt helyét térben és időben, lefektettük az alapelveket, megmértük parasztságunkat abból a szempontból, hogy nagy feladatát el tudja-e végezni. Meg kell azonban vizsgálnunk azokat a kérdéseket is, melyek a mi hungarizmusunk parasztpolitikájának szögletkövei. Ismernünk kell egyszóval a mindennapi életben felvetődő nagy kérdésekre pártunk és mozgalmunk álláspontját, hogy nemzetszervező feladatunkban ezek ismerete segítségünkre legyen.

1. Így elsősorban a földkérdésről kell tiszta képet kapnunk. A hungarizmusnak alapelve szerint hazánk minden jószága erkölcsi, szellemi és anyagi egyaránt nemzetünk elidegeníthetetlen tulajdona. Ennek a tulajdonnak részeivel azok sáfárkodnak, akik azzal felelősen tudnak bánni. Ebből folyóan a föld csak azé lehet, aki azt felelősen, okszerűen, célszerűen meg tudja művelni, vérével meg tudja tartani és gyermekeinek hiánytalanul és csonkítatlanul örök örökségül tudja hagyni. A föld tehát a paraszté.
A földet telepíteni kell, ha azt akarjuk, hogy a miénk maradjon. Telepíteni kell emberrel és a nép lelkével. Ez a telepítés örökös folyamat. Kezdődött, amint hazánkat ezer év előtt elfoglaltuk és el fog tartani amíg magyar népünk emberével és lelkével telepíteni tudja. Ennek az életmunkának céltudatosnak kell lennie. Nem szabad megtűrni, hogy beteges földéhség kapjon lábra, mely abban merül ki, hogy egyesek már új földet szereznek, amikor birtoktesteiket még egyáltalában nem művelik meg okszerűen, célszerűen és azok csupán csak kis hányadát adják az elérhető terméseredménynek. Ezek ellen éppen olyan kíméletlenül kell eljárni, mint olyanok ellen, akik népünk természetes betelepítésének erőszakkal, fondorlattal útjában állnak.
A zsidó mindig a parasztot kezdi ki, ha a nemzetet tönkre akarja tenni:
a gazdasági életbe való erőszakos beszivárgásával a paraszttermelést és a parasztgazdálkodást teszi mesterségesen lehetetlenné. A szellemi életbe való erőszakos beszivárgásával pedig a paraszterkölcsöt, a paraszt természetes kultúraalkotó képességét teszi tönkre. E kettő elpusztítása után összeomlik a nemzet, a zsidóság pedig, mint aki jól végezte a dolgát, otthagyja rombolásának színhelyét, újabb nemzettestbe helyezkedik át. Így vált a földkérdés nemzetünkben sorskérdéssé, a telepítés gyors végrehajtásának szüksége pedig nemzetünk életkérdésévé.

2. Nemzetünk életterének drága jó földjét úgy tudjuk csak sorskérdésének megfelelően birtokunkban tartani és tulajdonunkba venni, ha a kisbirtok-nagybirtok kérdését egyszer s mindenkorra le tudjuk és le merjük venni dolgozó életünk napirendjéről. Hungarizmusunkban mint minden kérdésben, úgy ebben is: nemzetünk érdeke dönt.
A kisbirtokot, a paraszti birtokost és az ezen, történő parasztgazdálkodást nemzetünk érdeke megkívánja és megköveteli, ezért a nagybirtok meg fog szűnni. A paraszti birtoktestek nagysága a talajminőségnek megfelelően változó lesz, melyen a paraszt egyedül felelős, egyedül vezet és irányít. A nagybirtokokat az örökbérletrendszerrel fogjuk beállítani a nagy telepítési tervünkbe. Az örökbérlet már tulajdon, öröklődő, a birtoktest ára az örökbérlettel lesz törlesztve. Ezzel minden nagybirtok azonnal letelepítési célokra kisajátítható. Az örökbérletet, mint egyáltalában az egész parasztgazdálkodást a hungarista állam fogja védeni, mint nemzethasznú, közérdekű és közjogi ügyletet, úgy, hogy az örökbérleten gazdálkodó paraszt magánjogi zaklatásoktól mentesen fogja végrehajtani nagy művelési feladatát.
Ezen a helyen kell tisztáznunk, hogy egyetlen paraszti birtoktestre milyen feladatok hárulnak, termelés szempontjából milyen termelési rész esik rá. Tudnunk kell, hogy jelenleg kereken 3.5 millió család van hazánk területén, ebből kereken 2 millió foglalkozik őstermeléssel, másfél millió tehát ellátatlan. Ennek ismeretében az egy paraszti birtoktestre eső hányad a következőkből tevődik össze: a birtoktestnek fedeznie kell: a parasztbirtok szükségletét, az ellátatlanok szükségletét s a fedezendő szükségletben még benne kell legyenek a nemzetünk szempontjából szükséges tárolások és az európai részszükséglet is.
Ebből látható tehát, hogy parasztságunknak minden eszközt meg kell adnunk, hogy roppant súlyos feladatának és kötelezettségének eleget tudjon tenni.

3. A vázolt nagy feladatának azonban csak akkor tud megfelelni és minden tekintetben eleget tenni, ha minőségi és mennyiségi termelésre állítja be birtoktestét, parasztgazdálkodását. Ez követelmény nemzetünk részéről vele szemben. Ennek eleget tenni viszont kötelessége a parasztnak. Ebben az első segítség a gép és az összes szükséges technikai eszközök. Ezeknek jelenléte, de használata is jelenti a parasztgazdálkodás civilizatorikus fokát. A gép azonban csak eszköz és nem cél. Eszköz, hogy az ember munkaerejét, munkaképességét és jólétének lehetőségeit felfokozza. Ha a gépet céllá tesszük, mint a liberalizmus kapitalisztikusan felépített plutokrata rendszerében, úgy egész gazdálkodásunk feltétlenül nemzetgazdasági csődbe torkolló agrárgazdálkodássá fajul, ennek totális parasztnyomorával, parasztszegénységével és elproletárosodó nemzetével.
A paraszttermelés minőségi és mennyiségi követelményeinek célszerű és okszerű belterjes és külterjes gazdálkodással kell eleget tennünk.
A belterjes gazdálkodás első célja legyen a családi életterek szükségleteinek fedezése. Törekedni kell arra, hogy különösen kertgazdálkodásunkat a jelenlegi igen alacsony színvonalról emeljük fel olyképpen, hogy különösen a Duna-Tisza között, hazánk és Európa első kertparadicsoma legyen. A belterjes gazdálkodásba kell feltétlenül szervesen beépítenünk a munkás, az értelmiségi családi kertgazdálkodását is, mely családi életterük apró szükségleteit hivatott biztosítani. Ennek alapelve csak az lehet, hogy ezek a családi kertgazdálkodások nem értékesíthetnek családon kívül, hanem egyedül és kizáróan csak önfogyasztásra termelhetnek.
A külterjes gazdálkodás teremti elő a közösségi szükségleteket, de kizáróan paraszti birtoktesteken. Feleslegként csak az a mennyiség kezelhető, amely megmarad a közösségi szükséglet teljes fedezése után. Ezeket a feleslegeket kell beállítanunk a nemzet szükségleteit szolgáló tárolásokra és az európai szükségletek részkielégítésére.
Nemzetünk élelmezése szempontjából csak abban az esetben nevezhető önellátottnak és függetlennek, ha minden család éléstárában egy teljes év szükségletét tárolja. A kiskereskedelemben a közösségi szükségletek egyévi mennyisége meg van. A nemzet közösségi szükségletét jelentő elsőrendű fontosságú honvédelmi szükséglet egy évi mennyisége a tárházakban meg van és ha egy teljes évi szükséglet a szántóföldeken, a mezőgazdálkodásban még ki nem termelt állapotban megvan, akkor a kitermelésre munkaanyag és munkaerő hiány nélkül beállítható. Ilyen élelmezési tervgazdálkodás mellett nemzetünk mindig legalább három évre biztosítva van élelmezés szempontjából olyképpen, hogy háború esetén megrázkódtatások nélkül lehet beállítani a háborús élelmezési tervgazdálkodást.

4. A parasztgazdálkodás számára életkérdés a magas színvonalon álló mezőgazdasági ipar. Nemzetünknek tehát elsősorban olyan nagyiparra van szüksége, mely a mezőgazdasági iparban szükséges gépeket állítja élő. És azokat a technikai segédeszközöket, melyek a parasztgazdálkodás mennyiségi és minőségi termelését előmozdítják, lehetővé teszik.
A mezőgazdasági ipar megszervezése, megépítése a parasztgazdálkodások termelvényeinek feldolgozására: elsőrangú kérdés a parasztgazdálkodáson alapuló mezőgazdálkodásban. A mezőgazdasági ipar alapja a jól megszervezett kisipar. Kisiparnak mindig ott van jogosultsága, ahol egyéni ízléseket, sokféleségeket, sokrétűséget és mindezekben minőséget kell biztosítani. A kisipart is gépesíteni kell, anélkül azonban, hogy ebbe a gépesítésbe a kisiparos belepusztulna. Legfontosabb elv azonban a mezőgazdasági ipar megépítésében mindig az marad, hogy nem fejleszthető nagyiparrá, és az, hogy a mezőgazdasági ipart szét kell osztani az egész ország területére. A mezőgazdálkodás termelvényeit tehát helyszíni feldolgozással kell a mezőgazdasági iparnak iparilag értékesítenie.
A parasztgazdálkodás ennélfogva nem állhat meg minőségileg megszervezett és mennyiségileg megfelelő számban kiépített kisiparosság, valamint értékesítő, fogyasztási és beszerzési szövetkezetekbe beépített, beszervezett kiskereskedelem nélkül. Ezek hivatottak arra, hogy egyrészt a paraszt gazdálkodásának, másrészt a családok és a nemzet közösségi élettereinek sokrétű szükségleteit minőségileg és gyorsan kielégítsék. A parasztgazdálkodástól ennélfogva elválaszthatatlanok.

5. A parasztgazdálkodás nyugodt és biztonságos menetét feltétlenül biztosítani kell azáltal, hogy a felelős nemzetvezetés leveszi a paraszt válláról az értékesítés, az ellátás és a hitel gondját és feltétlenül gondoskodik arról, hogy a paraszt abban a biztos tudatban éljen és gazdálkodjon, hogy minden terményét biztosan el tudja adni idejében, biztos áron, árveszteség és értékveszteség nélkül. Hogy minden szükségletét a kisipar és a kiskereskedelem minőségileg és idejében rendelkezésre állítja olyan áron, mely teljesen összhangban van termelvényeinek értékével és tényleges árával. Hogy termelésének minőségi és mennyiségi feldolgozására a szükséges hiteleszközöket a nemzetvezetés olyan hitelműveletekkel biztosítja, melyek termelését nemzetgazdálkodásunk teljes vérkeringésébe szervesen beépítik és alapjául szolgálnak nemzetgazdálkodásunk minden más hitelszükségletének is.
Minden egyes paraszt ennélfogva közvetlenül hitelre jogosult, minden paraszti birtokos hiteljogosságán és ennek megtartásán nemzetünk egyetemlegesen őrködik. A kamat nem lehet soha magasabb, mint a föld tiszta hasznának legfeljebb egyharmada.

6. A mindenkori legégetőbb kérdése a parasztpolitikának a parasztadósságok rendezése. Ez mindaddig időszerű marad, míg végleges rendezését nem nyeri egyrészt a paraszti hitelkérdés megoldásával, másrészt a fennálló adósságok végleges felszámolásával. Ezt a kérdést azonban tényleg megoldani egyedül és kizáróan a Hungarista Birodalom tudja és meri. Egyszerűen azért, mert ezt a kérdést úgy fogjuk megoldani, hogy a parasztadósságokat teljes egészében a Hungarista Állam veszi át, a hitelezőkkel a Hungarista Állam állapodik meg. A parasztadósságokból történt végrehajtásokat természetesen visszamenően felül fogjuk vizsgálni és élni fogunk mindazokban az esetekben az adósság törlésével, melyekben kimutatható, hogy az eddig fizetett kamatokkal a tőke összege már törlesztve lett. A parasztadósságok kérdését természetesen nemzetünk eladósodásának kérdésével egyetemben és szervesen fogjuk megoldani, igen gyökeresen és sürgős gyorsasággal. Ebben sem lesz semmi baj. Ezzel egyidejűleg természetesen kíméletlenül meg fogjuk szüntetni a parasztadósságokkal kapcsolatos zaklatásokat a parasztot kamatrabszolgaságban tartó hitelezők részéről.

Parasztvezetők! Testvérek!
A hungarizmus arra a helyére ülteti parasztságunkat, amelyre mindig való volt, de eddig elérni nem tudta, az első helyre. Csak az a nép egészséges, áll szilárdan, tud megküzdeni minden viharral, melynek parasztsága az első helyen van, egész népi és állami életében.
Rend csak úgy van, ha mindennek meg van a helye. És minden a helyén is van. A liberalizmus mindent elmozdított természetes rendjéből és gátlás nélküli élvezői mindig más és más helyet adtak nemzetünk élettenyezőinek aszerint, hogy szabados üzleti felfogásuk hogyan ítélte legjobbnak a társadalom szerkezeti megépítését arra, hogy belőle a legnagyobb profitot csikarhassa ki. Minden a profit szempontjából lett beállítva. Az államnak csak egyetlen feladata volt: az, hogy ezt az egyoldalú, beteges, mohó, papzsákos profitéhséget elfogadja, alátámassza és lehetővé tegye. Egyetlen kötelessége pedig abban merült ki, hogy lakat vagy föld alá vagy állami és társadalmi átok alá helyezze mindazokat, akik a nemzet, a nép, a családok szemszögén át merték látni, bírálni ezt a förtelmes tolvajgazdálkodást és mohóságot.
Amíg a föld és területe szükséges az emberiség életében, és mindig szükséges lesz és mindaddig, amíg az emberiség építőkockáit a nemzetek, a népek fogják alkotni: addig parasztra is szükség lesz. Meggyőződésem, hogy mindig nemzetek és népek fogják az emberiség építőkockáit képezni, mert szörnyűség volna, ha az emberiség arra a visszataszító sorsra jutna, mint a zsidó nép: először paraszti nép, parasztságának elvesztése után rabszolgatartó nép és szétporladva minden népek pusztító mérge.
Meglehet, hogy a paraszt külső formamegnyilvánulásait le fogja vetni, át fog formálódni, de soha nem pótolható géppel vagy más anyagi eszközzel, mert az anyag az holt, nem pótolhatja az elevent, az életet. Agrárgazdálkodás sohasem pótolhatja az elevent, a parasztgazdálkodást. A társadalomban mindig megmarad az, aki a nyersanyagot teremti elő, a nyersanyagot termeli: az őstermelő és ennek eleje és veleje: a paraszt!
Emberi névre méltó csak az a nép marad, melynek egészséges parasztsága van. Ha ezzel nem rendelkezik, legtöbbnyire kivetkőzik emberi mivoltából és teljesen kultúrtalanná válik. Ennek a megállapításnak igazságát, bizonyítékát a zsidók, az angolszászok és az oroszok által beállított rémületes példák állítják szemeink elé: Embertelenek, kultúrálatlanok, otthonnélküliek és hazanélküliek, mert a három fajtának az a legnagyobb katasztrófája, hogy nincs egészséges, talajgyökeres és honképes parasztsága. Teljesen parasztnélküli.
A paraszt és a munkás sors és társközössége felbonthatatlan. A liberalizmus, a marxizmus, a kapitalizmus tudatosan elválasztották egymástól, de a hungarizmus nacionalistává és szocialistává nevelt, öntudatosult értelmiségének erélyes kezével össze fogja forrasztani őket. Mindegyiket beállítja az ő élethivatásába és összehangolt munkájukkal törvényesíteni, szentesíteni és biztosítani fogja, tudja, meri és akarja millió és millió család életbiztonságát. Nemzetünk történelmi elhívatottságát, magyar népünk hatalomakarását, uralomra érettségét és vezetni tudását, valamint az európai népek nacionalista erejéből való megépítését.
A hungarizmus parasztszervezése és paraszti szervezetei alapvető előfeltételek a mi harmadik honfoglalásunkban és nélkülözhetetlen tényezői a Hungarista Magyar Birodalom biztosan eljövendő dicsőségének, nagyságának és boldogságának.
Kitartás!

1942. OKTÓBER 18-ÁN A HŰSÉG HÁZÁBAN AZ ELSŐ ORSZÁGOS MUNKÁS NAGYTANÁCS ÜLÉSÉN ELMONDOTT BESZÉD

A MUNKÁS
Munkásvezetők! Testvérek!
A világnézeti háború, amely megalkuvás nélkül fogja beállítani a végső eredményt, meg fogja teremteni azt, amiért véráldozatát hozza és roppant erőfeszítéseit teszi: a nacionalista és szocialista Európa-közösség rendszerét és rendjét. Hangsúlyozom: a szocialista és nacionalista új rendet. És ezen a helyen ismét ki kell jelentenem azt, hogy nacionalista és szocialista vagyok: ellensége vagyok minden nacionalizmusnak, melyben nincs szocializmus, de ellensége vagyok minden szocializmusnak is, melyben nincs nacionalizmus. A nacionalizmusnak és szocializmusnak életösszhangján épül fel az egész Hungarizmusunk, melyet népünk és nemzetünk teljes politikai és társadalmi életébe át akarunk és fogunk ültetni. A Hungarizmus ezt az életösszhangot vallja és szervezi ideológiai és gyakorlati rendszerbe és rendbe, mert azt vallja, hogy szocializmus nélküli nacionalizmus elkerülhetetlenül sovinizmussá fajul, a nacionalizmus beteges és merev gyakorlatába, és hogy a nacionalizmus nélküli szocializmus ugyancsak elkerülhetetlenül materializmussá fajul, a szocializmus beteges és merev gyakorlatába. Ennek következményei pedig nagyon is ismeretesek a múltból és még inkább a jelenből. Úgy a sovinizmus, mint a materializmus erőszakon alapuló rendszereket hoz létre, végeredményben mindkettő az imperializmusba torkollik, a soviniszta vagy a materialista imperializmusba, mely mindig katasztrófát jelent a társadalmi közösségre. Ezeknél az okoknál fogva kell mindenkor hangsúlyoznunk és nemzetfelvilágosító munkánk tengelyébe állítanunk, hogy az új Európa nacionalista és szocialista lesz, mert rossz lenne az az Európa, mely csak a nacionalizmus vagy csak a szocializmus alapján épülne: elpusztulna még mielőtt alapjait megépíthette és új erkölcsi, szellemi és anyagi életét élvezhette volna.
A nacionalista és szocialista új Európát az európai nemzetek munkaközössége és munkásközössége fogja megépíteni. Ezt a nagy közösséget azonban csak a felelős munkakörébe állított munkással lehet megépíteni, de sohasem a proletárral. Munkástestvéreink számára tehát nem jelent kevesebbet a nemzetiszocialista világnézetben vívott szabadságharc, mint végleges felszabadulást a plutokrata rendszerbe szervesen beépített marxi politikai, gazdasági és társadalmi rabszolgaságból, erkölcsi, szellemi és anyagi bilincsekbe vert felelőtlen proletár mivoltából.
Ha figyelemmel kísérjük Európa évezredes történelmében azt a harcot, melyet a dolgozó vívott a munka, a megbecsülés és a jog életalapjaiért, a következő nagy történelmi kép alakul ki ebből az évezredes nagy harcból.

Az ókorban a zsákmánygazdálkodás az alap, melynek munkarendjét a rabszolga képezi: tőkerendszere ennélfogva nem lehetett más, mint a zsákmánykapitalizmus a rabszolgává tett emberrel mint pénzfedezeti eszközével. A rabszolgatartó gondoskodik a rabszolgáról, mert értéket jelent számára mindaddig, amíg teljes munkaerejében van; minden érzelgősség nélkül azonban elpusztítja, amint munkás erejének végére ér; mert dologtalant nem etet és nem itat még akkor sem, ha erőt sorvasztó munkájában lett munkaképtelenné, erőtlenné, rokkanttá és ezáltal dologtalanná. Ennek a kornak társadalmi harcai a rabszolgalázadásokban jutnak kifejezésre.
A mélyére nézve ezeknek a társadalmi küzdelmeknek azonban megállapíthatjuk, hogy ezek nem jelentettek mást, mint az aljas sorsban és sorban tartott ember harcát az ember megbecsüléséért, akár tudatosan, akár tudat alatt jelentkezett is ez a cél. Ennek a kornak a világnézete, mely annak az időnek erkölcsi, szellemi és anyagi felfogását, szemléletét és gyakorlatát meghatározta, az imperializmus volt. A fizikai erőszakon nyugvó hatalmi és uralmi rendszer az erkölcsi, szellemi és anyagi zsarnokság.
A középkorban a kép változik. A jószággazdálkodás kerül az előtérbe, ennek munkaerejével, a jobbággyal. Tőkerendszere ennélfogva a jószágkapitalizmus, melynek pénzfedezete maga a jószág. A jobbágy tartja el önönmagát, de köteles elsősorban a jószágtulajdonos jólétéről gondoskodni. A társadalmi küzdelmek ilyenformán mint parasztlázadások ahogyan rosszul nevezik jelentkeznek, melyek már nemcsak az ember, hanem a föld megbecsüléséért is folytak és a föld megbecsülését is állítják céljukba. Ennek a kornak világnézete, mely a jószággazdálkodást vetítette ki anyagi gyakorlatába, a feudalizmus: hűségrendszer anyagi juttatás alapján, tehát jószággal megvásárolt hűség, mely természetesen csak addig tartott, míg a jószágból tellett, azonban ezzel együtt el is múlott. A feudalizmus nem volt más, mint az erkölcsi, szellemi és anyagi előjogok önkényén alapuló hatalmi és uralmi rendszer, mely előjogok egyenesen Istentől és az őt helyettesítő pápától eredtek.
Az újkorban a liberalizmus világnézetének megfelelően kialakult a profitgazdálkodás a maga plutokrata rendszerével és ennek jellegzetes munkaerejével, a proletárral. Tőkerendszere a pénzkapitalizmus, melynek pénzfedezeti eszköze az arany. A proletár az, aki dolgozik és tartja el a profitgazdát; őróla viszont senki sem gondoskodik, legfeljebb a kocsma, a menhely és a börtön. Ennek a korszaknak a társadalmi küzdelmeit jellemzik a proletárlázadások és a harcok a munka megbecsüléséért. Az ember és a föld megbecsüléséért folytatott harchoz tehát mint harmadik: a munka megbecsüléséért folytatott harc szegődik. Ez a világnézet az erkölcsi szellemi és anyagi szabadság, szabadosság hatalmi és uralmi rendszerében és rendjében kapta meg jellegzetes és kifejező gyakorlatát.
A legújabb korban, melyet az 1914-18-as világháború végétől lehet számítanunk, jut krízisbe az eddig felépített anyagelvű rendszer. Majd teljesen csődbe kerül és helyét súlyos, véres harcok árán és ezektől kényszerítve átadja a nemzetgazdálkodásnak, melynek munkaerejét a munkaállamba felelősen beépített dolgozó jelenti és melynek tőkerendszere ennélfogva nem lehet más, mint a nemzetkapitalizmus, melynek egyedüli lehetséges pénzfedezeti eszköze: a totális Nemzet munkaképessége. A munkásállam parancsolóan szükséges rendszerének és rendjének megvalósításáért folytatott társadalmi harcokat, mint népi mozgalmakat látjuk Nemzetünk sorsdöntő életében is. Ezzel az ember, a föld és a munka megbecsüléséért évezredek óta folytatott harchoz mint negyedik, a nép megbecsüléséért folytatott harc sorakozik. Ennek a harcnak a céljában a nemzetiszocializmus világnézetének megvalósítása áll, magyar gyakorlatába a Hungarizmus megvalósítása nemzetünk életterében. Ezekből a történelmi tényekből következik:
Először: a kizsákmányoló rendszer és az ellene viselt harc olyan régi, mint az emberiség. Először az ember vette fel ellene a harcot. Harcában elbukott. Azután a föld, a munka, de mindegyik elbukott; mai napjainkban azonban összefogott az ember, a föld és a munka a népi mozgalmakban, mint a nép és a Nemzet egyedüli tényezői a életösszhangban, és egy akarattal, egy céllal, közös cselekvéssel semmisítik meg a kizsákmányolás rendszerét, visszatérésének lehetőségét.
Másodszor: a harcos mindig a dolgozó, ennek ereje és veleje a munkás, csak minden korszakban más és más név alatt jelentkezik és harcol: az ókorban mint rabszolga az ember megbecsüléséért, a középkorban mint jobbágy a föld megbecsüléséért, az újkorban mint proletár a munka megbecsüléséért és a legújabb korban mint nacionalista és szocialista munkás az embert, a földet és a munkát egybefoglaló nép megbecsüléséért.
Harmadszor: a kizsákmányoló rendszer is minden korban ugyanaz volt, csak mindig más és más név alatt jelentkezett. Az ókorban mint rabszolgatartó imperializmus, a középkorban mint jobbágynyúzó feudalizmus, az újkorban mint proletárámító liberalizmus és marxizmus, a legújabb korban legklasszikusabb formájában: mint a pénzen keresztül hatalomra jutott korlátlanul uralkodó plutokrata kapitalizmus.
Negyedszer: az évezredek alatt mindig ugyanaz volt a bérencek siserehada is, mely a kizsákmányolókat mindig bújtatta, csak más és más név alatt jelentkeztek: az ókorban mint patrícius, a középkorban mint lovag, az újkorban mint mágnás és iparlovag, a legújabb korban mint a bújtatóknak legklasszikusabb kifejezője, az Aladárnak nevezett jobboldali és ál-nemzetiszocialista.
Ötödször: a kizsákmányoló rendszerek képviselője és élvezője az évezredeken keresztül mindig egy és ugyanaz volt, akárhogyan is bújtatták, akárhogyan is akarták védeni erkölcsi, szellemi és anyagi törvényekkel: az örök zsidó, aki örök ellensége és kizsákmányolója marad a dolgozó népeknek.
Végkövetkeztetésképpen leszögezhetjük az alaptörvényt: a nemzetiszocializmussal vívott szabadságharcban a munkás évezredes harca zárul le úgy, ahogyan azt a természetes világrend örök erkölcsi törvényei megkövetelik. Ezzel a meglátott igazság parancsolóan szükséges beállítása és követelt megvalósítása is megtörténik. A magyar munkás Hungarizmusának harcában lezárja országunk, Hazánk és Nemzetünk szempontjából az ember, a föld, a munka és a nép megbecsüléséért folytatott évezredes munkásharcát és beállítja a végcélt: a társadalmi béke, a földbéke, a munkabéke és a nemzetbéke összhangját, mely a Pax Hungarica törvényesített, szentesített és biztonságosan védett politikai, gazdasági és társadalmi rendszerét és rendjét jelenti a meglátott új igazság, új szabadság és új valóság alapján fejlődő életútján.
Igen fontos tény az, hogy Európa minden népében a munkás és a nő volt az, akik ezeket a kíméletlen harcokat végigküzdötték. Az ókorban és a középkorban egyedül, magukra hagyatottan: az újkorban az első időkben az értelmiség és a parasztság által támogatva, de azután újra magukra hagyatva. Éppen ezért a munkás és a nő az ókorban, a középkorban és az újkorban dicsőséges nagy harcukban mindig elbuktak, s így a munkás proletárrá alacsonyodott, a nő viszont családtalan és otthontalan életbe züllött, és vagy erkölcsi, szellemi és anyagi szabadosságot hirdető "magas" társadalmi szalonokba került, vagy az utcára. Elbukásának másik nagy okát abban is kell látnunk, hogy őt évezredeken át mindenkor csak mint eszközt állították be a társadalmi rendszerek. Célt számukra sohasem mutattak, mert nagyon jól érezték és tudták, hogy amint tiszta, egészséges célkitűzésért fognak harcba állni, a kizsákmányolás alapján álló évezredes társadalmi rendszerek mind kivétel nélkül és mindörökre meg fognak semmisülni éppen általuk és az eddigi évezredes rabszolgaságból örök létalapok lesznek.
A legújabb korban azonban megváltozik ennek az évezredes élethalál harcnak a képe: a munkás és a nő nagy harcában megnyerte az értelmiségi és a paraszt cselekvő támogatását és velük élethalálra szövetkezve vívja nagy harcát az európai munkaközösség megteremtéséért, megbecsüléséért és közös akaratból való megszentesítéséért. A magyar munkás és a magyar nő az ennek a célnak az eléréséhez szükséges nagy részmunkát nemzetünk életterében hajtja végre úgy, hogy abból a hungarista munkaállam minden dolgozójának családja, de csakis a dolgozóké, megkapja az ő erkölcsi, szellemi és anyagi jólétét és életbiztonságát. De a Hungarizmussal vívott harcunkban a két harcos személyiség: a munkás és a nő elérik céljukat is. A munkás célt ér, mert a Hungarizmus eszközalapja a munkaállam, melyet csak felelős és az államhatalomba beépített munkással lehet megépíteni. De ugyancsak célt ér ebben a nagy harcban a nő is, mert a Hungarista Birodalom alapja az életbiztonságos család, melynek felelős vezetője és központja csupán az otthont szervező és vezető nő lehet.
A nemzetiszocialista világnézetben épülő nacionalista és szocialista Európa sorsazonosságba kovácsolt nemzeteinek munkaközössége és szükséges gyakorlati kifejezője: munkásközössége a következő alapokat kell hogy lefektessék Európa megszervezésében.
Először: a munkabéke alapjait, melynek kifejezői az Európaközösségi gazdálkodás, az Európaközösségi munka és munkás alkotmány, melynek magvát a szociálnacionálénak kell képeznie, mely nem jelent mást, mint a szocialista rendet a nacionalizmusban, abból kiindulva, hogy nemcsak a szocializmusnak kell nacionalistának lennie, hanem a nacionalizmusnak is szocialistának. Ez a magyar munkás első területe, amelyben dolgoznia kell az Európaközösség megvalósításának szolgálatában.
Másodszor: a földbéke alapjait kell lefektetni. Ennek kifejezői: a nagyterek és életterek politikai, gazdasági és társadalmi meghatározása, geopolitikai, geoökonomiai és geoszociológiai elhatárolásuk, szervezetük, a nagyterek és életterek közös biztonsága, az európai parasztkérdés rendezése. Ez viszont a magyar paraszt első területe, amelyen dolgoznia kell az Európaközösség szolgálatában.
Harmadszor: a népbéke alapjait kell megépíteni. Ennek kifejezői: az Európaszükséges népelrendezés, a néptelepítések gyakorlati kérdése, de elsősorban a népvándorlás által előidézett népzűrzavar végleges, Európa-követelte megszüntetése, az ebből adódó és a népbékét szentesítő, védő és biztonságossá tevő európai sorsközösségi alkotmány. Ez az a terület, amelybe a magyar értelmiség Európa-közösségi törekvése, ideológiája és gyakorlata kell kapcsolódjon a konnacionalizmussal, a nemzetközösséggel, amely nem jelent mást, mint az egymásra utalt nemzetek politikai, gazdasági és társadalmi közösségét az egyes nemzetek felségjogi önállóságának csorbítása nélkül. Jelenti tehát a Hungarizmus európai vetületét, meghatározza szükséges megszervezésének alapvető irányvonalait vagy fordítva: jelenti az új Európa vetületét a magyar nép életterére. A magyar értelmiségnek ez a legfontosabb területe, amelyben dolgoznia kell az Európaközösség megvalósításának szolgálatában.
Nemzetünk hungarisztikus felépítésében mindenkor nemzetünk erőtényezőire támaszkodunk, hogy a család, a Nemzet és az Európaközösség szolgálatában és jó hasznára valósíthassuk meg célkitűzéseinket. Ezek az erőtényezők:

A paraszt a föld felelős tulajdonában, aki Hazánkban a földbéke letéteményese kell legyen és így a tiszta, egészséges nacionalizmus kiteljesítője, képviselője. Ő a nemzetfenntartó.
A munkás a munka felelős tulajdonában, aki ezen keresztül a munkabéke letéteményese és így a tiszta, egészséges szocializmus kiteljesítője. Ő a nemzetépítő.
Az értelmiségi a vezetés felelős tulajdonában, hogy a nacionalizmus és a szocializmus életösszhangját megteremtse a társadalmi béke szolgálatában és így kiteljesítse a Hungarizmus tényét, valóságát. Ő a nemzetvezető.
A paraszt, a munkás és az értelmiségi nemzetmunka jó hasznának első élvezője a család; ennek felelős központjába ültetett nő a család és az otthon tisztaságának, a családbéke letéteményese. Ő a nemzetmegtartó.
A fegyveres Nemzet vezetésének felelős tulajdonába ültetett katona jelenti a nemzeti élet biztonságát. Ő a nemzetbéke letéteményese.
A mai rendszerben nemzetünk teljesen elproletárosodott, mert a paraszt, a munkás, az értelmiségi, a nő és a katona nincsenek tulajdonukban, így felelőtlen proletárok valamennyien. Nemzetünknek ebből az elproletárosodásából kell kiemelnünk a parasztot, a munkást, az értelmiséget, a nőt és a katonát, nemzetfelelős helyükre és hivatásukba kell őket ültetnünk azáltal, hogy a Hungarizmus ideológiájának és gyakorlatának segítségével ezt az általános életvesztő elproletárosodást megsemmisítjük.
Jellemezni akarom azt, akit vagy amit az úgynevezett marxizmus proletárnak becéz:
Először is és a legfontosabb megállapítás az, hogy a proletár nem szocialista, hanem engedelmes és felelőtlen eszköz és piszkos fegyver a zsidó plutokrata bitang rendszer kezében. Társ-közösségi érzéke nincs, mert nem természetes társközösségben él, mint amilyen a család, a nép, a nemzet, hanem olyan uralmi rendszerben, amely éppen ezeket a természetes társközösségeket porlasztja szét. Társközösség és ennek szükséges átérzése nélkül viszont nincs szocializmus. Ha a marxizmusban szikrányi szocializmus lenne, nem bukhatott volna meg. De lebukott, mert nem szocializmust akart megteremteni, hanem szocializmusnak akart elhitetni olyan nézetet, mely egyedül és kizáróan a zsidó világuralmi törekvéseknek állott tudatos szolgálatában;
másodszor pedig tudnunk kell a proletárról azt, hogy nem nacionalista, hanem istentelen, hazátlan, otthontalan és családtalan bitangolásba kergetett csavargója az erkölcsi, szellemi és anyagi züllésbe mesterségesen belekényszerített társadalmi rendnek;
és harmadszor a proletár még csak nem is materialista, hanem olyan bérrabszolga, aki legtermészetesebb anyagi jólétének még csak legkezdetlegesebb előfeltételeit sem tudja kiharcolni, mert teljes erkölcsi, szellemi és anyagi ernyedtségben és közömbösségben él.

A plutokrata rendszerben minden dolgozó kivétel nélkül proletár; aki nem felelősen dolgozik, hanem meggyőződés nélkül kiszolgálja azt. Ennélfogva nem harcol legtermészetesebb jogaiért, hanem megalkuszik. Önnön magát becsteleníti meg és zülleszti le úgynevezett munkabérharcaiban, sztrájkjaiban s nem jut tovább, minthogy meglopja a nagy tolvajt.

Munkásvezetők! Testvérek!
A magyar dolgozó eddig kért, kérését nem hallgatták meg. Követelt, követelését nem teljesítették. Most a nemzet és a dolgozók nevében el fogja venni és ki fogja harcolni azt, ami jussa és amit családjának és nemzetének közössége érdekében és szolgálatában megérdemel.
A dolgozó életterének követelményeit ezekben foglalhatjuk össze:
tiszta és egészséges családi otthon és teljes életbiztonság;
tiszta és egészséges munkahely, hogy családja és a nemzet jó hasznára legjobb képességeit latba vethesse és a legnagyobb munkaeredményt biztosíthassa és mutathassa ki;
a nemzeti kultúra és civilizáció intézményeinek élvezete és az európai munkásközösségbe való cselekvő bekapcsolódásának lehetősége.
A hungarizmus ideológiájában elveti a meddő osztályharcot, mert rámutat arra és bizonyítja, hogy ilyen harc egyedül a plutokrata rendszert szolgálja, erősíti. Ahol viszont mint proletárdiktatúra állítólagos célját elérte, lehetetlen és képtelen politikai, gazdasági és társadalmi rendszert épített meg. Az osztályharc mindig a mesterséges társadalmi rétegeződés következménye, melynek fokozatai: kasztrendszer, sztrájk, a természetes társadalmi rétegek eltokosodása, megmerevedése, öncélú különélése, a szükséges társközösség szétporlódása, osztályharc.
Ezzel szemben a Hungarizmus politikai, gazdasági és társadalmi rendszerének és rendjének szegletkövévé tette a természetes társadalmi rétegződést, és ezt így látja:
az őstermelő, aki a nyersanyagot szolgáltatja: a munkás, aki a nyersanyagot fogyasztóképessé formálja, az értelmiségi, aki a fogyasztóképessé tett nyersanyag igazságos és hasznos elosztását végzi és összhangba hozza a két alaptényező munkáját; a nő, aki a megszervezett családban élvezi a paraszt, a munkás és az értelmiség által összhangban végzett munka jó hasznát; a katona, aki a nemzetmunka folytonosságát és a munkaeredmény élvezetét biztosítja és védi.
Ennek a természetes társadalmi rétegződésnek következménye nem lehet más, mint a munkarend az egyes rétegekben. A munkaütemek követelő szükségéből kialakítják a megfelelő szakmákat, melyeket a munkarend összehangol. Ez a munkarend jelenti az egyes természetes társadalmi rétegek összességét, a munkás, a dolgozó nemzetet.
A dolgozó Nemzet akaratát a hivatásrendek fejezik ki, melyek a magyar nemzeti szocialista munkaállam államhatalmi tényezői. Minden dolgozó ennélfogva mint közjogi hatalmi tényező jelentkezik a Nemzet életében. A hivatásrendek törvényesítik, szentesítik és védik a dolgozó nemzet munkaalkotmányát, mely a dolgozó Nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi rendszerét és rendjét jelenti a munkajog, a munkakötelesség, a munkamegbecsülés, a munkaerkölcs és a munkaszépség alapján.
Nemzetünk szolgálata, tehát a közösség szolgálata biztosítja leginkább az önérdeket, az egyes természetes társadalmi rétegek érdekeit anélkül, hogy ezek egymással összeütközésbe kerülnének és meddő osztályharcban tennék tönkre harcos erejüket, a dolgozó nemzet erkölcsi, szellem és anyagi életét. A közérdeknek az önérdek elé való helyezése és törvényesítése tehát csak ebből a szempontból és csak ebben az értelemben helyes és hasznos és elfogadható. A "csak közérdek" ugyanis elsorvasztja a személyiséget, a "csak önérdek" elsorvasztja a szükséges társközösséget. A közérdeknek és az önérdeknek életösszhangját biztosítja a hungarizmus olyképpen, hogy a közérdek köteles szolgálatával találja csak meg az önérdek jogos követelését.
A plutokrata rendszerek úgy vélik, hogy a nemzetiszocializmus és a marxizmus egymást kölcsönösen agyonverik és így az emberiséget értsd: a plutokrata profitvilágot megszabadítják ettől a két veszedelemtől. Hogy csalódni fognak, az bizonyos! A nemzetiszocializmus biztosan győzedelmeskedni fog úgy a marxizmuson, mint a szabadkőműves zsidó plutokrata angolszász világhatalmon és parancsoló szükségszerűségből be fogja állítani a nacionalista és szocialista Európa új rendszerét és rendjét. Ennek a nagy harcnak magyar élkatonái a magyar munkások, akik vállvetve harcolnak Európa összes nemzetiszocialista munkásaival az új Európaépítés szolgálatában. A Hungarizmusban a magyar munkás a nemzetépítő. Az ő vállán nyugszik annak súlyos tervező, vezető és végrehajtó munkája. Az ő munkapadján formálódik, épül, szilárdul nemzetünk, pártunk és mozgalmunk. Ne felejtse el sohasem a magyar munkás a hungarizmus nagy elvét: aki első a harcban, első a hatalomban is! Harcunk csak kötelességeket ró ránk. Jogainkat úgy fogjuk elnyerni a harcban, vérben, áldozatban, verejtékben és szenvedésben megépített munkaállamunkban, ahogyan kötelességünket teljesítettük.
Egyesek azt mondják, ki az utcára, mások viszont azt hangoztatják, ne tegyünk semmit, hiszen a hatalom úgyis ölünkbe fog hullani, mint az érett gyümölcs. Ne üljünk fel se az uszítóknak, se a bárgyú kényelmeskedőknek. Az uszítók vegyék tudomásul, hogy a Hungarista Mozgalomba tömörült munkásaink csak abban az esetben fognak kimenni az utcára, ha a marxizmus csürhéje az utcán keresztül törne a nemzetiszocializmus magyar népi mozgalmának, a Hungarizmusnak kibontakozása ellen. De akkor utoljára tört az utcára zsidó vezette szabadkőműves marxista csürhe, mert másodszor már nem volna meg rá se a képessége, se a lehetősége, se az alkalma.
A bárgyú fajankók pedig, akik úgy vélik, hogy ne tegyünk semmit, mert a hatalom úgy is ölünkbe hull, vegyék tudomásul, hogy a fáról mindig a beteg, romlott, rothadt gyümölcs hull le magától. Az egészségesért fel kell nyúlni a fára, le kell szakítani! És ugyancsak az a hatalom is, mely csak úgy az ölbe pottyan, bizony beteg, romlott, rothadt hatalom, melyből se nemzetünk, se mi nem kérünk!
Az egyedüli út, ami célra vezet: a kitartás, hit, hűség, melynek külső megnyilatkozási formái a szervezetek és az ezekben történő nemzetszervező munka. A szervezeteknek sziklaszilárdan kell állniuk, készen arra, hogy nemzetépítő feladatukat bármely pillanatban megkezdhessék nemzetünk akaratából és szolgálatában.
A harcoló külső front és a harcoló belső front stratégiája mindenkor összhangban kell legyen. A külső fronton a honvéd teljesíti kötelességét, a belső fronton a hungarista. Ennek a kettőnek a harcát figyeli nemzetünk s ettől a kettőtől követeli meg, hogy teljesítse is kötelességét az utolsó honvédtől az utolsó hungaristáig. A honvéd külső harcában lehetővé teszi, hogy a hungarista nagy belső harcát nemzete szolgálatában végigharcolhassa. Viszont a hungarista belső harcában lehetővé kell tegye azt, hogy honvédünk feltétlen biztonsággal idejében és a követelt mennyiségben megkapja, ami harcának biztos győzelmét jelenti. A honvédnek éreznie és tudnia kell, hogy nemcsak a külső ellenséggel szembeni győzelmét segíti elő a hungarista, hanem azt is, hogy mire győzelmesen hazatér, a hungarizmus és élharcosai, a munkás és a nő legyőzték a belső ellenséget és megalkották már azt az új magyar Hungarista Birodalmat, amelyben a paraszt, a munkás, az értelmiségi, a nő és a katona áldást hozó életösszhangban dolgozik Birodalmunk családjai, nemzetünk és a nacionalista és szocialista Európa dicsőségének, nagyságának és boldogságának nagy szolgálatában!

Kitartás!

--- 3. rész ----